A 2022-es választás egyedüli tétje

A balos globalisták lépéselőnyét növeli a jobboldal csöndes beletörődése.

Budapest, 2020. december 27. Budapest napfelkeltekor 2020. december 27-én. Az elõtérben a Gellért-hegyi Szabadság-szobor, középen a Duna, a Szabadság híd és a Petõfi híd, jobbról az elõtérben a Gellért Szálló látható. MTI/Mohai Balázs Fotó: Mohai Balázs

Megannyi helyről támadják országunk szellemi, erkölcsi fundamentumát. A ház még áll, de a repedések egyre nőnek. A falak sérüléseinek elfogadása napról napra növeli annak az esélyét, hogy előbb-utóbb minden összedől. Most van itt az ideje, hogy a normalitás védelmezői vállt vállnak vetve megtámasszák a falakat, és megerősítsék egymást, elnyomva a hangos hőzöngők napestig tartó rikácsolását.

Saját tanult szakmámban, a színművészetben hányszor hallottam, olvastam a balosoktól, hogy a művészetnek, a színháznak a mindenkori politikával szemben kritikusnak kell lennie. Az elmúlt harminc évben egyes színházainkban a csúcsra járatott hatalomkritika miért kizárólag a jobboldali kormányok idején szökkent szárba? A balos időszakok tompítják a tehetséget, netán azon időszakok Kánaánja jelentette művészeinknek a létező világok legjobbikát, amikor még a múzsák is hallgatnak? Feltételezve, de nem megengedve, balos győzelem esetén, 2022-től lenne szerencsénk balos színházainkban a gyurcsányi ,,egyébként nem csináltunk semmit négy évig” újrázásakor kormányrengető színházi szimbólumokhoz, sejtetésekhez? Aligha.

A rendszerváltás előtt tudvalevőleg nem jelenthetett hosszú, békés karriert senkinek a színpadon, de azon kívül se akár egyetlen bíráló szó a fennálló rendszerrel szemben. A rendszerváltás után miért nem született színpadi mű Hova lett a lóvé? címmel az akkori miniszterelnök, Németh Miklós azon bejelentésére, hogy az államkassza üres?

Azt követően emlékeim szerint a balos kurzusok idején a művészeti iskolásaink, de a végzett színészeink sem álltak riadóláncba a meghozott balos intézkedések ellen, nem születtek kiválóbbnál kiválóbb előadások például a Bokros-csomag kritikájaként Bokros Lajos csomagja Dickens Karácsonyi éneke helyett címmel, de nem láthattuk Gyurcsány Medgyessyt megpuccsoló királydrámáját sem a Katona József Színházban Schilling Árpád ,,meztelen” valóságot kibontó rendezésében. Mentségükre legyen mondva, legalább a Gyurcsány vezérelte 2006-os szégyenletes eseményekről Mundruczó Kornél rendezett egy kiváló nagyjátékfilmet Nagy Ervinnel, Hegedűs D. Gézával és Fullajtár Andreával a főszerepekben… Bocsánat, tévedtem, ez a feladat tizenöt év távolából mégiscsak a jobboldal bakancslistájáról kerül most megvalósításra!

A konzervatív Orbán-korszak idején művészeink majd’ 99 százaléka (hogy igazodjak a főpolgármester matematikai pontosságához) úton-útfélen kifejezi nemtetszését minden ellen, ami patrióta, ami nemzeti, ami szellemi értelemben nem térdel le a liberális fősodor diktálta elvárások előtt. Hazánk migránsokkal való elárasztása, az LMBTQ-mozgalom pártolása, avagy a már említett 2006-os események egész társadalmunkat megalázó kiköphetetlen, torkunkat irritáló gombóca ellen miért nem tiltakoztak és tiltakoznak művészetükkel? Miért nem állnak ki példának okáért a családtámogatási rendszerünk párját ritkító, pozitív eredményei mellett? Ehelyett a ,,spontán” és előre megszervezett freeSZFE nevű szappanopera 2020–’21-es részeit kellett néznünk, amely történetnek állítólag az egyetemi autonómia elvesztése volt a kiváltó oka. Hol van ez az előzőekben írt bármely történet fontosságához képest?

