Az vagy, amit megeszel. Ez eddig jó. Viszont akkor nagy változások elé nézünk. Itt vannak például mindjárt a lamantinok. Nagyon helyes állatok, tengeri tehénnek is nevezik őket, alig van már belőlük. A helyzetük mostanában még rosszabbra fordult, nem elég, hogy a hajók tizedelik őket, de a táplálkozásukkal kapcsolatban is komoly gondok támadtak. Konkrétan éheznek.
Az van ugyanis, hogy a tengeri tehenek telente melegebb vizekre vonulnak, ahol alapesetben tengeri füvet fogyasztanak. A békés víz alatti legelészésnek viszont idén meszeltek. A szokásos történet. Florida Atlanti-óceáni partvidékén szennyezetté vált a víz, a szennyezett vízben elszaporodtak az algák, emiatt kipusztult a tengeri fű, a lamantinok pedig éheznek. Öröm az ürömben, hogy a hatóságok és a környezetvédelmi aktivisták kétségbeesett, ám határozott lépésre szánták el magukat és elkezdték az állatok kézből etetését, méghozzá fejes salátával. Elképzelhetjük, micsoda munka lehet ez, tekintve, hogy a tengeri tehenek nem éppen keszegek (annál is inkább, mivel emlősök), fogyasztanak hát rendesen, pláne, ha éhesek. Aztán felmerülhetne még az a kérdés is, hogy mivel a saláták valószínűleg a mezőgazdaság-iparból származnak és mint ilyenek, alighanem rogyásig vannak növényvédő szerekkel, milyen hatással lesz az étrendváltozás a jószágokra. Különösen, ha hozzátesszük, hogy ezzel párhuzamosan a zöldségek zöméből kiveszni látszanak a vitaminok. Olvasom ugyanis, hogy a zöldségek és a gyümölcsök az elmúlt ötven évben elveszítették a tápanyagtartalmuk jelentős részét. Plasztikusabban fogalmazva, ma már nem elég napi egy alma elfogyasztása, legalább ötöt kellene elrágcsálni, és akkor a többiről még nem is beszéltünk. Valljuk be, ez lehetetlen küldetés, amennyiben az ember nem sörösló. Az okok itt is egyértelműek. A mezőgazdaság-ipar úgy gondolkodik, hogy amennyiben egyre termelékenyebb módszereket alkalmaznak, akkor több növényt tudnak termeszteni az adott területen. Viszont ebben az esetben ugye kevesebb tápanyag jut egy növényre. Erre aztán rátesznek még egy lapáttal, és a termeléshozam-növelő műtrágyákkal és egyéb huncutságokkal adnak még egyet a tápanyag-összetételnek. De ha mindez nem lenne elég, akkor az úgynevezett genetikai hígítással rámennek a látványra. Mert az kell a népnek.
Ez ugyan kicsit olyan, mint amikor a kereskedelmi televíziók szakemberei kijelentik, hogy azért gyártanak szemetet szakmányban, mert arra van igény. Hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás, arról nekem ez esetben markánsan eltér a véleményem, de ez most mindegy is. Tény viszont, hogy a szép, szabályos, dekoratív, egyforma gyümölcsöknek és zöldségeknek sem ízük, sem bűzük. Utóbbi nem olyan nagy baj, az íz és a vitamintartalom kinyiffantása viszont jelentős disznóság. Védekezni persze lehet ellene, például tudatos, passzív rezisztenciával, azaz a nyakukon hagyni az álparadicsomot, és tömni befelé a savanyú káposztát, támogatva ezzel a saját immunrendszerünket és a piacosok családjait. A világ élelmezése persze még ennél is nagyobb problémákat rejt magában, nem csoda hát, hogy a kapitalizmus útján haladó népi Kínában egymást érik a témakörben a jobbnál jobb ötletek. Ilyen például a csótánytenyésztés is, amely virágzó üzletággá terebélyesedett annak ellenére, hogy a csótányfarmokat is csak sunnyogva lehet üzemeltetni. Ami nem is csoda, mivel akadt már rá példa, hogy az egyik üzemegységből elszabadult cirka egymillió csótány, amit a környékbeliek érthető módon zokon vettek, manapság meg mindenki amúgy is síkideg, ha bárminek a ki- és elszabadulásáról hall, különösen ha Kínában történik a sajnálatos eset.
A csótányok egy része az „ínyencek” tányérján végzi, de bőven jut belőlük a gyógyszeriparba is. Arról ugyan még nem hallottunk, hogy a kezeltek közül bárki úgy járt volna, mint szegény Gregor Samsa, igaz, arról sem, hogy valakinek kinőtt volna a csótánytól a haja, holott a hagyományos kínai orvoslásban kopaszság ellen is alkalmazzák a csótányt tartalmazó készítményeket. Mindenesetre ha nem lesz kötelező, nem szeretnék Hszicsangban lakni. Az ottani gyógyszergyártó cég mesterséges intelligenciával vezérelt létesítményében ugyanis hatmilliárd csótányt nevelgetnek évente. Na, ha ott egyszer beüt a ménkű a rendszerbe, vagy esetleg valakinek megjön a kísérletező kedve, abból az állományból jut bőven mindenkinek, akár a Covidból.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)
