Korunk egyik fő bűne az áldozathibáztatás. Persze, a valóban bűnös lakoljon meg, de ne hurcoljanak meg ártatlanokat. Lássuk be, ha régen bárki is Rapp módjára három évtizedre visszamenően vádol meg valakit olyasmivel, ami nem hagy látható nyomot, holttestet, maradandó sérülést, azt az embert kinevetik. Mi azonban nem régen élünk, hanem most. Amerikában főleg nem nevetnek. Különösen nem a kétezres évek az egész amerikai katolikus egyházat felkavaró molesztálási ügyei után.

Tudjuk-e biztosan, hogy Spacey ártatlan? Tudjuk-e biztosan, hogy Rapp és társai valótlant állítottak? Nem, mert nem látunk emberek fejébe. De azt tudjuk: Spacey-t felmentették. Nincs jobb támpontunk, mint hogy bűnös az, akit a bíróság elítélt. Öklös Csabi is azért nevezhető garázdának, mert kimondták róla a talárosok. Azt is tudjuk, hogy emberek időnként kígyót-békát kiáltanak egymásra, különösen, ha ehhez anyagi vagy egyéb érdekük fűződik, ráadásul passzol a korszellemhez is. Aki látta, hogyan szerveződik egy gyűjtőper, annak nincsenek illúziói. A következő (rövidített) beszélgetést még régebben folytattam egy amerikai gyűjtőperbe bevont felperessel:

– Miért csatlakozott a gyűjtőperhez?
– Megkerestek azzal, hogy talán ki tudok szedni valamit a magyarokból, de azért nem rágom a körmömet emiatt.
– Ki kereste meg?
– Weisberg úr.
– Ki az a Weisberg úr?
– Azt hittem, ő mondta magának, hogy hívjon fel.
– Nem, maga írta nekem, hogy hívjam fel.
– Vagy úgy, nem is tudom, hogy mit mondjak.

Weisberg úr egyébként ismert New York-i jogász. De a lényeg, hogy egy olyan korban, amikor a tolerancia mérőfoka nem az, hogy igyekszem megértő lenni a másik emberrel, hanem hogy paradicsommadárnak öltözve trappolok a tömeggel az Andrássy út forró aszfaltján, a környezetvédelem pedig nem az, hogy szelektíven gyűjtöm a hulladékot, hanem hogy tapsikolok azoknak, akik az úttesthez ragasztják vagy atomerőmű kerítéséhez láncolják magukat, a világmentő sikervonat útjai kifürkészhetetlenek. Hiszen meg kell menteni a kisebbségeket az elnyomó többségtől, a bolygót a konzumidiótáktól, Kevin Spacey-t a kisdedektől, és persze az sem baj, ha eközben szépen dagad a bugyelláris, meg az ügyvédek is jól keresnek.

Az elmúlt évtized egyik leggroteszkebb perében Soros György és nála több mint ötven évvel fiatalabb „barátnője” többek között azzal vádolták egymást, hogy a másik fél veszekedés közben üveglámpával támadt rá. Nem nehéz kitalálni, olyan sok pénzről volt szó, amennyiről még a dollárbaloldal sem álmodhat. A brazil barátnő ötvenmillió dollárt próbált kisajtolni a jól szituált fehér férfiként manapság ideális célpont idős pénzeszsákból, miután nem kapott meg egy kétmilliós manhattani luxuslakást, noha Soros állítólag neki ígérte. A nő ügyvédje – kilógatva a jókora lólábat – azzal védekezett: de hiszen védence a milliárdos vagyonának mindössze a hétezredét akarja…

George Pellből aligha lehetett volna sokat kipréselni. Az ő saját tőkéje a befolyása volt a katolikus egyházon belül.

A média torz logikájából adódóan Pell felmentése már sokkal kevésbé mozgatta meg a fantáziát mondjuk ahhoz képest, hogy az ABC ausztrál köztévé még a perek lezárulta előtt készpénznek vette a bíboros bűnösségét egy „dokumentumfilmben”. A főpap az élete legvégét szinte titokban élte le egy vatikáni lakásban; ottani búcsúztatásán Ferenc pápa adta meg számára a végtisztességet, míg ausztráliai temetésén Anthony Albanese baloldali miniszterelnök nem volt jelen.

Nekünk, akik a latin műveltség morzsáit már főleg a tömegkultúrából szedegetjük fel, Steven Saylor hoz jó példát arra, hogyan vezetett a korszellem ártatlan emberek meghurcolásához 2100 évvel ezelőtt is. A Római vér című könyvében a szerző Cicero védőbeszédéből kiindulva rekonstruálja egy bizonyos Sextus Roscius büntetőperét, akit apagyilkossággal vádoltak Kr. e. 80-79 körül, Sulla diktatúrája idején. A nagy szónok végül a közhangulattal birokra kelve bebizonyítja a vádlott (részbeni) ártatlanságát. A gyilkosság indítéka anyagi természetű volt, az idősebb Sextus Roscius tekintélyes vagyonára fájt a korabeli római elit foga. Ehhez – ha nem lép közbe Cicero – ideális balek lett volna a fia, aki kifinomult apjától eltérően mogorva és durva természetű vidéki gazdálkodóként élt a római körökön kívül.

Egyes esetekben megdöbbentő, hogy emberek mennyire nincsenek tisztában az általuk megfogalmazott vádak képtelenségével. Veszprémy László Bernát a Kápók a múlt fogságában címmel nemrég megjelent kötetében idézi például Fremd Adolf auschwitzi kápó esetét, aki természetfeletti fizikummal rendelkezhetett, egy tanú ugyanis azt állította róla, „ha valaki a hordókat az élelem kiürítése után ki merte mártogatni, akkor ő [Fremd] dühében az embert felemelte lábánál fogva, és fejét a hordóba bedugva, mint egy fakanállal kitörölte a hordót”. A kápóperek és általában az 1940-es évek korszellemére jellemző:

Az ifjabb Sextus Rosciust pedig, ha elmarasztalja a bíróság, egy-egy élő majom, kutya, kakas és kígyó társaságában bőrzsákba kötözve a Tiberisbe vetették volna, miután véresre verték. Ma már persze kifinomult, civilizált korban élünk, senkivel nem bánnak el ilyen csúnyán. A bűnös Weinstein a börtönkosztot eszi. A felmentett Spacey szerepet keres, Pell pedig visszaadta lelkét teremtőjének. De előbb tönkretették őket egy kicsit.

Borítókép: Kevin Spacey Oscar-díjas amerikai színész (Fotó: Andy Rain)