Eladni természetesen mindent sokkal könnyebb, mint hatékonyan, profitábilisan működtetni. Döbbenetesek a számok: 2002 és 2010 között nagyjából 190 (!) állami tulajdonban vagy résztulajdonban álló cégtől váltak meg. A baloldali kormányok idején privatizálták a már említett stratégiai ágazatokat. Így intettünk búcsút a Budapest Airportnak, illetve a MÁV egyedüli profitot termelő teherszállító üzletágának, a MÁV Cargónak is. A kilencvenes évek közepén a Horn-kormány – garantált extraprofitot és a kisebbségi tulajdonért is igazgatási jogot biztosítva – dobra verte a nagy energetikai cégeket, az áram- és gázszolgáltatókat.
2002 és 2010 között szó sem volt sehol a világon energetikai válságról, Magyarországon viszont a baloldali kormányzatok tizenötször emeltek az árakon.
Tizenkét éve ezért is fenyegetett szociális katasztrófa: minden negyedik háztartás bajba került a megnövekedett közüzemi számlák miatt. Az Orbán-kormány az energetikai szolgáltatócégek visszavásárlásával tudta bevezetni a rezsicsökkentést. Ennek kulcsa az állami vagyonszerzés volt az egyetemes szolgáltatás terén is, így lehetővé vált a hatósági ár bevezetése. Amennyiben ezek a cégek külföldi kézben maradnak, szó sem lehetett volna ilyen intézkedésről. Gondoljunk csak bele, a 2010-ben megkezdett gazdasági fordulat levezénylése mekkora társadalmi feszültséget előzött meg! És azt se felejtsük el, hogy a baloldal kormányzása idején adták el a Mol kisebbségi, 25 százalékos részvénycsomagját is, majd ezt az orosz Szurgutnyeftyegáz vette meg már nem a magyar államtól, hanem az osztrák OMV-től.
Szerencsére költői a kérdés: ha ez marad a felállás, egy ilyen moszkvai tulajdoni hányadnak milyen üzenete lenne a mostani orosz–ukrán háborús konfliktusban? Biztosak lehetünk benne, hogy a külföldi tulajdonosok nem tették volna lehetővé például a üzemanyagárstop bevezetését. A Mol-részvények visszavásárlása, a gáztározók állami visszavétele és a rezsicsökkentés politikája együttesen mutatja be az Orbán-kormány stratégiai politizálásának hatékonyságát az energetika területén.
A miniszterelnök néhány évvel ezelőtt az energetikai mellett a kiskereskedelmi, a bank- és a médiaszektort jelölte ki olyan területekként, ahol a magyar tulajdoni hányadnak többségben kell lennie.
A „magyarosítás” most is zajlik ezeken a szektorokban, és ma már a kiskereskedelmen kívül mind a három másik ágazatban többségben van a magyar tulajdonosi részarány.
Megdöbbentő, de például 2010 előtt a bankszektor 75 százaléka külföldi kézben összpontosult, nem volt véletlen tehát a baloldal által támogatott devizahitelezés elterjedése. Az önálló pénzügypolitika biztosításában hatalmas szerepük van a kereskedelmi bankoknak. Tavaly tavasszal egyesült a Budapest Bank Zrt. és az MKB Bank Nyrt., hozzájuk idén csatlakozik a Takarék-csoport, így idén létrejön a magyar „szuperbank”, a Magyar Bankholding Zrt. tagbankjainak fúziója.
A médiában is jelentősen nőtt a magyar tulajdoni hányad. A rendszerváltás után nyugati kiadók kezébe került a teljes megyei laphálózat, ezek az újságok újra magyar tulajdonban vannak.
A külföldi politikai és gazdasági befolyásolási lehetőség évtizedeken keresztül adott volt: ezek az orgánumok maximálisan kiszolgálták a baloldal pártpolitikai érdekeit is. De 2010 után ennek a jó bevált elvtársi rendszernek is vége lett. A média területéhez szorosan kapcsolódik a telekommunikáció, hiszen ezek a cégek egyben internetszolgáltatók is. A magyar kézbe került Vodafone a második legnagyobb ilyen vállalat Magyarországon, így a mostani tranzakció alapjaiban rendezheti át a piacot. Néhány éven belül akár piacvezető infokommunikációs vállalatcsoport is lehet a cégből, amely külföldön is terjeszkedhet.
Hatalmas lehetőség ez arra, hogy a digitális forradalom idején Magyarország növelje versenyképességét, és olyan innovációs, kutatás-fejlesztési lehetőségek nyíljanak meg a szektorban, amelyeket eddig csak külföldi befektetők tudtak biztosítani. Ebből elsősorban ők profitáltak, nem Magyarország, most ez a trend megfordul. És azt se felejtsük el, hogy az új szereplő igazi versenyt alakíthat ki a piacon, akár az árak is csökkenhetnek.
A vállalat eredményes működése miatt az állam bevételei is megnőhetnek: amennyiben a cég profitot termel, abból a költségvetés prosperál, így több pénz juthat oktatásra, egészségügyre is.
A nemzetbiztonsági vetületről se feledkezzünk meg: amennyiben egy országban nincs nemzeti kézben lévő telekommunikációs cég, az idegen szolgálatoknak sokkal könnyebb információkat szerezniük a fontos kormányzati döntésekről. Néhány évvel ezelőtt például a német kancellár és a francia elnök telefonját is lehallgatták.
A telekommunikációs globális folyamatok egyben nagyhatalmi játszmák is, gondoljunk csak az amerikai–kínai digitális versenyre, ami inkább már valóságos konfliktusnak tekinthető. Senki sem jós, de nem kizárt, hogy a kibertérben néhány éven belül akár olyan válsághelyzet is kialakulhat, mint amit most az energiapolitikában az orosz–ukrán háború okoz. Ezért sem árt, ha egy országnak van egy erős, nemzeti telekommunikációs vállalata, amelyen keresztül önálló döntéseket lehet hozni a válság tompítására. Az Orbán-kormány újra bebizonyította: stratégiai döntéseket képes hozni annak érdekében, hogy szuverenitásunkat biztosítsa az egymást követő világválságok korszakában is.
A szerző az Alapjogokért Központ vezető elemzője
Borítókép: A Vodafone Magyarország Zrt. központjának modern épülete a főváros IX. kerületében, a Lechner Ödön fasor 6-ban (Fotó: MTVA/Jászai Csaba)
