idezojelek

Látogatóban Meloninál: a közös pontok előrevisznek

Rómában nemcsak egy államfő és egy kormányfő találkozott, hanem két családanya, akik tudtak őszintén beszélni.

Cikk kép: undefined

A múlt héten – talán sokan el is suhantak a hír mellett – egy, a napi politikai és diplomáciai kapcsolatokon jóval túlmutató találkozó történt Rómában. Novák Katalin magyar államfő az olasz köztársasági elnök, a szenátus és a képviselőház elnökei mellett találkozott Giorgia Meloni pár hónapja megválasztott kormányfővel.

Ez több szempontból is fontos találkozó volt. 

Ki lehetne emelni annak a jelentőségét, hogy két európai, fiatal, konzervatív női vezető találkozott. Az is érdekes aspektus, hogy barátságuk kezdete arra az időszakra nyúlik vissza, amikor egyikük egy közepes európai állam családügyi államtitkára volt, a másikuk pedig egy 4-5 százalékos fiatal olasz párt elnöke.

 Reménykeltő volt látni a két azonos színekből álló zászlót egymás mellett lobogni a legfontosabb római intézményeken. Jó volt megtapasztalni azt a tiszteletet, amivel a magyar államfőt és rajta keresztül az egész magyar nemzetet köszöntötték. Olaszország nagyon fontos nyugati partner, alapítója az Európai ­Uniónak, nagy ország, de a legfontosabb, hogy a magyar szívnek mindig is szimpatikus volt és lesz is. Számos ponton találkozott a történelmünk, kultúránk, és legtöbbször pozitív élményeink is vannak egymásról. Egy olyan kormány vezeti most Olaszországot, amely fontosnak tartja a családot, meg akarja védeni a határait, képviseli a nemzeti érdeket és a keresztény kultúrára mint örökségre és mint jövőre tekint. Meg is találtuk a közös pontokat. Ráadásul az igazán fontos ügyekben.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Olaszország és annak új, jobbközép kormánya történelmi kihívás előtt áll. Alapítóként és nagy tagországként nyilván kiemelt a felelőssége abban, hogy merre megy tovább az Európai Unió. Ezzel egy időben a mindenkit érintő energia- és gazdasági válságot kezeli otthon, harcol a szuverenitása növeléséért és állva marad abban a mainstream ellenszélben, amit mi már nagyon jól ismerünk, és ami egyáltalán nem érdekelt abban, hogy egy konzervatív kormányzás sikeres legyen. 

Mi viszont szorítunk az új olasz kormány sikerének, sőt felajánljuk segítségünket és tizenhárom éves országépítő tapasztalatunkat. 

A politikában, különösen a külpolitikában a személyes kapcsolatot, pláne a jó kapcsolatot nagyon nehéz felülmúlni. Az egyik legfontosabb erőforrás, alkalmas az ügyek őszinte átbeszélésére, a kapcsolatok erősítésére, akár az egyet nem értés békés nyugtázására és a félreértések, szándékos félremagyarázások gyors, egyszerű tisztázására is. Ezért múlt héten Rómában nemcsak egy államfő és egy kormányfő találkozott, hanem két családanya, akik tudtak őszintén, sallangok nélkül beszélni a fontos, országainkat érintő ügyekről és személyes dolgokról is.

Az alap megépült, most a parlamenti, kormányzati szereplőkön, rajtunk a sor, hogy tovább erősítsük az olasz–magyar barátságot, küzdjünk együtt egy jobb Európáért, a békéért, a közöny és a relativizmus diktatúrája ellen! 

A szerző országgyűlési képviselő, a KDNP frakcióvezető-helyettese

Borítókép: Giorgia Meloni olasz miniszterelnök katonai tiszteletadással fogadja Novák Katalin köztársasági elnököt a római Chigi-palotában (Fotó: MTI/Bruzák Noémi)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.