A Návai Anikó-ügy margójára

A szenzációhajhász média torzszülöttjének mondható a meghamisított interjú és riport.

Következzék két árulkodó megjegyzés a magyar filmes tudósítótól, akivel kapcsolatban addig is tegyük hozzá: az elmúlt évtizedekben ugyan valóban sokat tett az amerikai tömegkutúra magyarországi megismertetéséért, de a szakmán belül hosszú évek óta nem volt titok, hogy kétesek a munkamódszerei. Most tehát a következőt mondja Návai Anikó: „Miért baj az, hogy írtam egy interjút Scarlett Johanssonnal, és segítettem a Fekete Özvegy magyarországi promócióját? […] Segítettem vele a Disney-nek, a magyarországi forgalmazónak és Scarlett Johanssonnak is, hogy minél többen menjenek el erre a filmre a moziba.” Klasszikus szerepzavar: az újságíró a magáévá teszi a filmes óriásvállalat szempontját – a profitérdeket –, amikor annak egyik terméke főszereplőjéről ír. Az összeollózott szöveget hamis dátummal látja el – 2021. június 15-e –, Instagram-oldalán pedig, mintegy az „interjú” bizonyítékaként, Johanssonnal közös fotóját közli. Mint közben kiderült, ez a kép korábban készült. Egy másik árulkodó megjegyzés Návaitól: „Ezek után döntöttem úgy, hogy miután megvan már a Nők Lapja címlapfotója, muszáj, hogy megírjam ezt a sztorit.” Így már minden érthető! Kész szerencse, hogy a mi lapunk nem egy exkluzív Trump-riportot tervezett a legfrissebb lapszámba, máskülönben kénytelenek lennénk összeollózni mi is egy kamu interjút a volt amerikai elnökkel.

A 168 Óra „exkluzívként” állítja be a Návai Anikóval készült interjút; nehéz eldönteni, ez a jelen helyzetben inkább frappáns vagy megmosolyogtató. Lehet, hogy az utóbbi. Kész szerencse egyrészt, hogy a magyar sajtó még mikrofonvégre tud kapni egy magyar újságírót – főleg, hogy neki állt érdekében, hogy a nyilvánosság előtt védje magát. Másfelől azok, akik már megették a kenyerük javát e szakmában, emlékezhetnek a liberális hetilap igen hasonló botrányára 2003-ból. A 168 Óra exkluzívnak beállított interjút közölt Jacques Chirac akkori francia elnökkel, majd a budapesti francia nagykövetség cáfolatára válaszul elismerte, munkatársuk valójában egy sajtótájékoztatón vett részt. Návai Anikó most akasztott ember házában beszélt kötélről – ha akaratlanul is.

Mindig is érdekelt a plágium lélektana, miután az elmúlt harminc évben kétszer futottam ilyen ügybe. Mind a kettőnek volt tanulsága. Még az egyetemen egy diákfolyóirat szerkesztőbizottságának tagjaiként pályázatot hirdettünk történelmi tárgyú cikkek írására. Bírálónak szerencsére egy külföldi szakirodalmat is jól ismerő professzort kértünk fel, aki rájött: az egyik hallgató egy külföldi tanulmányból másolta a cikkét. Koordinátorként szembesítettem a szerzőt ezzel, és ugyanazzal az önmentegető magyarázgatással szembesültem, mint most a Návai-interjú olvasói. A szerző szerint mindenki hibás volt, csak ő nem. Mindenesetre kizártuk a pályázatból, és többet nem is hallottunk róla. A másik eset egyik munkahelyemen esett meg, sőt a plágiumügyet magam robbantottam ki, hirtelen felindulásból. Feltűnt, hogy az egyik kolléga külföldiekkel készült telefoninterjúkat jelentet meg az újságban, miközben a telefonkagylót nem sűrűn emelgette a szerkesztőségben. Miután a feljelentgetéstől a kései Kádár-rendszerben szocia­lizálódott emberként eleve irtózom, másodmagammal szembesítettük az illetőt a plágiummal, amit némi tagadás után el is ismert. Felajánlottuk neki, hogy a dolog köztünk marad, de menjen másik munkahelyre. Ő az önfeljelentést választotta, abban a hiszemben, hogy érdemeire tekintettel megúszhatja az ügyet, ám a főszerkesztő elbocsátotta. Ennek az esetnek a tanulságaként saját fülemmel hallhattam egy plagizáló indítékát: a bizonyítani akarást, a nélkülözhetetlenség tudatát, a vágyat az elismertségre.

Az elismertségre való törekvés az ember egyik legalapvetőbb motivációja a cselekvésre. Az ambiciózus újságíró pedig bizonyítani akarja képességeit önmaga, a környezete, a kollégái, a közvélemény előtt. Aki maga is készít interjúkat híres emberekkel, az jól tudja, ezek a szövegek a legritkább esetben csúsznak úgy az újságba, mint kés a vajba. A legfontosabb alanyok csaknem elérhetetlenek, időpontokkal hitegető dölyfös sajtósokkal, titkárokkal kell huzakodni, terjedelmen, megjelenési napon, a szövegben tett utólagos változtatásokon kell alkudozni. Nem mindenki érhető el mindig még a legjobb kapcsolati hálóval rendelkező tudósítónak sem.

Návai Anikó nem tudta feldolgozni, hogy Scarlett Johansson sajtósa rendre visszautasította, és elszántságában olyan távoli ágra ugrott az általa amúgy jól belakott szenzációhajhász meseerdőben, amelyet már nem ért el a karjával. Márpedig az is meglehet, remekül meglennének a magyar lányok, asszonyok egy Scarlett Johansson-interjú nélkül. Ebben a lapban egy hete Baritz Laura domonkos rendi nővérrel, közgazdásszal jelent meg nemcsak valódi, de érdekes, okos, sőt – ha ez a fő szempont – hasznos interjú. Azt mondja például, amilyen az emberi értékrend, olyan a ráépülő gazdasági rend. A jelek szerint sajnos ez fordítva is igaz lehet.

(Borítókép: Návai Anikó. Fotó: Instagram/anikonavai)