Hogy ez így történhetett, abban elévülhetetlen Göncz Árpád, a jellemtelen SZDSZ-es pártkatona és Sólyom László jogfetisiszta alkotmánybírósági elnök bűne. Ők ketten kézzel-lábbal akadályozták a mégoly szerény igazságtételi törekvéseket. És sajnos Antall József akkori miniszterelnök is kínos tehernek érezte ezeket. Így a bűn mocska már az elején megfojtotta a valódi kibontakozást. Felelősségre vonás, igazságtétel helyett a bűnösök cinikus módon bűntársaiknak minősítették az egész nemzetet, mondván, mindenki megkötötte a maga kis alkuját. Holott a megalázott, kényszerített, megzsarolt társadalom nem bűntársa volt a zsarolóknak, hanem áldozata. Ezért végtelenül cinikus a felelősség szétkenését jelentő, a történelmi feladat elmulasztásának bűnét relativizáló „tetszettek volna forradalmat csinálni” kiszólás.
Ennek következménye, hogy ma Horn Gyulának emelnek szobrot, róla neveznek el közterületet a törvényre fittyet hányó, az áldozatokat meggyalázó, jogfolytonos szélsőbaloldaliak, ahelyett, hogy az erkölcsi kérdésekben megalkuvást nem ismerő Krassó György vagy Rácz Sándor emlékét őriznénk ily módon – akárcsak a valódi rendszerváltás eltérítését elemi erővel feltáró és láttató Csurka Istvánét vagy a szemfelnyitogatásban a Hunnia folyóirat élén ugyancsak elévülhetetlen érdemeket szerzett Kunszabó Ferencét.
Így juthattunk el oda, hogy 1997. november 3-án a budapesti Felvonulási téren tartott földvédő demonstráción a pufajkás vezette kormány rendőrsége bilincsbe verte nemzeti hősünket, Pongrátz Gergelyt, a Corvin köz 1956-os főparancsnokát.
És így juthattunk el oda, hogy Magyarországon miniszterelnök lehetett, még ha belső puccsal, majd trükkök százaival és hazugságok tengerével is a kommunista diktatúra által tulajdonosától elrabolt Apró-villában pöffeszkedő Gyurcsány Ferenc, aki 2006-ban az 1950-es évek óta nem látott véres karhatalmi terrorral fojtotta el az országvesztő maffiakormányzása elleni jogos felháborodást. Soha ne felejtsük el, hogy azonosító nélküli, vagyis utcára lépésük pillanatában törvényszegő karhatalmista pribékek tudatosan áthágva a jogszabályokat, szándékosan lőtték ki emberek szemét rendőrségi használatban egyébként nem rendszeresített gumilövedékekkel, amelyekkel közvetve emberek halálát okozták. Mondjuk ki, tudatosítsuk magunkban és mindenkiben: Gyurcsányék lelkén emberéletek száradnak.
Sajnos a felelősségre vonás, az igazságtétel ezúttal is elmaradt, tudjuk jól, hogy az Egyesült Államok ez ügyben erőteljes nyomást gyakorolt Magyarországra, és bármilyen elviselhetetlen, a híres Keresztapa-trilógiából tudjuk, hogy vannak visszautasíthatatlan ajánlatok. Így ez a sátáni figura nem a börtönben elmélkedik a bűnein, hanem szabadlábon szervezkedik Magyarország ellen.
Ezért elviselhetetlen erkölcsileg az is, hogy tizenöt év után még mindig azokat hurcolják meg kétes értékű bizonyítékok alapján, akikről úgy vélik, hogy radikálisan szálltak szembe az országvesztő Gyurcsány-rezsimmel, ezzel a – ezt soha ne felejtsük – demokratikus és jogállami keretek közül kilépett önkényuralmi rendszerrel.
Legfőbb ideje erőt vennünk magunkon, és megtévesztő pillanatképek helyett sok évtizedes folyamatban látva félresiklatott, megtiport, majd saját kezünkbe vett sorsunkat, tudatosítanunk magunkban: sohasem késő szembenéznünk a ténnyel, hogy az igazság szabaddá tesz, és csak az igazság tesz szabaddá.
Borítókép: Horn Gyula szobra (Fotó: Mirkó István)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezVéleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!