Az EU Matrix előrejelzése szerint nemcsak a képviselők jelentős része változik meg, de nagymértékben lecserélődnek az Európai Bizottság képviselői is, a huszonhét biztosból mindössze nyolc olyan van, aki az új bizottságban is valószínűleg benne lesz. Ilyen például Ursula von der Leyen bizottsági elnök, a lett Valdis Dombrovskis, aki az emberbarát gazdaságért (An Economy that Works for People) felelős és a horvát Dubravka Suica, aki a demokráciával és demográfiával foglalkozik. Az európai zöldátmenettel foglalkozó Frans Timmermans már le is mondott a posztjáról, és szinte biztosan ki fog esni az európai értékekkel és átláthatósággal foglalkozó cseh Vera Jourová, mert bár Brüsszel szemében kétségtelenül jól teljesített (például a Magyarország elleni intézkedések szorgalmazásában), ám otthon pártja ellenzékben van, és a cseh kormánnyal sincs különösebben jó viszonya. Az ő hiányát Magyarországon kevesen fogják sajnálni, de ne legyen kétségünk afelől, hogy Brüsszel mindent megtesz majd, hogy hasonló kaliberű politikussal pótolja.
Az EU Matrix szerint a bizottság magyar tagja, Várhelyi Olivér biztosan nem lesz ott a következő bizottságban, nem mintha kormányzati pozícióban lévő pártja ne ajánlaná, hanem azért, mert az Európai Parlament nem fogja elfogadni. Az EU Matrix senki másnál nem indokolta egy biztos kiesését ily módon, az újrajelölés elmaradását általában az otthoni politikai viszonyok változásával vagy a biztos egyéni körülményeivel indokolták. Az intézet által megelőlegezett parlamenti döntés nem Várhelyi Olivér személyének vagy tevékenységének szól, valószínűleg a parlament Magyarország-ellenes beállítottságát vették számításba.
A szervezet arra is felhívja a figyelmet, hogy a biztosok kétharmadának lecserélődése a politikai lobbisták kapcsolatrendszerét is érinteni fogja, mivel kulcsfontosságú főigazgatóságokon elveszthetik politikai szövetségeseiket, és személyi hálójukat újra kell majd szőniük. E tekintetben egyébként a kutatóintézet a saját szolgálatait is ajánlja, olyan elemzéseket, amelyek jó előre jelezhetik a potenciálisan megválasztható döntéshozók politikai irányultságát.
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!