A klasszikus kapitalizmus túlkapásai, a nyomornegyedeket kitermelő nagyvárosok, a tarthatatlan helyzetben éhbérért tengődő munkások és szegény sorsú gyermekek tömegei láttán fogalmazódott meg egy új politika iránti igény a fejlett nyugati világban. Amerikában ehhez még hozzáadódott az ottani faji és etnikai kisebbségek helyzete is. Goldberg mindezt észrevételezi és belefűzi abba a gondolatmenetbe, hogy mindez az állam befolyását növeli és felülről ránk tukmált megoldásokat erőltet. A liberális demokraták jellemzően mindig nagyobb állami beavatkozással akarták a világot megváltoztatni és „élhetőbb” hellyé tenni. Nem meglepő módon ezt forszírozza most ismét a Biden-adminisztráció és ezt nevezi Goldberg a fasiszta pillanatnak.
Történelmileg az első világháború kétszeresen is mérföldkő volt mind a fasizmus, mind a liberalizmus történetében. Úgy tűnt, hogy a háború végérvényesen lejáratta azt a liberális világrendet, amely ezt a világégést kiváltotta, de sajnos nem így lett. A liberalizmus ismét beindította a motorját, zakatol és nyomul világszerte, amire a szellemileg kialakulatlan gondolkodású, ezért könnyen befolyásolható fiatalok gyorsan rákapaszkodnak.
Az individualizmus „értékrendjére” épülő Egyesült Államokban sokan még az első fogyasztóvédelmi törvényeket vagy a nemzeti parkok megalapítását is a magánszemélyek és a tagállamok ügyeibe való beavatkozásként fogták fel. Nem véletlen, hogy a liberális amerikai újságírók eleinte üdvözölték nemcsak Mussolini, de Lenin totalitárius kísérletét is. És most ismét ezt teszik. A fasizmus és a kommunizmus ugyanis egy tőről fakadnak. Mindkettő hajtóereje az erőszak, csakúgy, mint a liberálfasizmusé. Alapvető közös jellemzőjük az ellentmondást nem tűrő ideológiai demagógia (amit most éppen az LMBTQ-lobbi esetében tapasztalhatunk), valamint a szellemi és véleményterrorizmus minden egyéb témakörben.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!