Nem karaktergyilkossági kísérlet, hanem karakter-öngyilkosság

Újra a figyelem középpontjába került – nagyon helyesen – a Gyurcsány Ferenc őszödi beszédéről és annak következményeiről szóló játékfilm, miután bemutatójának időpontjához közeledve elindult a reklámkampánya. Az egyik ellenzéki televíziós hírcsatorna beszélgetős műsorában ennek kapcsán Simon András műsorvezető karaktergyilkossági kísérletnek nevezte a filmet. Csak azt felejtette el, hogy ez a karakter – Gyurcsány Ferenc – már réges-régen öngyilkos lett. Úgy tizenöt éve, amikor – milyen érdekes az élet: éppen Kádár János születésnapján – elmondta a Balaton-parti kormányüdülőben hírhedtté vált monológját.

A DK ex-szóvivője és ex-országgyűlési képviselője, Gréczy Zsolt lányos zavarában (pedig a közkinccsé vált pornográf fotói után tudjuk, hogy ő bizony férfi a talpán) még számolni is elfelejtett, azt mondta, tizennégy éve tartotta Gyurcsány Ferenc az őszödi beszédét – a műsorvezető és beszélgetőtársai sem javították ki –, pedig az másfél évtizede hangzott el. Ennek csak azért van jelentősége, mert az ellenzék előszeretettel aposztrofálja kampányfilmnek a Gyurcsány-mozit, holott éppen az évforduló adta az apropóját a film forgatásának és bemutatásának. De Gréczy Zsolt érvelésének ez a legkisebb hibája. Ő ugyanis annak ellenére, hogy nem számolta jól az éveket, az idő múlására apellált, pedig már Nagy Feró óta tudjuk, hogy „De az idő nem dolgozik nekünk, csak megöregít”. (Ezt Feró még a Piramis Az idő nekünk dolgozik című számára feleletül írta tizenkét éves spéttel.) Az idő valóban nagy úr, de arra nem lehet számítani, hogy mindent elfed, és leginkább a történészeknek kell azon dolgozniuk, hogy semmiféle fontos esemény ne merüljön feledésbe az évek múlásával.

Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde pedig feltétlenül megérdemli a figyelmet és az emlékezést. Ezzel szemben viszont mintegy elbagatellizálva az ügyet azt mondta a DK-s politikus, Gyurcsány Ferenc bizalmasa, hogy már olyan régen volt ez a nyilvános gyónás – ezt a szót most csak én használom erre a „hőstettre”, pedig még maga Kádár János is így nevezte egy beszédében az önkritika gyakorlását –, hogy nem kell vele foglalkozni, a legfiatalabb, a jövőre elsőként az urnákhoz járuló választópolgárok több százezres tömegének úgyse mond semmit az őszödi beszéd. Itt Gréczy Zsolt fején találta a szöget, csak éppen a másik oldaláról: valóban, a 2006-ban óvodáskorúaknak már nem lehet személyes „élményük” az őszödi beszéd és az azt követő, a „legszebb” pártállami időket idéző gyalázatos erőszakhullám, ám ahelyett, hogy az ő álláspontját követnénk és a szőnyeg alá söpörnénk ennek a retorikailag is jól felépített politikai önleleplezésnek még az emlékét is, a magára valamit is adó választópolgárnak – politikai hitvallásától függetlenül – igenis tisztában kell lennie, milyen körülmények között született a beszéd, mi volt a mozgatórugója és milyen belpolitikai következményekkel járt.

