Genderkufárkodás

A gyermekvédelem „új”, magyar ügye „csak” egy hangos, de annál élesebb felkiáltás: eddig és ne tovább!

Az általuk megálmodott „új Európa” egy nemzetektől és „bűnös” történelemtől mentes, multikulturális Európai Egyesült Államok, ahol lényegében minden egyes emberi vágy vagy egyéni belső késztetés emberi jognak minősül: a migráció, az abortusz, az eutanázia, a droghasználat, a munka nélkül járó alapjövedelem vagy az, hogy „szabadon” eldönthetem minden egyes reggel, fiú vagyok-e vagy lány. Ez a lassacskán valósággá érő disztópikus lidércnyomás persze nem nélkülöz minden eszmetörténeti előzményt. A mai napig egyféle szekuláris világmegváltásként bemutatott „nagy francia forradalom”, illetve a felvilágosodás óta zajlik a „Tudomány”, a „Ráció” nevében az európai zsidó-keresztyén kultúra destabilizálása. A magukat hol marxistának, hol progresszívnak álcázó társadalommérnökök – kik az ember hatalmát hirdetik és azt, hogy valójában minden az ember által kreált e világon – jól tudták és tudják, hogyan és milyen sorrendben kell aláaknázni a normalitást és elbizonytalanítani az embereket az „Isten, haza, család” életmagyarázatának fontosságában.

Először a Teremtés, a keresztyén példázat érvényességét kérdőjelezték meg a racionalitásra és arra hivatkozva, hogy amit az emberi ész nem képes megérteni, megmérni, megtapasztalni, az nincs is. Az ősi igazságok iránti kétely lett a modern tudás forrása. Az Istenben való kételkedés trendivé tétele után következett a nemzetek, a „hely szeretetének” fontosságában való szkepszis elterjesztése: az, hogy a természetes közegünk, az őseink, szokásaik, abból fakadó nyelvi-kulturális hagyományunk pusztán egy újkori konstrukció, egy romantikus ábránd, melyet az egyre inkább egységesülő Emberiség globális céljai miatt épp itt az ideje hátrahagyni. „Most” pedig – jó néhány évtizede – a szemünk előtt zajlik az, amit korábban azért sem istenfélő, de még korabeli jakobinus sem gondolt: a család lerombolása, a női-férfi teremtettség megkérdőjelezése, ebből fakadóan a gyermek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi védelemhez való jogának elutasítása.

Ahogy jeleztem, kiemelt politikai döntések harcos helyzetekben születnek: bár a balliberális értelmiségi genderkufárok igyekeznek ilyen esetekben is a „dolgok komplexitását” hirdetni, most is élesen kirajzolódnak „rossz” és „jó” kontúrjai: a behódolás vagy a döntéshozatal stratégiai autonómiájához való ragaszkodás. A magyar jobboldal a múltban sem és most sem a behódolás útját követi. Ahogy Magyarország korábban nem fogadta el a lassacskán „új Moszkvává” váló euro­krata fellegvár gazdasági-pénzügyi válságkezelési receptúráját, minden jogi és politikai támadás ellenére viszont elfogadta az ország első demokratikus alkotmányát, nemet mondott a Willkommenskulturra és igent a nemzeti önazonosságra, most nemet mond a genderideológiára és igent a gyermekek születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogára. Viszont aki nem hódol be a vörös liberálisoknak, arra terror, de minimum előre megfontoltan elkövetett műhisztéria vár – pedig nem tett a kormány semmi jogelleneset, csak szembement a korszellemmel. Hozott egy fontos döntést egy fontos ügy kapcsán.

Ugyanis a gyermekvédelmi törvény és az egész „téma” kapcsán nyilvánvaló, hogy a kérdés már rég nem arról szól, hogy ki viseltetik anti- vagy szimpátiával a homoszexuálisok vagy az úgynevezett aszexuális gender­fluidok iránt – bár utóbbiról tényleg nem tudom, mit jelent. Hanem arról, hogy jó-e, morális-erkölcsi szempontból támogatható-e az „LMBTQAPI+” (???) és genderpropaganda, főleg, ha az kifejezetten a kiskorúakat célozza. A liberálisok hamiskás félmosollyal azt állítják, hogy itt pusztán „felvilágosításról” és „érzékenyítésről” van szó, holott jól látjuk, hogy itt a speciális általánossá, a kivétel főszabállyá emeléséről van szó: a nyelv „gendersemlegesítése”, transzvesztita mesedélutánok óvodákban, szivárványpropaganda az iskolákban, hivatalos EP-s állásfoglalás arról, hogy férfiak is szülhetnek – és boszorkányüldözés azokkal szemben, akik azt merik állítani, hogy „az anya nő, az apa férfi”.

A dolog ördögi dinamikája egyértelmű: a legalapvetőbb természetes közösség lényegét kiüresítő „a család az család” meg „love is love” vonalát követve a következő liberális követelés a poliamória (többszerelműség, lényegében hippikommuna) elismerése, majd a pedo- és zoofília (bestialitás) legalizálásának követelése lesz (hiszen „szerelem” és „szerelem” között nem diszkriminálhatunk, ugyebár). És bár úgy tűnik, az egész „gendertémát” most a magyar kormány pörgette fel, az csendes esőként rég átitatta, kerülőutas kommunikációval rég körbefonta már a nyugati mainstreamet. Ott már valóban az a cél, mint az SZDSZ-es szülőkről szóló ’90-es évekbeli viccben: a gyerek majd felnőttként döntse el, milyen nemű. A gyermekvédelem „új”, magyar ügye „csak” egy hangos, de annál élesebb felkiáltás: eddig és ne tovább! Ugyanis jól tudjuk, hogy a baloldal igazi, minden embert veszélyeztető kudarca nem akkor válik nyilvánvalóvá, amikor megszegi, hanem amikor megvalósítja az ígéreteit.

A szerző az Alapjogokért Központ igazgatója

(Borítókép: Illusztráció. Fotó: Pexels)