Ilyen tiltó joghelyzetben kifejezetten abszurd, amikor kormányzati érdekek mentén aktivizálják ezeket, miként a Wagner-csoport esetében megesett. Az ilyen lépést még az sem igazolja, hogy Ukrajna is bevetette saját Azov nevű hadtestét, hogy „magán” harcoljon „magán” ellen. Miért tűnik úgy tehát, hogy van létjogosultsága a magántulajdonban lévő seregeknek?
Alkotmányos rend ide vagy oda, a politika legalább két ok miatt kénytelen életteret kínálni a törvénytelen helyzetnek. Az egyik, hogy a magánhadsereg (esetleg -titkosszolgálat) vélelmezhetően rugalmasabban kezelheti a „harctéri etikát”, mint a reguláris erők. Ez nem túl erkölcsös, de éppen ezért „politikus” megoldás egy krízishelyzetben.
Ezt nevezik a politika rugalmasságának.
A másik ok pedig a politikai kényszerből eredeztethető. Nemes egyszerűséggel arról van szó, hogy a felpuhult XXI. századunkban a társadalmi krízis elérte a rendvédelmi szervek állományának egy részét, és a politika azt gondolja, hogy talán képtelenek megfelelni az egyre nagyobb kihívásoknak. Száz évvel ezelőtt a haza védelme egyértelmű volt: feltétel nélküli önfeláldozást jelentett annak minden előzményével és következményével. Ha így közelítünk napjaink logikájához, nem kizárt, hogy Magyarországon is előbb-utóbb életre kell hívni egy magánhadsereget, hogy gátlásoktól mentesen kiképzett katonák is részt vegyenek országunk védelmében.
Az alkotmányt megkérdőjelező, ezért nemkívánatos „struktúrakiegészítés” előszele már meg is érkezett, amikor a magyar hadsereg vezérkari főnökének parancsát az ügyészség – névtelen feljelentés alapján – abszurd módon vizsgálni kezdte.
Az ok: az „elvetemült” tábornok szigorú kiképzésre utasított néhány katonát, akiket egyébként – ha igaz a velük kapcsolatos vád – hadbíróság elé kellett volna állítani.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!