Ellenzéki ismerősünk általában türelmes, kivár, de idejével szűkmarkúan bánik. Egyfajta megjátszós, frivol egyéniség. Szeret külföldön nyaralni. A legváratlanabb pillanatban elrepül Szicíliába a hétvégére barátnőivel narancsligeteket nézegetni, Toscanába lazulni egy kicsit, Ausztriába kirándulni vagy a tenger mellé. Természetesen mindig a legjobb szálláshelyeket foglalja le, drága éttermeket frekventál, kiemelt üzletekben vásárol gyermekeinek bútort, ruhát, elektronikai eszközöket. Szeret pufi kabátban díszelegni, márkás túracipőben vagy edzőcipőben mutatkozni. 

Madarat tolláról, embert barátjáról. Ellenzéki ismerősünk baráti körében elvétve sem akadnak nemzeti érzelmű emberek. Ukrán zászlót posztoló családtagok, ismerősök annál inkább. És persze mindenki szereti a CEU-t és aggódik a tanárokért, akiket a galád kormány nem fizet meg. Így hát jobb is, ha az ismerős mostantól kimarad köreinkből és egyhamar az „idegenek” kategóriába, számítógépes nyelven a kukába kerül.

Rácz András ezt kiválóan körülírta Polgárok és paraziták című könyvében: a XXI. századbeli Magyarországon olyan küzdelem zajlik, amelynek során két ellentétes értékrendű erő néz farkasszemet egymással. A nagytőke és a vele szövetséges médiaértelmiség a magyar kultúra gyengítését, sőt idővel annak teljes felszámolását tűzte ki célul. A paraziták tartós hatalma azért is veszélyes, mert sivár tartománnyá silányíthatja országunkat, amelyben magányos, elidegenedett emberek milliói már csak fogyasztanak, de nem gondolkodnak, és nem ápolják nemzeti kultúránkat, valamint hagyományainkat.

Kiváló újságíró kollégánk, Szentesi Zöldi László csattanós kontrasztjainak stílusában: 

És tovább: nektek Románia, nekünk Erdély. Nektek Szlovákia, nekünk Felvidék. Nektek Ukrajna, nekünk Kárpátalja. Nekünk forradalom, nektek ellenforradalom. Nekünk nemzet, nektek gyarmat és piac. Nekünk az állam figyelő, gondoskodó szerepe, nektek a privatizáció. Nekünk a nemzeti ünnepek, nektek a pride-hónap. Nekünk a vigyázzban állás, nektek a térdepelés. Nektek a Black Lives Matter, nekünk minden ember egyformán számít. Nektek hatvannégy nemiség, nekünk az anya nő, az apa férfi. Nekünk a honatyák, nektek a migránsok.

Nekünk az adott szó, nektek a szócséplés. Mi adunk, ti elvesztek. Ha tartozol, előre tudom, hogy nem fogod kifizetni. Ha megígérsz valamit, előre tudom, hogy nem fogod teljesíteni. Mi egy panorámaablakon csodálkozunk rá a világra, ti a tükörig se juttok el, pedig erősen rászolgálnátok.

Végül csak annyit: mi akkor is csendben meghallgatjuk érveiteket, ha ti minket napi szinten kirekesztetek és gyaláztok. A tolerancia, a párbeszéd és a békepártiság a mi legfőbb fegyvernemünk. De amíg a ti vesszőparipátok a pénz, a kapzsiság, a háború és az ideológiai erőszak, addig aligha lehet közeledés. Miénk a vár, tiétek a lekvár. Pedig lehetne (lehetett volna) ez másképp is. De egy dolgot ne felejtsetek: a karma egy olyan játék, amelyben előbb-utóbb mindenki visszakapja azt a lapot, amit osztott.

A szerző korábbi amerikai köztisztviselő, publicista

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Havran Zoltán)