Tömören és röviden a fent jelzett címmel tudunk választ adni azokra a kérdésekre és felvetésekre, melyek az elmúlt hetekben a Védett Társadalom Alapítvány címére érkeztek. Bizonyos fokig olyan helyzetbe került a VTA kuratóriuma, mint a kamaszok szülei, akik miközben a gyorsan növekvő gyermekükre végre megfelelő ruhát és cipőt találtak, máris mehetnek vissza az üzletbe, hisz csemetéjük szinte másnapra ki is nőtte azokat. Azzal szembesültünk ugyanis, hogy támogatóink formális szervezet létrehozását kérik.
A célok, vagyis a normalitás megőrzése, visszacsempészése a mindennapok gyakorlatába továbbra is megmarad, hiszen a legfontosabb, hogy újra divatossá tegyük a normális életet. Küzdünk azért, hogy a híroldalak szalagcímein ne az extremitásra buzdítás legyen a meghatározó, ami egyébként kevesek magánügye, viszont a társadalom többségét folyamatosan irritálja. Miért lenne fontos millióknak, hogy ki, miként képzeli el a párkapcsolatát? Miért van állandóan napirenden a túlzott szexualitás ezerféle megközelítése? Vagy miként merészeli bárki a hit világát kirekeszteni mindennapjainkból, egymásra uszítva a felekezeteket? És különben is, miért hisz bárki a bábeli zűrzavarban, az alapjaiban eltérő kevert kultúrák együttélésének lehetőségében? Arról pedig hallani sem akarunk, hogy személyiségzavaros, vagy ami még riasztóbb, épelméjű, de elvetemült pedofilok a felnövekvő generációt molesztálni merészeljék.
A XXI. században világossá vált, a változtatáshoz a szavak ereje már nem elég. Mi hát a megoldás? Mindenekelőtt a többség, a normalitást kizárólagosan elfogadhatónak tartó emberek, „védők” akarata és elszántsága a leghatékonyabb mód a valódi ellenállás megszervezéséhez, majd a visszatámadáshoz. A legelső lépés a ránk erőltetett zsákutcából való kitöréshez a ma divatos, ugyanakkor a torzulást bizonyító szavak, kifejezések és már a létező élethelyzetek tudatos kiiktatása a közbeszédből és a napi gyakorlatból. Amikor valamit nem akarunk megtenni, vegyünk példát a már emlegetett kamaszkorú gyermekeinkről, unokáinkról. Hozzájuk hasonlóan fülünket egyszerűen reteszeljük el a számunkra nem kívánt mondatok, utasítások befogadása elől. Gondoljuk meg, milyen arcátlan ravaszsággal kényszerítik ránk az őrült világuk mondandóját. Bízzunk életösztönnel fokozottan megáldott csemetéink eredményesen alkalmazott technikájában, amit – biztos vagyok benne – egyetlen szülő sem képes cáfolni. Valamit meg nem hallani nem feltétlen a rossz szándék jele vagy hozadéka, hanem az önvédelem egyik formája.
