Demokráciának nevezett cirkusz

A baloldal a legalantasabb és legszerencsétlenebb emberi érzelmekre és indulatokra apellál.

Jakab Péter, a Jobbik frakcióvezetõje napirend elõtt felszólal az Országgyûlés plenáris ülésén 2021. május 17-én. MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: Szigetváry Zsolt

A héten azonban egy amerikai bíróság elmagyarázta a hozzánk hasonló hülyéknek, hogy ilyen diszkrimináció nem megengedett. Ha például néhány kamasz fiú meg szeretné lesni, amint a lányok az illemhelyen a dolgukat végzik, csak azt kell mondaniuk, hogy az adott pillanatban ők éppen nőneműnek érzik magukat, és máris mehetnek élvezkedni a lányvécébe. Nagyszerű vívmány!

Aztán ott van Chicago polgármestere, akinek a nemét fénykép alapján lehetetlen megállapítani, csak onnan tudjuk, hogy minden valószínűség szerint nő lehet, hogy magát leszbikusnak mondja, ez pedig – legalábbis ezen mondatok írása közben még – kizárólag nők számára fenntartott kifejezés. A polgármester asszony – aki történetesen fekete – közölte, hogy nem ad fehér újságíróknak interjút, mert szerinte túl sok a fehér a sajtóban. (Nem ismerős ez valahonnan? Például túl sok a zsidó bizonyos foglalkozási körökben…) A következő valószínűleg az lesz, hogy nem ad interjút heterosze­xuálisoknak sem, mert belőlük is túl sok van.

A chicagói polgármester kijelentésének és viselkedésének természetesen semmi köze nincsen sem nácizmushoz, sem rasszizmushoz, sem diszkriminációhoz. Az, hogy a fehérek felülreprezentáltak a sajtóban, csak egy puszta ténymegállapítás. Viselkedése pedig ezen ténymegállapításból logikusan következő, mélységesen demokratikus, humanista és haladó politikai viselkedés. Nem mindegy persze, hogy ki és milyen ténymegállapítást tesz. Egy másik puszta ténymegállapítás ugyanis – miszerint a feketék felülreprezentáltak a börtönökben – rasszizmusnak minősül. Sőt magát ezt a tényt is a rasszizmus – a rendszerszintű fehér rasszizmus – eredményezi.

Itthon sem szűkölködtünk a repülőgépet feje tetejére állító, az anyagot a nyakunkba folyató eseményekben, megnyilvánulásokban.

Jakab Péter performanszaihoz lassan hozzászokunk, de ő mindig emeli a tétet. Azért a hangnemért, amit a Parlamentben megenged magának, Csíkban már rég előkerült volna a bicska. De Jakabbal nem az az igazi baj, hogy egy bunkó – egy demokráciában bárkiből lehet parlamenti képviselő –, hanem az, hogy ezzel az útszéli hangnemmel, amivel egyes, mondjuk ki őszintén: nem túl szofisztikált választói rétegeket hergel és próbál meg maga mellé állítani, egy olyan eszközt és egy olyan retorikát alkalmaz, amit korábban csak a lélekben és politikailag egymással közeli rokonságban álló kommunisták és a nyilasok használtak.

Jakab a legalantasabb és legszerencsétlenebb emberi érzelmekre és indulatokra, az irigységre és a sikertelenségből adódó frusztrációra apellál, ezeket akarja szavazatokra váltani. Pont mint a nyilasok és a kommunisták. Ki kell mondani: nem a régi Jobbik használt nyilas retorikát, hanem a mai. Az, amelyik a „demokratikus baloldal” részeként készül a „rendszerváltásra”.

Aztán ott van Karácsony Gergely, aki egy olyan dzsigolós ingben pózol, amit állítólag a felesége turkált, és amiben úgy néz ki, mint egy feltörekvő maffiózó és egy fiatal homoszexuális keveréke. Az olcsó, használt cuccok turkálóból való beszerzése és az ilyen cuccokban félhülye vigyorral történő pózolás ugyanaz a politikai eszköz, mint Jakab Péter parizeres-paprikás krumplis kampánya.