A mozit tehát azért forgatta le Kálomista Gábor és csapata, hogy – Gréczy Zsolt sugalmazásával ellentétben – ne merüljön feledésbe Gyurcsány Ferenc trágárságba torkolló szövegfolyama és annak következményei, hogy a mai tizenévesek és a húszas éveik elején járók is tisztában legyenek vele, hogy kinek a jópofáskodó kiselőadását hallgatták végig mostanában egy rózsadombi presszóban. A DK-s politikus mintegy megkoronázva az eszmefuttatását derűs, ámde előre kárörvendő mosollyal prejudikálta, hogy kevesen fogják megnézni a filmet, és rosszindulatú megjegyzéssel vizionálta, hogy a Fidesz buszokkal szállítja majd az érdeklődőket a filmszínházakba – miközben a valóság az, hogy Kálomista Gábor éppen azon izgul, hogy elegendő legyen a hazai mozikapacitás az érdeklődők befogadására. Az ultraliberális párt ex-szóvivője a végére még odacsapott egyet, amikor azon élcelődött, hogy ha a Fidesz biztos lenne a jövő évi parlamenti választások győzelmében, akkor nem készíttetne ilyen filmet, ezzel szemben viszont nyugodtan rögzítsük azt a tényt, hogy ez nem egy párt, sőt még csak nem is a jelenlegi kormány által finanszírozott film, hanem a filmet forgató cég magántőkéjéből és szponzorációs pénzekből kigazdálkodott műalkotás. Nagy különbség, ami nyilvánvalóan elkerülte az ugyanebben a műsorban szereplő jobbikos országgyűlési képviselő, Kálló Gergely figyelmét is.

További Vélemény híreink

A premierig nem derül ki, hogy ki játssza majd Gyurcsány Ferencet az Elk*rtuk című filmben

A filmtől függetlenül meg kell jegyezni, hogy minden magára valamit is adó kormánypárt soha nem lehet biztos a következő győzelmében, így nem is lehet érteni, hogy rutinos politikus lévén ez miért baj Gréczy Zsoltnak. Hacsak nem azért, mert a Fidesz nem adja át önként és dalolva a hatalmat nekik és szövetségeseiknek. Éppen ezért is okafogyott azt feszegetni – ahogy azt Gréczy Zsolt viszont megteszi –, hogy az Orbán-kormány hogyan teljesít. Ez nem tartozik erre a filmre, a csizma felkerült az asztalra. Ettől függetlenül persze nyugodtan lehet érveket sorakoztatni a jelenlegi kormány intézkedéseinek megvédésére, de az nem ennek a filmnek a feladata, még azon a szinten sem, hogy elterelje a figyelmet a lényegről, egyebek mellett az emberek életszínvonaláról.

Veres Gábor újságíró ugyanebben a műsorban kétségbe vonta, hogy a filmben szereplő színészek tudták volna, hogy mihez adják valójában a nevüket. Az illető vagy megjátszotta a tájékozatlant, vagy tényleg ennyire az, de azt azért ne próbálja elhitetni senkivel, hogy egy színész úgy ír alá bármilyen munkaszerződést, hogy nem tudja, miről szóló filmben, milyen körülmények között és persze mennyiért fog dolgozni. Színész felmenőimtől tudom, hogy ilyen még a Rákosi-rendszerben sem volt. Egyébként ez a feltételezés szembemegy a józan logikával, a dolgok természetéből ugyanis az fakad, hogy a munkavállaló először tájékozódik, mielőtt elvállal egy munkát. Ahogy egy autószerelő sem javít gépkocsit csukott szemmel, úgy egy színésznek is elmondják, milyen filmben fog szerepelni. Senkinek nem tartottak ezúttal sem revolvert a fejéhez, hogy játsszon a Gyurcsány-filmben. A zsurnaliszta ezenkívül hiányolja az igazán nagy neveket is ebből a filmből. Ennek hátteréről azonban nem beszél, nevezetesen arról, hogy a filmben szerepet vállalókat a liberális túlsúllyal rendelkező színésztársadalom jó része szinte pszichológiai hadviselés alá vetette. Olyan színészről is hallani, aki elvállalta volna az egyik főszerepet, de amikor megkapta a fenyegetéseit, amelyek a teljes kiközösítésről szóltak, saját jól felfogott érdekeitől vezérelve inkább lemondott erről a lehetőségről.

Úgy látszik, így intézi el egy liberális közösség a vele egyet nem értőket. Mindent szabad, ami egyezik az ő véleményükkel, aki viszont szembemegy velük, annak „Vae victis!”

A szerző történész

Borítókép: Facebook/ELK RTUK