Pontosan egy héttel ezelőtt e lap hasábjain azzal zártam a vezércikkemet, hogy bolsevik kutyából nem lesz demokratikus szalonna. És tényleg nem.
A német vaskancellár, Otto von Bismarck számos szellemes bölcsességet hagyott hátra az utókornak, ezek egyike így szól: „Soha nem hazudunk annyit, mint választások előtt, háború alatt és vadászat után.” Ez a mondás ma is érvényes, persze nem mindenkire egyformán. Vannak kivételes egyéniségek, akik egészen más koordináta-rendszerben mozognak. Ilyen Gyurcsány Ferenc és a felesége. Ők ugyanis csak akkor nem hazudnak, amikor alszanak.
A konzervatív, keresztény-nemzeti táborban is szép számmal megtalálható fanyalgók, a politikát még ma is lovagias küzdelemnek hívők talán ezúttal revideálhatnák a széplelkű nézeteiket, amikor fejcsóválva nézik, hogy újabb „sorosozás” vette kezdetét. – Kit érdekel már, hogy mit tett Gyurcsány tizenöt évvel ezelőtt? Mi vagyunk kormányon, miért kell mindig az ellenzéket ostorozni? – teszik fel a kérdést. Szerintük beszéljünk inkább a szép eredményeinkről, sőt élhetünk némi önkritikával is, és adjuk meg az elvi esélyt a baloldalnak, hogy megváltoztak és a haza javát akarják. Ez utóbbi kétségtelenül igaz, a javunkat akarják, alig várják már, hogy a zsebünkben turkálhassanak, és amit minden igyekvő, dolgozó magyar ember – nem csupán a „NER-lovagok”, ahogy a baloldali propaganda sulykolja – felépített magának az elmúlt évtizedben, azt lesöpörjék, elvegyék, elárulják nyugati elvbarátaiknak és kitartóiknak.
De ha az elmúlt harminc év úgynevezett balliberális politikai gyakorlata sem lett volna elég a lovagiasságot és a megengedőbb magatartást forszírozó derék barátainknak, akkor az utóbbi hetek gyurcsányi kiszólásai már végképp kijózanító hatásúak lehetnek. A baloldal vezére nyílt háborút hirdetett a nemzeti oldal ellen – röviden így foglalható össze Gyurcsány kongresszusi beszéde, és ezt támasztotta alá a hét folyamán minden megnyilvánulásuk, élükön Dobrev Klára förtelmeivel.
Ők fenyegetnek elszámoltatással, börtönnel, akik egy zsidó családtól a háború után a kommunista diktatúra által elkobzott luxusvillában élnek. Ők, akik az egykori pártállami kapcsolataikból, a rablóprivatizációból alapozták meg sok milliárdos vagyonukat. Ők, akik asszisztáltak az állami vagyon – a közművállalatok, a bankok, az értékes ingatlanok és földek – elherdálásához, áron alul külföldi kézbe adásához, és mindennek a haszonélvezői is voltak. Ők, akik a kormányzásuk idején a devizahitelekkel eladósították az embereket, az önkormányzatokat és az egész országot, miközben trükkök százaival csalták el a 2006-os választást.
