Valamikor 1970 körül a Nagy indiánkönyvet kaptam nyereményként egy asztalifoci-bajnokságon, amely May Károly regényeit tárta elém. Rajongtam a vadnyugati indián mesékért, amelyeket Cooper is papírra vetett. Ezen nőttem, nőttünk fel sokan akkor európai fiatalként a 60-as, 70-es években. Szerettük Amerikát, a szabadság hazáját, vágytunk oda kijutni. Álmomban is gyakran kalandoztam arrafelé. Majd meg is érkeztem Connecticut államba 1974-ben. Azonban nem sokáig tartottak a mézeshetek. Hamar észrevételeztem, hogy az északkeleti államokban élő amerikaiak liberalizmusa álszent elképzeléseken alapul, és ami igazán sokkoló, hogy akár saját magukat is feláldozzák ebben a folyamatban, amely nyitott határokat, bőrszínalapú előjogokat, korlátlan abortuszt, a véleményszabadság korlátozását és egyéb tarthatatlan politikai frázisokat tartalmaz.

A 21. századi liberális aktivisták jelenleg azt próbálják elhitetni a világgal, hogy intézményes rasszizmus és fehér felsőbbrendűség uralkodik a mai Egyesült Államokban. Tessék? A becsületesen boldogulni kívánó, alapvetően szociálisan érzékeny, többnyire toleráns hozzáállású európai származású amerikai állampolgár elképedve szembesül ezzel a cinikus hazugságkampánnyal. FactCheck: a világon manapság ugyanis a legmagasabb életszínvonalon és legszabadabban épp Amerikában élnek a fekete bőrűek. A BLM tehát nem más, mint egy gigantikus hazugságra épített erőszakszervezet, amely konkrétan rasszizmust, azaz egyenlőtlenséget és gyűlöletet szít. Ezért nem térdepel a szabadon gondolkodó ember a világon sehol, főleg olyan földrészeken, ahol az ott élőknek soha semmi közük nem volt a rabszolgasághoz. Az ősi Észak-Amerika ezer évvel ezelőtt eszkimók és indiánok által lakott terület volt. Egyetlen fekete bőrű ember sem élt arrafelé. A történelmileg ténylegesen kisemmizett indiánok és eszkimók érzelmeivel vajon ki törődik a mostanában divatos térdeplősdi bohózat színpadán, amely fekete előjogokat és kizárólagosságot hirdet?

Szüleink és nagyszüleink az emberi történelem egy olyan időszakát élték át (20. század), amelyre a Homo sapiens a legkevésbé sem lehet büszke. Elődeink szenvedtek is eleget, de értékrendjük és szabadságvágyuk rendíthetetlen volt. Azonban lehet, hogy a 20. század borzalmai csak előjátékként szolgáltak egy ennél még cinikusabb és átgondoltabb ördögi terv végrehajtására. Az emberi kapzsiság és hatalomvágy manapság még a múlt századi törekvéseknél is ambiciózusabb magaslatokra tör. Nemcsak a szomszédos országokat vagy egyes régiókat, de az egész világot maga alá akarja gyűrni a GER. Ehhez viszont az ázsiaiaknak és az araboknak még lesz egy-két szavuk. Sőt, Afganisztánban már meg is fordították a GER-mániát, és hazazavarták a szivárványos agresszorokat. Ez a futballpályán persze még várat magára. Az ezzel kapcsolatos feszültség mindenesetre átütően érezhető. Nem kell a politikai erőszak és a ránk kényszerített „szimbolika”, ahogy egyik kedves ismerősöm naivan nevezi ezt az erőszakhullámot. Mind koncepciójában, mind kivitelezésében zsákutca ez az ideológiai agresszió, és megrendíti, sőt idővel megfojtja a szabad sportszellemiséget.

De térjünk vissza Amerikára! A Biden–Harris-uralom alatt, amely elnöki rendeletekkel kormányoz, az Egyesült Államok mára a szakadék szélére sodródott. A gazdasági fejlődés megtorpant, az eladósodás minden észszerű határt túllépett, a nemzeti együttműködés rendszere felborult, ideológiai és társadalmi szakadékok alakultak ki. Még egy lépés és ütött az utolsó órája ennek az egykor irigylésre méltó és csodálatos patrióta föderációnak. Természetesen aggódunk hátramaradt javainkért, ottani egzisztenciánkért, unokáinkért. Mert ha az európai ember által épített nyugati civilizáció Amerikában végképp megsemmisül, egy merőben új világ, egyfajta globális anarchia jöhet létre, amely a törzsi háborúk káoszba fulladó, leszakadó világát vetíti előre.
Az év végéhez közeledve mi, amerikai–magyar patrióták elmondhatjuk, hogy lassan megúsztunk egy újabb hurrikánszezont Florida partjainál nagyobb káresemény nélkül, egy újabb bozóttűz- és földrengés-katasztrófát Kaliforniában, egy újabb BLM- és Antifa-erőszakhullámot a nagyvárosokban, és egy újabb migránsinváziót úgy, hogy még mindig el tudjuk mondani érveinket angolul, amiket persze a GER-lovagok hallani se akarnak. A BigTech-véleményterrort és cenzúrát azonban, úgy tűnik, egyikünk se tudja elhárítani. Az LMBTQ arrogáns propaganda-hadjáratát mindannyian érezzük – még családunkon belül is –, miközben a nyílt társadalom nemzetellenes diktatúrája ránk szabadítja bűzös leheletét.

A végső ítéletet azonban egyikünk se fogja megúszni – sem mi, patrióták, sem a globalista megszállók. Az mindnyájunkra könyörtelenül lesújt majd. Észak-Amerika és Nyugat-Európa esetében ez a végső ítélet már vélhetően nincs is túl messze. Míg az Atlanti Birodalom tobzódik saját nihilista végjátékában, mi továbbra is szakrálisan hiszünk a feltámadásban. Ahogy kedvenc erdélyi írónk, Wass Albert ezt csodálatosan megírta: „Likasszák már az égben fönt a rostát / s a csillagok tengelyét olajozzák / szorgalmas angyalok. / És lészen csillagfordulás megint / és miként hirdeti a Biblia: / megméretik az embernek fia / s ki mint vetett, azonképpen arat.”

Mert a glóbusz szalad, de a nemzet marad.

A szerző volt amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép forrása: Pixabay