„Alig volt szomorúbb korszak Magyarországra nézve, mint azon tizenegy év, mely az 1681-i országgyűlést megelőzte. Nem említve a vérontást, egyes személyek politikai és vallási üldöztetését, csak azt emeljük ki, hogy ezen idő alatt az ország alkotmánya hatályon kívül tétetett, s az ország idegen helytartónak kormányzatára bízatott. […] S midőn az ebből származott keserűség mindinkább növekedett, I. Leopold maga volt az, ki az alkotmány elleni rendeleteket megszüntette, s az 1681-i országgyűlésen ismét teljesen és sértetlenül visszaállította a magyar alkotmányt. […]

A XVIII. század elején véres belháború folyt Magyarországban, mely belháborúnak oka vagy legalább előmozdítója volt nagy részben az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány ellen intézett újabb törekvése. A szatmári békekötés vetett véget ezen belháborúnak, azon békekötés, mely az ország alkotmányos szabadságát újabban ismét biztosította. […]

1780 után II. József ismét félretette az ország alkotmányát, s némely osztrák államférfiak régi tervei szerint Magyarország beolvasztását vagy legalább alkotmányos önállásának teljes megsemmisítését tűzte ki célul. De ő maga visszavonta élte végnapjaiban rendeleteit, s utódja, II. Leopold, az ország rendei­vel egyetértve, nemcsak visszaállította ismét a magyar alkotmányt, hanem újabb célszerű törvényekkel meg is erősítette azt.”

Ezt követően Deák idézi Klemens Lothar Wenzel Metternich-Winneburg herceget, aki ezt a tanácsot adta a császárnak:

„Ha Felséged Magyarországot könnyen és jól akarja kormányozni, kormányozza azt saját alkotmánya szerint.” S e példákból Deák leszűri a legfontosabb tanulságot: „[…] hogy valamikor Magyarországban súlyosabb megelégedetlenség mutatkozott, és ezen megelégedetlenség bizalmatlanságot s talán különválási vágyakat is ébresztett, azt majd mindig az osztrák államférfiaknak a magyar alkotmány mellőzésére intézett tanácsa és törekvései okozták, s mindig a fejedelmeknek lelkiismeretes igazsága és mélyebb belátása orvosolta a bajt, állította helyre ismét a bizalmat és ragaszkodást.”

Mert nincs itt semmiféle népakarat vagy kinyilatkoztatás, pusztán egy reggel arra ébredt a nyugati világ, hogy minden, ami „régi”, az pokolra való, a múltat végképp el kell törölni, a műveket át kell írni vagy be kell tiltani, a neomarxizmus ürességébe kell csomagolni ugyanazt a rothadásnak indult kapitalizmust, hogy fel kell számolni az ember minden identitását, ami emberré teszi, vagyis nincs többé sem vallási, sem nemzeti, sem nemi identitás, az anya helyett „szülést végző személy” van, Michelangelo Dávidját száműzik az iskolából, mert „pornográf”, helyette hatodikos kisgyerekeknek tartanak képekkel gazdagon illusztrált előadást az anális és az orális szexről, nőnek öltözött szakállas, szőrös szörnyetegek olvasnak fel kiherélt és átírt meséket, női úszó­dresszbe bújt százkilencven centis homunkuluszok nyerik meg a női úszóversenyt, miközben kilóg a heréjük, a lovaglást meg betiltják, az egyetemi campusokon idegbeteg, semmirevaló idióták rohangálnak körbe-körbe, tüntetve minden normalitás ellen, aztán felkeresik a „safe space”-eket, mert nem bírják elviselni Shakespeare drámáit, ugyanezeken az egyetemi campusokon egyszerűen betiltják a szólásszabadságot, s ezt kell ezután szólásszabadságnak és demokráciának hívni, börtönbe vágandó Lenin-fiúk rohangálnak a nagyvárosok utcáin, hogy vascsövekkel verjenek félholtra nekik nem tetsző embereket, a BLM megvalósítja a fehérek elleni legocsmányabb rassziz­must, miközben a hatalom birtokosai önfeledten tapsolnak ehhez az új nácizmushoz és kiírják a homlokukra, hogy „fehérek vagyunk, bűnösök vagyunk, köpjetek le nyugodtan” – erre ébredt a Nyugat, és mert a jólétben elhülyült, ellustult, s mert tökéletesen meg vannak fé­lemlítve a „progresszív” sajtó kivégzőosztagai, valamint a Soros-féle NGO-k és a Soros-féle új igazságszolgáltatási rendszerek által, hát beletörődni látszik. Otthon pufog magában, nyilvánosan pedig kényszeredett vigyorral az arcán úgy tesz, mintha mindez az övé lenne s ő akarná.

Mibennünk pedig egyre nő az „elkülönző vágy”, s ha a mindenható nem fordul el tőlünk, ez nem is fog megváltozni. S igazából kiegyeznénk mi e mostani birodalmakkal is, ám nincsen kivel kiegyezni jelenleg. Mert akik ma Magyarországon kiegyeznének a Nyugattal, azok mindezt késlekedés nélkül átvennék, és megszokott és örök szolgalelkűségükkel még túl is teljesítenének minden őrületet, minden rothadást. Az nem kiegyezés lenne, hanem beolvadás, ráadásul s mindezek felett még a háborúba is. Szóval mindaddig nem lesz kiegyezés, ameddig a Nyugatot és a birodalmakat ezek irányítják. Hogy mondjak egy kézzelfogható példát, amelyben minden benne van – figyelem, kéretik az öveket tényleg bekapcsolni:

„»Csodálatos széderestet tartottunk, amelyen különböző nézőpontokat és tudományágakat képviselő, más-más háttérből érkező magyarokkal közösen gondolkodhattunk el a szabadság jelentésén. Boldog pészahot!« – írta David Pressman az amerikai nagykövetség oldalán. A vacsorán jelen voltak még a Magyarországi Zsidó Hitközség Szövetsége (Mazsihisz) képviselői, illetve Nagy Ervin színész.”

Ne tévedjünk: a birodalom helytartója mindig ezekkel az alakokkal ül le és próbál kiegyezni. Ezek így az örök archetípusok, bizonyítékai annak, hogy mi sem változott kétezer esztendeje.

S bizonyítják azt is, hogy ezekkel nincs kiegyezés.

Borítókép: Deák Ferencnek, a haza bölcsének emlékére állított emlékmű a balatonfüredi Gyógy téren. A süttői mészkőből készült domborműves emlékmű Melocco Miklós szobrászművész 2004-es alkotása (Fotó: MTVA/Faludi Imre)