idezojelek

Zelenszkij számára vége a bulinak

Világossá vált, hogy Kijev szájhősködését leszámítva és a médiában elterjedt badarságokon túl nincs már értelmes ember, aki bízna egy ukrán offenzíva sikerében.

Cikk kép: undefined
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy Biden és a héjái nem hajlandók számot vetni a vereséggel. Az elkövetkező bukás terhét az ukránoknak kell majd viselniük, akik egy lehetetlen visszafoglalást ígérve becsapták a Nyugatot. A visszafoglalás médiában való sulykolása láthatóan azzal a kockázattal jár, hogy kolosszális fiaskó sül ki belőle. Francois Asselineau francia politikus Olekszij Reznyikov ukrán védelmi minisztert idézi, aki a minap azt mondta: „túlértékeltek a világban” az ukrán ellentámadással kapcsolatos várakozások. A The Washington Post pedig azt írja: „az ukrán hadsereg csaknem tizenöt hónapot töltött azzal, hogy meghaladja a világ várakozá­sait. A felsővezetők most mérsékelni próbálják ezeket a várakozásokat, attól tartva, hogy az Oroszországgal vívott háború menetének megfordítását célzó ellenoffenzíva eredménye nem felelne meg a hírverésnek”.

Oroszországé lehet a földrajzi és a számbeli erőfölény: félmillió orosz katonát állítottak Ukrajnára, közülük legalább háromszázezren ukrán területen is vannak – számol be Reznyikovot idézve az amerikai lap. A „jók tábora” már nem is a háború megnyeréséért harcol, hanem annak eldöntéséért, hogy ki viselje a vereség ódiumát és a katasztrófa következményeit.

Az orosz „cár”, akit szégyentelen hazugságokkal sároztak be, valamint az orosz tábornokok, akiket hónapokon át szégyenítettek meg azzal, hogy a hozzá nem értésükre mutogattak, jól fognak szórakozni ezen a NATO-méhkason. A küszöbön álló vereség egyre lázasabbá teszi a nyugati tábort. Szerencsére azonban Putyin bölcs és higgadt, miközben a NATO forrófejűivel áll szemben, akik készek mindent szétzúzni. Nyugalma nélkül, amely 180 fokban áll szembe a bezsongott nyugatiakkal, már a harmadik világháború kellős közepén lennénk.

Május 9-e, a győzelem napja apropóján pedig emlékezhettünk arra, hogy az oroszok győzték le a nácizmust és nyerték meg a második világháborút, szemben a hollywoodi legendával, amely az 1944. június 6-i partraszállással a nyugati szövetségeseket avatja a meghatározó győztes erővé. Valójában nyolc és fél millió orosz fegyverforgató halála és négy és fél millió eltűnt katona emberáldozata szükségeltetett ahhoz, hogy elpusztítsák a német hadsereg négyötödét.

Összehasonlításképpen, az amerikaiak kevesebb mint négyszázezer katonájukat veszítették el. Összesen több mint hatmillió német katona vesztette életét orosz földön. Az orosz nép áldozatvállalása nélkül semmiféle partra szállásnak sem lett volna a legkisebb esélye a sikerre az erői teljes birtokában lévő német hadsereggel szemben. Olyan döntő győzelem volt ez, amely megváltoztatta a történelem menetét, és amit a képmutató Nyugat el akar felejteni. Most pedig Zelenszkij válhat könnyen az évszázad vesztesévé.

A szerző nyugalmazott francia katonatiszt, a Riposte Laïque hírportál publicistája

Borítókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtóértekezletén 2023. április 20-án (Fotó: MTI/AP/Efrem Lukackij)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.