Köddé vált az európai minimálbér

Dobrev Klára vesszőparipája gazdasági nonszensz, mégis az utolsó percig erőltette.

Fotó: KURUCZ ÁRPÁD

Érdemes ezek után egy kicsit belebújni Gyurcsányné bőrébe és átlényegülni, megkísérelni, milyen megfontolások vezették, hogy ebbe a félresikerült politikai léggömberegetésbe belekezdjen. Nyilvánvaló, hogy nem beszélhetünk egyedi sztárprodukcióról, inkább alaposan átrágott és széles érdekelt körben egyeztetett ügyről van szó, amibe a belvárosi agytrösztelit is beleadta szívét, lelkét. Hazánkban hívószó, hogy ha valami európai, az még mindig nagyon jól cseng. (A magam részéről – bár lankadó lelkesedéssel, de – annak drukkolok, hogy a jövőben még vonzóbb legyen.) Ha éppen európai szintű minimálbérről megy a beszéd, és ki ne gondolta volna, főként a potenciálisan érintett, minimálbért és bérminimumot élvező, többnyire középfokú végzettek között, hogy végre itt a zsebünkben a több pénz, a Klára asszony nekünk ezt el fogja intézni, hiszen a beosztása, ahol éppen most van (EU-parlamenti alelnök), neki ezt lehetővé teszi.

Pedig dehogy is fogott bele az érintett több százezer fő (és családjaik), valamint az európai gazdaságtan bonyolult alapelemeinek a kibogozásába! Hitt, mert hinni akart. Néha az emberek szinte vágynak a „kegyes” hazugságra, sokkal jobban, mint a pőre igazságra. Klára asszony ugyanis élt itt is a mesterfogással, hogy elfeledkezett az igazság kevésbé sem lényegtelen részleteinek a kibontásáról. El kellett volna ugyanis mondania, hogy jó pár uniós tagországban ma sincs semmiféle minimálbér. A leggazdagabb államokban, Dániában, Svédországban és Ausztriában nincs is. A németek is csak 2013-ban vezették be, mert a szocdem párt ezt támasztotta Angela Merkelnek koalíciós feltételnek.

Azt is el kellett volna mondania, hogy ahol van minimálbér, ott az országok között összegszerűségben hatalmas a szórás, a legmagasabb luxemburgi havi 2201 eurótól a bulgáriai 332 euróig. Amikor a hazai érdekeltek szeme a minimálbérötletre felcsillant, inkább a luxemburgi vagy a német 8,50 eurós minimálisan kötelező órabérre (vagyis a havi körülbelül 1500 euróra), és nem a miénknél is jóval alacsonyabb bolgár havi 332 euróra gondoltak. Arról végképpen nem ejtett szót a gazdasági, pénzügyi és jogi kérdésekben felettébb jártas politikus asszony, hogy milyen elvek alapján is kellene a minimálbérek uniós szintű egységesítéséhez hozzáfogni. De legyünk nagyvonalúak, ne akadjunk fel minden csekélységen!

A magam részéről azért mégis egy cseppet elidőzgetnék ezen a kérdésen, mert valahogy mégiscsak el kellene járni az ügyben. Könnyen belátható, ha akár a luxemburgi vagy éppen a bolgár szélsőséget vesszük alapul, a próbálkozás hamvába holt, mert a luxemburgit egy államban sem tudják fejreállás nélkül a vállalkozók kigazdálkodni, a bolgár esetén pedig Brüsszeltől Párizson át akár Bukarestig érnének a tüntető munkavállalók ökölrázó osztagai. Maradna az átlag? Ez is blődség, mint maga az egész felvetés. Az egységes európai minimálbér viszont magában is nagyon jól hangzik, épít az emberekben meglévő vágyakra, a több és jobb jövedelmi viszonyok akarására.

Nézzük meg ezek után, hogy mégis mi a helyzet a minimálbérek ügyében ma az Európai Unióban. Sok helyen van valamilyen szabály. Van, ahol órabérben adják meg a munkaadók által fizetendő minimumot, van, ahol havi bérben, no de országonként más és más a szám. Hiszen a luxemburgi 2201 euró Bulgáriában sok esetben a felső középosztálybeli szintet jelentené, Luxemburgban pedig egy nagyon szerény életvitelre futná csak. A bolgár minimálbér pedig Luxemburgban háromnapi tartózkodás után még fedél nélküli körülmények esetén is köddé válna. Ha valaki az árfolyamok alapján orientálódik, és nem a konkrét vásárlóerő alapján, könnyen pórul jár. Ezt mutatják a nagyon konkrét példák azok esetében, akik például Ausztriában dolgoznak. Havi 1500 euró az éhkopp, ha kint is él a dolgozó. Ha ellenben reggel-este ingázik a határon át, akkor 525 ezer forint és nem 200 ezer, amit idehaza ugyanazért a munkáért kapna. De vállalni kell az ingázás egészség- és családromboló, pénzben nem kifejezhető hatását is.

Klára asszonynak remélt híveit ezekről az összefüggésekről is mint igazán avatott hozzáértőnek tájékoztatni kellett volna. Magam a külföldre vágyóknak mindig azt mondom, hogy akkor lesz esetleg neked ott jó világod, ha hívnak. Ha te mész, a helyed a sor végén van, és ha valakit el kell küldeni, az bizony te leszel, és ne is csodálkozz. A Gyurcsány házaspárt azonban nem úgy ismerem, hogy ebből a nagyon is kínos helyzetből ne kísérelnék meg a kifarolást.

Mindenekelőtt a balliberális sajtóban máris mély csend honol. A kifarolásra pedig éppen most látunk példaadó szárnybontogatásokat a Covid-ügyben. Az ellenzéki pártok lassan már ott tartanak: éppen hogy ők kapacitálták a kormányt, hogy hajrá, oltani, és mindegy, milyen védőoltással. Ha a történelmet is át lehetett írni (és utána ezt tanítani), miért ne sikerülne ez a közelmúlt történetével, csak kellő médiaerő kell hozzá.

A mi feladatunk, hogy gyakran emlékeztessünk erre az üres ígéretre és az ígéretcunami újabb és újabb buktatóira. Gyurcsányné igazi globalista, egy percig se higgyük, hogy nem lesz újabb ígéretmutatvány, amivel éppen az ellenérdekelt hazai választókat kívánja arra rávenni, hogy saját érdekeik ellen cselekedjenek. Jó lesz éberen figyelni: időnként bosszantó, amit csinál, de néha, mint most a minimálbérlufi ügyében, tud szórakoztató is lenni.

A szerző közgazdász

(Borítókép: Kurucz Árpád felvétele)