De, hogy mást ne mondjak, egyik kollégámnak, Molnár Áronnak attól a problémájától volt jó pár napig hangos a sajtó, hogy 17-18 éves korában egy öltözőben meztelenül elé állt egy másik ember, és hogy egyszer egy kocsiban a combjára tette ugyanez a valaki a kezét. Me too, me too és még egyszer me too! Ha a baloldalon olyan nagy a homoszexuálisok jogai és örökbefogadási elvárásai iránti tolerancia, akkor – amennyiben tisztelt kollégámon kívül bármelyikük gyermekét abuzálnák szexuálisan – az ilyen, saját körön belül megtapasztalt ,,élményeknél” is elnézők lennének? Elítélik az őt ért erőszakot, de miért nem halljuk a heves tiltakozást a homoszexuálisok örökbefogadási propagandájával szemben? Szerintem nincs különbség aközött, ha egy 18 éves combján pihen egy nem odavaló kéz, vagy ha egy örökbefogadott gyermekén. Mindkettő felháborító!

Egy másik megközelítéssel: ebben az ,,élhetetlen” diktatúrában, amiben a balos meghatározások szerint élni kényszerülünk, miként lehetséges, hogy gyermekeinket, de saját magunkat sem érezzük veszélyeztetve éjjelente Budapest vagy vidéki városaink bármelyikében, falvainkban? Hogy lehet még hitele Fekete-Győr András ,,a magyarok nyugati demokráciákban szeretnének élni” szópufogtatásának, miközben látják, mi történik Németországban, Franciaországban vagy éppen az amerikai kontinensen?

A honi baloldal szolgaian megfelelve a nyugaton szárba szökkenő újkommunizmus riasztó ideológiájának nemcsak a jobboldal ellen, de önmaga ellen is vét azzal, hogy a jelenlegi kormányfő iránti hangos és féktelen ellenszenvét és előítéleteit nem képes a normalitás talaján állva, legalább a valós tapasztalása alapján félretenni és a kormánnyal egy platformon állva képviselni olyan ügyeket, amelyek eredményessége nem jobb vagy bal, hanem valóban közös sikerünk lenne a világban. Súlyosan vétenek mindannyiunk ellen, mert bár hangosak, de a tartalom nélküli hangerő önnön józanságukat is elhomályosítja, és épp ez a harsány végiggondolatlanság veszélyezteti hazánk stabilitását, hosszú távú megmaradásának az esélyét.

A jobboldal csöndes beletörődése, amennyiben ezt teszi, szavazat a globalisták terveire. Bármennyire is erőszakosak ellenfeleink, nekünk ugyanolyan erővel és még hangosabban kell visszaszólnunk, hogy a baloldal választói meghallják, a szivárványosok egységfrontjának a hatalomba segítése nem Orbán Viktorról, hanem arról szól, hogy a jövőnk egy szuverenista, patrióta szellemiség jegyében fog-e folytatódni a 2022-es választások után, vagy pedig bekövetkezik – amiről esetleges győzelmük esetén ne legyenek kétségeink –, hogy nemzetünk lassan, de biztosan feloldódik, és eltűnik Európa nagy, multikulturális olvasztótégelyében.

A magam részéről azt szeretném, ha mindannyiunk gyermekei és unokái is a jelenleg fennálló kormányzati rendszer védőhálója alatt élhetnék végig életüket, és Magyarország ugyanúgy, ahogy most, a béke szigete lehetne a közel és távoli jövőnkben egyaránt. Ez 2022 egyedüli tétje.

A szerző színművész

Borítókép: A Gellért-hegyi Szabadság-szobor napfelkeltekor Fotó: MTI/Mohai Balázs