A liberálfasiszta gépezet véghajrája

A globalista elit totális háborút folytat a civilizált, szuverén nemzetek ellen.

(FILES) In this file photo a man holds a Black Lives Matter sign as a police car burns during a protest on May 29, 2020 in Atlanta, Georgia. - When Ridley Scott and Kevin Macdonald created documentary "Life in a Day" a decade ago, their goal was to construct a video portrait of a typical 24 hours on Earth, as filmed by tens of thousands of amateurs around the world. Repeating the trick in "Life in a Day 2020," stitching together footage shot last summer as the coronavirus pandemic and massive anti-racism protests turned the world on its head, their sequel is anything but typical. Assembled by a vast team of editors from 324,000 clips, the film -- which premieres February 1, 2021, at Sundance before hitting YouTube -- captures the eerily empty streets, collective cabin-fever and civil unrest of a year like no other. (Photo by Elijah Nouvelage / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP) Fotó: Elijah Nouvelage Forrás: AFP

A klasszikus kapitalizmus túlkapásai, a nyomornegyedeket kitermelő nagyvárosok, a tarthatatlan helyzetben éhbérért tengődő munkások és szegény sorsú gyermekek tömegei láttán fogalmazódott meg egy új politika iránti igény a fejlett nyugati világban. Amerikában ehhez még hozzáadódott az ottani faji és etnikai kisebbségek helyzete is. Goldberg mindezt észrevételezi és belefűzi abba a gondolatmenetbe, hogy mindez az állam befolyását növeli és felülről ránk tukmált megoldásokat erőltet. A liberális demokraták jellemzően mindig nagyobb állami beavatkozással akarták a világot megváltoztatni és „élhetőbb” hellyé tenni. Nem meglepő módon ezt forszírozza most ismét a Biden-adminisztráció és ezt nevezi Goldberg a fasiszta pillanatnak.

Történelmileg az első világháború kétszeresen is mérföldkő volt mind a fasizmus, mind a liberalizmus történetében. Úgy tűnt, hogy a háború végérvényesen lejáratta azt a liberális világrendet, amely ezt a világégést kiváltotta, de sajnos nem így lett. A liberalizmus ismét beindította a motorját, zakatol és nyomul világszerte, amire a szellemileg kialakulatlan gondolkodású, ezért könnyen befolyásolható fiatalok gyorsan rákapaszkodnak.

Az individualizmus „értékrendjére” épülő Egyesült Államokban sokan még az első fogyasztóvédelmi törvényeket vagy a nemzeti parkok megalapítását is a magánszemélyek és a tagállamok ügyeibe való beavatkozásként fogták fel. Nem véletlen, hogy a liberális amerikai újságírók eleinte üdvözölték nemcsak Mussolini, de Lenin totalitárius kísérletét is. És most ismét ezt teszik. A fasizmus és a kommunizmus ugyanis egy tőről fakadnak. Mindkettő hajtóereje az erőszak, csakúgy, mint a liberálfasizmusé. Alapvető közös jellemzőjük az ellentmondást nem tűrő ideológiai demagógia (amit most éppen az LMBTQ-lobbi esetében tapasztalhatunk), valamint a szellemi és véleményterrorizmus minden egyéb témakörben.

Jonah Goldberg könyve visszájára fordítja azt a népámító trendet az amerikai politikai közbeszédben, hogy a liberális demokrácia a történelem csúcspontja és egyben vége is (Francis Fukuyama definíciója). Goldberg felfogásában a mai liberalizmusnak ismét erősen fasiszta megnyilvánulásai vannak. De a párhuzamok sora ezzel nem szűnik meg. Az 1960-as évek ellenkultúrája, a hosszú hajat, rendhagyó gondolkodást és szexuális szabadosságot hirdető fiatal tömegek Goldberg szerint a fasizmus ideológiáját és esztétikáját vették alapul. A békésen arrogáns hippik mellett hamar feltűntek a campusfoglaló, erőszakoskodó egyetemisták és a szélsőséges terrorista csoportok is – amely fejlemény szintén párhuzamot kínált Goldbergnek, hogy egyfajta fasizmushoz hasonlítsa ezt a cselekedethullámot. Ugyanakkor rendkívül abszurd, hogy mindeközben épp ezek a fiatal véleménydiktátorok címkéznek fasisztának szinte mindenkit, akik nem azonosulnak céljaikkal.

A mai globális elit teljes körű letámadása a hagyománytisztelő, szuverén nemzetek ellen alapvető stratégiai célok mentén fogalmazódik meg. Ezek a következők: az oktatást liberális kézben kell tartani és felügyelni; gyermekeinket már fiatal korban át kell nevelni az LMBTQ-közösség igényeinek megfelelően; a szuverén államokat jobban el kell kötelezni a globális pénztőke irányába (IMF-, EBRD-, Világbank-hitelek); a patriotizmust teljes gőzzel irtani kell; a nemzeti határokat le kell bontani; a migrációt alapvető emberi jogként kell kezelni; regionális vagy akár transzkontinentális felügyeletet kell gyakorolni minden ország felett. Márpedig ez lényegében nem más, mint a fasiszta és a szintén totalitárius marxista–leninista gyakorlat felélesztése. Ebben a kommunikációs térben a tolerancia és a párbeszéd már írmagjaiban sem fedezhető fel.

Szent-Györgyi Albert azt mondta: „olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája”. A ma oktatási intézményei Nyugaton a liberálfasizmus tanításai alapján működnek. Aki oktatóként nem igazodik az elvárásokhoz, az repül. A nyugati társadalmakban az egyetemek semmilyen ideológiai alternatívát nem kínálnak. Amennyiben egy egészséges lelkületű, keresztény európai fiatal bekerül a nyugati liberális oktatási örvénybe, egész életre tévútra kerülhet. A szülői nevelésen pedig szintén sok múlik. Egy neves svéd gyermekpszichiáter, David Eberhard szerint a megengedő szülői magatartás valódi szörnygeneráció­kat hozhat létre.

Arrogáns, tiszteletlen, értelmes és higgadt párbeszédet vagy érvelést nem ismerő fiatalok millióit neveli ki a liberálfasiszta gépezet. Ennek tanúbizonyságát látjuk ma Nyugaton annak minden ismert aberrált vetületével.

A gender- és transzőrület, a szivárványos propaganda, a BLM-radikalizmus, a globális média és a bigtech politikai cenzúrája (CNN, The New York Times, Guardian, Facebook, Google, YouTube stb.), valamint a nyílt társadalom migrációt erőltető hadviselése folytatódik a civilizált, hagyománytisztelő és nemzeti kultúrákat féltő emberek ellen. Az újkori liberálfasisztáknak azonban érdemes észben tartaniuk, hogy a második világháború véghajrájában a felbőszült tömegek több országban is meglincselték a totalitárius eszméket hirdető fasisztákat. Mussolini meglincselése, tetemének húskampóra akasztása fejjel lefelé a milánói Piazzale Lorato téren figyelmeztető és elrettentő példának kellene lennie arra nézve, hogy az erőszakos és aljas viselkedés soha nem marad büntetlenül az idők végezetéig. Én soha nem kívánnék ilyen büntetést senkinek, de mentségemre szolgáljon, hogy időben szóltam.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép forrása: AFP