Értjük, hogy az általános választójogon alapuló tömegdemokrácia nem minőségi, hanem mennyiségi kategória. Hogy az számít, hogy kire szavaznak többen. Hogy a TikTokon lógó, iskolázatlan munkanélkülinek épp annyit ér a szavazata, mint a Nobel-díjas professzornak, és az előzőekből sokkal több van. De azért talán mégsem kellene lemenni kutyába, még akkor sem, ha a baloldali kommunikációs tanácsadók szerint ez több szavazatot hoz, mint amennyit visz. Persze nem ők röhögtetik ki magukat a virágmintás, turkálós inggel, a miniszterelnök-jelölt csinál magából komplett hülyét, miközben a tanácsadói a háttérben csendben mérik az akció hatásosságát. És közben elvárják, hogy az embernek ne legyen hányingere a demokráciának nevezett cirkusztól és az egész baloldali bagázstól.

Aztán ott van a XII. kerületi baloldali előválasztás, ahol Pálinkás József valójában nem létező Új Világ Néppártjának a jelöltje egy hatgyermekes közgazdász és hitoktató hölgy (remélem, a hölgy megnevezés miatt nem kell bíróság előtt magyarázkodnom), aki saját magát olyan konzervatívként és katolikusként mutatja be, aki 2006-ban babakocsit tolva menekült a könnygáz elől. A fényképe alapján egyébként ő is a Fidesz által kisemmizett 99 százalékhoz tartozik, aki csak a fodrászánál többet hagy ott egyetlen alkalommal, mint amennyi sok Fidesz-szavazónak a teljes havi fizetése. Ezért is szavazott 2018-ban az ÁVO-s leszármazott, hivatásos magyargyűlölő Bauer Tamásra, ami „szörnyű érzés” volt. Merthogy ebben a rendszerben ő csak az orrát befogva tud szavazni.

Összefoglalva: totális ideológiai és politikai zűrzavar uralkodik a hölgy fejében. Hiszen nyilván az orrát befogva veszi igénybe a családi adókedvezményt is, a négy- és több gyermekes édesanyák teljes szja-mentességét, a lakásfelújítási és autóvásárlási támogatást, és az orrát befogva vásárolja ötszázalékos áfával és viszi haza a minimum 200 milliót érő budai otthonába azokat az élelmiszereket, amelyeket 2017 előtt még 27 százalék áfa terhelt. Meg nyilván az orrát befogva javasol többkulcsos szja-t is, hiszen neki teljesen mindegy, hány kulcs van, ugyanis az Orbán-kormánynak hála, ő élete végéig nem fizet egyetlen fillér személyi jövedelemadót sem. Összességében nem csoda, hogy alig kap levegőt, hiszen befogott orral, folyamatosan hülyeségeket beszélve valóban nehéz lehet levegőt venni.

Aztán ott van Karikó Katalin ügye. Akinél kényszerrel, zsarolással, fenyegetéssel elérte egy utolsó, aljas, kommunista rendőrspicli, a 2002-ben Medgyessy Péter által országos rendőrfőkapitánnyá kinevezett Salgó László, hogy aláírja a beszervezési papírt. A bolsevik Salgó és elvtársai persze magas szintű motivációs tréningben részesültek, így pontosan tudták, hogy kit mivel lehet „motiválni”, hogy aláírja azt a bizonyos papírt.

Csurka Istvánt például azzal segítették a döntésében, hogy miközben az orra alá dugták a papírt, a szomszéd szobában folyamatosan ütötték és rúgták a fájdalomtól üvöltő apját. És közben ráérősen cigarettázva várták, hogy Csurka aláírja az aláírandót. És ahogyan Csurka, úgy Karikó Katalin sem jelentett soha senkiről, inkább elhúzott innen jó messzire. És most persze senki nem ezeket az aljas, bűnöző, gonosztevő kommunista Salgókat kéri számon, hanem mindenki az áldozatok fölött tör pálcát.

Igaza van Fekete-Győr Andrásnak: 1990 után tényleg el lett hazudva, csalva és lopva a rendszerváltás. Mert ha nem lett volna elhazudva, elcsalva és ellopva, akkor a Salgókat, Gyurcsányokat, Apró–Dobreveket, Fekete-Győröket örökre száműztük volna a magyar közéletből, és most nem folynának újra meg újra a nyakunkba, mint a repülőgépre ült parasztember nyakába a fekália.

A szerző közgazdász, politológus

A borítóképen: Jakab Péter az Országgyűlés plenáris ülésén 2021. május 17-én.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt