Még 2018-ban századvégesként lehetőségem volt alaposan áttanulmányozni egy nagymintás (többezres) kutatás következtetéseit a magyarok kultúrafogyasztásáról. Tanulságos olvasmány volt, pár megállapítás azóta sem hagy nyugodni. Nagyon leegyszerűsítve a lényeg a következő: a magyarok jelentős többsége hivatalos alkalmakon (ünnepségek stb.) kívül kulturális tartalmakat két formátumban „fogyaszt”: az egyik a mozgókép, ezen belül is főként az online streamplatformok kínálata kezd egyre inkább teret nyerni, a másik a könnyűzene. Erről lesz most szó. De előtte még behoznék egy eddig csak érintett szempontot, ugyanis ma Magyarországon a kultúrához való hozzáférés tekintetében sem mindegy, hogy éppen hol él az ember.

Amikor beütött a matatós ménkű Covid formájában, abban a pillanatnyi csöndben, amíg a koronavírus újratöltött, felvettem a kapcsolatot a századvéges volt kollégákkal, és hosszú heteken keresztül elemeztünk mindenféle adatsorokat, adatbázisokat, mert már akkor sejthető volt, hogy a korábbi – 2019-ig tartó – kulturális élet strukturális reformra szorul. A cikksorozat eddigi logikájának megfelelően most sem szeretnék senki helyett döntést hozni, vagy azt sugallni, hogy nálam lenne a bölcsek köve, és tudnám a megoldást. Csupán figyelemfelkeltő szándékkal összegzek pár adatot.

A Századvég elemzéseiből a gondolkodás elősegítéséhez elöljáróban pár hőtérképet osztanék meg:

A magyar könnyűzenei élet számokban

2020-ban többedmagammal hatalmas fába vágtuk a fejszénket. Egy addig a szórakoztatóipar részeként, ennek megfelelően a kormányzati szerepvállalástól távol esőként kezelt terület, a magyar könnyűzene stratégiáját alkottuk meg. Kollégáimmal és a szakértőkkel igyekeztünk összesöpörni az addig felhalmozódott tudást is, így a szakma által többé-kevésbé elfogadott stratégiát tehettünk le az asztalra. Azóta a Covid, most az energia- és egyéb válságok okán elég nagyot változott ez a szcéna is, de – ragaszkodván a cikksorozat alapvető felvetéséhez, miszerint az a kérdés, hogy a megváltozott körülmények között képesek lehetünk-e az utolsó békeév számait hozni – jelen cikkben a könnyűzenei stratégiában összegzett 2019-es látleletet idézném.

Amennyiben a Pro-Art jelentéseit vesszük alapul a teljes piac feltérképezésében, akaratlanul is kirajzolódik, hogy csak a zeneiparból – ide nem véve a kapcsolódó ágazatokat – 2019-ben/2020-ig több mint 50 000 ember tett szert bevételre.

Ha csak a szerzőket és előadóművészeket vesszük alapul, az Artisjus 30 000 élő és 7000 elhunyt szerző, az EJI 4880 magyarországi lakcímű és 3367 határon túli magyar előadó jogait kezelte, és ők a háttéripari dolgozókkal együtt is csupán a húsz százalékát tették ki a zeneipari foglalkoztatottaknak. A regisztrált szerzők huszonnyolc százaléka, a regisztrált előadók huszonnégy százaléka Budapesten kívüli megyeszékhelyen működött, a szerzők, előadók legnagyobb száma (negyvenegy és negyvennyolc százalék) budapesti volt. Szintén a Pro-Art mérései alapján egy átlagos magyar zenész egy–három zenekarban játszott és egy naptári évben átlagosan kilenc új dalt jelentett le a jogkezelőjének, amelyek harminc százaléka felkérésre (sync jogosítás reklámfilmre, filmre, dalszerzés előadónak, menedzsmentnek stb.) született. Az EJI adatai alapján egy naptári évben nagyságrendileg 1400 magyar előadó által jegyzett lemez jelent meg, ezek többsége azonban így is a kiadói hálón kívülről érkezett, közvetlen digitális disztribúcióval, amelyek összbevételének húsz százalékát nem jogkezelő, hanem szerződött disztribútor bonyolította le, jellemzően nemzetközi bevételekből és infrastruktúrából építkezve.

Bevételét tekintve ugyan csak becslések léteztek az egyes részterületek szoros összefüggései miatt, nagyságrendileg 53,4 milliárd forintra volt tehető a magyarországi könnyűzenei forgalmazások közvetlen, kapcsolódó iparági bevételektől leválasztott értéke egy naptári évben, természetesen a jogdíjkezelésen túl, ami önmagában is ezzel összemérhető összeget tett ki. Ebből a teljes hangfelvétel-értékesítés (fizikai és digitális) 4,4 milliárd forint volt 2019-ben az IFPI jelentés alapján, amiből a fizikai 1,45 milliárdot tett ki, a többi már digitális bevétel, elsöprő növekedéssel. Magyarországon hetvenegy könnyűzenei lemezkiadó tagja volt ekkoriban a MAHASZ-nak, vagy a független kiadókat nemzetközi érdekképviselettel megerősítő HAIL-nek, ugyanakkor szerepkörük az elmúlt évek digitális előretörése miatt másodlagossá vált, és a vezető tíz itthoni lemezkiadóból kilenc valójában menedzsmentcég volt 360 fokos modellel.

A fesztiválpiac éves bevételét a Pro-Art 19 milliárd forintra becsülte, az ezen kívüli – jellemzően élőzenei, klubos – bevételeket 16 milliárd forintra. 2019-ben a Fesztiválszövetség adatai alapján 1 150 fesztivált rendeztek Magyarországon, a Könnyűzenei Szolgáltató Iroda (KÖSZI) mérései alapján pedig tudjuk, hogy százhetven (az Artisjus szerint kétszázhuszonegy) olyan könnyűzenei koncerthelyszín működött, amelyek belépőjegyes, élőzenés, könnyűzenei koncerteknek adtak teret rendszeresen. Ugyanakkor egy 2016-os kutatás alapján tudjuk, hogy Magyarország területén mintegy háromszázhetven olyan helyszín volt, ahol a felmérést megelőző évben legalább egy, a nyilvánosság számára meghirdetett könnyűzenei koncertet tartottak: Budapesten ugyanebben az időszakban kétszáz helyszín felelt meg ennek a kritériumnak.

A Hangfoglaló program klubtámogatói alprogramjában évente 200–210 millió forint támogatáshoz juthatott 80–100 fővárosi, vidéki és határon túli könnyűzenei koncerthelyszín élőzenés, belépődíjas koncertek megszervezésére: ez az elmúlt években nagyságrendileg 5.000 programot és 7–800 000 látogatót jelentett. 2019-ig a Hangfoglaló program összesen 157 klubot támogatott.

A tudatos vásárló a KÖSZI és a Pro-Art jelentései alapján is a zenét tanuló vagy zenélni tudó fogyasztóból alakult ki, ugyanakkor az Európai Unióban csak Bulgáriában tanulnak kevesebben zenélni nálunk, amit a HANOSZ is megerősített. Mindemellett fontos megjegyezni, hogy Magyarországon 2019-ben körülbelül ötszáz fő foglalkozott könnyűzenei oktatással a Hangőr Egyesület adatbázisa alapján.

A könnyűzene magyarországi generációváltásában az NKA Hangfoglaló (2017-ig Cseh Tamás) könnyűzene-támogató program 2014 óta vehetett részt, 2019-ig mintegy 4,5 milliárd forint támogatás kerülhetett rajta keresztül a könnyűzene különböző szektoraihoz, aminek forrását az üres adathordozók után szedett jogdíj biztosította. Ugyanebben az időszakban az NKA Könnyűzene Kollégiuma további, mintegy ötmilliárd forintos pályázati keretet osztott fel: elfogadva az NKA 2014-es állítását, miszerint minden pályázati forint mellé a támogatottak egyéb forrásból (saját bevétel, más támogatás, reklám, jegybevétel) kettő-négy forintot tettek hozzá, azt mondhatjuk, hogy az elmúlt hat évben mintegy 30-40 milliárd forint mozdulhatott meg a könnyűzenében az államnak is köszönhetően.

A sorozat eddig megjelent részei: