A liberálfasizmus nem új keletű fogalom, és a terminológia sem az én találmányom. Jonah Goldberg Liberálfasizmus (Liberal Fascism) címmel 2007-ben megjelent könyve találóan jellemezte azt az ideológiai agressziót, amelynek bevetésével a pénzvilág által szponzorált globalista elit a szuverén nemzeteket maga alá akarja gyűrni. A véghajrá szót pedig nem véletlenül használom. Amennyiben ők győznek, az egyben az emberi civilizáció végét is jelentheti.
A globalista liberálfasizmus agitprop gépezetének célja a patrióta szellemiség, a családközpontú társadalom, a hagyománytisztelet és a konzervatív értékek aláásása és eltörlése. Mindezt a liberális demokrácia megkérdőjelezhetetlen égisze alatt, amelynek tagadóit marxista fondorlattal és nemes egyszerűséggel fasisztának vagy nácinak bélyegzik. Goldberg azonban kíméletlenül lerántotta a leplet a liberális progresszív újfasisztákról és világméretű ideológiai inváziójukról.
Jonah Goldberg egy Washingtonban élő, nem feltétlenül pártelkötelezett, de konzervatív gondolkodású újságíró és politikai elemző, aki a National Review nevű folyóirat szerkesztője volt 1998 és 2019 között. Unortodox írásai gyakran kizökkentették a közéletet tematizáló globalista ideológusokat és politikusokat jól bevált kommunikációs rutinjukból. És ez így van jól. Ne érezze magát se a washingtoni, se a brüsszeli liberális elit túl kényelmesen! Goldberg könyve ugyanakkor forradalmi mű, hiszen 2007 előtt senki nem mondta ki ilyen egyértelműen, hogy a „haladó liberálisok” gyakorlatilag az újkori fasizmus letéteményesei. A XX. Század Intézet 2012-ben jelentette meg a könyv magyar változatát, így bárki idehaza is elolvashatja azt.
Goldberg narratívája szerint az amerikai progresszívizmus és az abból fakadó liberalizmus valójában az 1930-as évek fasizmusának felélesztése. Ha egy bonyolultabb elméletet vennénk alapul, Umberto Eco adhat támpontot, aki egyik esszéjében elemezte a fasizmus mibenlétét. Számos közös tematikát különböztet meg, amelyek többnyire, de nem kizárólagosan a fasisztákra jellemzők. Így például a militarizmus, az „újbeszél” alkalmazása, az okkulthoz való vonzódás, a hagyománykultusz, az exkluzivitás, a felsőbbrendűség, az ideológiai nyomulás normaként való elfogadása stb.