Szerencsére a dologból nem lesz semmi. Miután Magyarország közölte, hogy ha Bulgária nem adja fel elképzeléseit, akkor búcsút mondhat a schengeni tagságnak, a bolgárok bejelentették, visszavonják a törvényt. Megelégedéssel nyugtázzuk az egyetlen helyes és normális döntést, amit hozhattak, de lényeges feltennünk a kérdést:
vajon tényleg a bolgárok saját ötlete volt ez az egész?
Nos, ha erre keressük a választ, nem árt feleleveníteni, hogyan is indult a Török Áramlat építése.
A fellelhető anyagokból többek között ezeket olvashatjuk ki: a Török Áramlat építési munkálatait „2015 júniusában szándékoztak megkezdeni, de politikai okokból a gázvezeték megépítésére vonatkozó kormányközi megállapodást csak 2016. október 10-én írták alá. Hivatalosan 2017. február 21-én kezdődött meg az építkezés. A tengeri szakasz építését a Gazprom orosz gázipari cég az orosz partoknál, Anapa üdülőváros körzetében kezdte el 2017. május 7-én, és Törökország európai partjánál, Kıyıköy településénél 2018. november 19-én fejezte be. Isztambulból Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök videóhívással kapcsolódott a tengeri szakasz befejezésének ünnepségéhez. A tenger alatti szakaszt 2019 októberében kezdték feltölteni, és 2020. január 8-án helyezték üzembe. A munkálatok mindkét parton a csatlakozó szakaszok kiépítésével folytatódtak. 2021 januárjában megnyitották a Török Áramlat szerbiai szakaszát, a Balkáni Áramlatot.”





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!