A szomszédban kirobbant háború elsősorban megrázó és szorongató érzéseket kelt mindannyiunkban. Pontosabban az egészséges mentalitású emberekben, mert sajnos vannak, akik izgatottan örülnek neki, hogy az unalmukat kicsit elűzi mások tragédiája, így megint akad egy téma, amiben laikus „szakértőként” megszólalhatnak. Most éppen nem a járvány kezeléséhez értenek, hanem hadászati és geopolitikai bölcseleteiket osztják meg a környezetükkel. Ja, és természetesen mindezt morális szempontból megvilágítva, így minden posztjuk és hozzászólásuk alkalmával kiderül, hogy rajtuk kívül mindenki ostoba és gazember. Ezekben az online veterán „szakértőkben” lát a baloldal politikai lehetőséget, nekik szolgáltat műsort, amikor a humanitárius katasztrófával, valamint a nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági válsággal fenyegető esemény kapcsán kapásból rágalmazni és uszítani kezdett.
No, és itt, ezen a ponton jött el bennem az az érzés, amit a címben megfogalmaztam. Az a tény, hogy Európában újra ropognak a fegyverek, hogy a világ egyik legerősebb katonai hatalmi gépezete támadásba lendült, ráadásul egy velünk szomszédos országban, ahol százezres nagyságrendben élnek magyarok, akik könnyen kerülhetnek az orosz–ukrán konfliktus ütközőzónájába, annyira váratlan és szélsőséges helyzetet teremtett, hogy a rá adott belpolitikai reakciók mindennél tisztábban megmutatják az adott politikai erő és képviselőik jellemét, felkészültségét és kormányzóképességét.
Erre szokás felénk azt mondani, hogy most elválik a tüdő a májtól. Annál tisztább képet a politikusainkról nem kaphatunk, mint ahogy az elmúlt és elkövetkező hetekben viselkednek. Ha a választók az uszító, rágalmazó mentalitást díjazzák, amely a válságos helyzetekben nem a mentésre koncentrál, hanem a bajt kihasználva a politikai ellenfél támadására, azzal sem törődve, hogy ezzel gyengíti a védekezést, veszélynek teszi ki az érintetteket, akkor rövid távon nincs mit tenni, bele kell nyugodni, hogy Magyarország is beállt az önsorsrontó európai társadalmak sorába.
