Jó kétezer-ötszáz esztendővel ezelőtt a legenda szerint Leónidasz spártai király háromszáz harcosával bátran szállt szembe a perzsák sokszoros túlerejével a thermopülai szorosban. Hősies küzdelmük történetét a mai napig őrzi az emlékezet. Az Izraelt ért tragikus támadás során is számos hősies tettet vittek véghez egyszerű kibuclakók, civilek és persze katonák is. Miközben hatalmas veszteségeket szenvedtek el a Hamász terrorszervezet gyilkos akciója során.
A váratlan támadás okozta sokkhatásból felocsúdva mozgásba lendült a hadsereg és az állam egésze is. Aminek eredményeit látva néhány következtetést már levonhatunk a magunk okulására itt, Európában is. Az első talán, hogy a végletesen megosztott izraeli politikai elit egy pillanat alatt képes volt félretenni az egymással szembeni ellenérzéseit. Noha hónapok óta tartó tüntetések, kemény politikai csaták kísérték a Netanjahu-kabinet munkáját, a támadás hírére az ellenzék képes volt ennek megálljt parancsolni.
A kabinet, bevonva az ellenzék politikusait, nemzeti egységkormánnyá alakult. Ennek üzenete egyértelmű: Izrael állam az ellenségeivel szemben képes egységet teremteni, ezzel erőt és elszántságot felmutatni. Ez természetesen nemcsak a Hamász vezetőinek szóló üzenet volt, hanem az országot körülvevő iszlám államoknak is, közülük kiemelten Iránnak.
A második és talán legfontosabb tanulság az Izraeli Védelmi Erők (IDF) gyors reagálása volt. Elrendelték háromszázezer tartalékos mozgósítását, aminek a végén közel ötvenezerrel többen jelentkeztek katonai szolgálatra. És itt álljunk meg egy pillanatra.
Izrael polgárainak elsöprő többsége – éljen a világ bármely távoli zugában is – magára nézve kötelezőnek tekinti a haza védelmét. Itt nem kellett az államnak az utcákon erőszakkal összefogdosni a katonakorú férfiakat, mint Ukrajnában látjuk.
Izraelben kötelező sorkatonai szolgálat van, férfiaknak és nőknek egyaránt. Nyolc évvel ezelőtt csökkentették ennek időtartamát a férfiak esetében szűk három évre, míg a nők két évet szolgálnak a seregben. Most ennek a rendszernek köszönhetően volt képes néhány nap alatt behívni ekkora tömeget a hadsereg. Ennek egy mellékszála, de fontos, hogy az állam saját légitársasággal rendelkezik. A tartalékosok nagy részéért döntően katonai szállítógépek indultak el. De a polgári légitársaság, az El Al világot behálózó járatain sokszor a padlón is ülve hozta haza az önkénteseket, a nemzetközi légi közlekedés szabályaira fittyet hányva. Ezt egy nemzetközi üzemeltető sohasem engedte volna meg. De az El Al tudta a kötelességét, és nyilván a tulajdonos állam is egyértelmű utasítást adott. Mert adhatott, és ez nagyon fontos.
