A nemzeti felocsúdás fontos állomása volt az is, amikor 2003 első hónapjában szerény körülmények között, de mégis nagy tömegek szívét megdobogtatva és reményeit visszaadva kibontotta szárnyait a Hír TV. Akkorra már javában folyt a leszámolás: a bájosan motyogó Medgyessy Péter háta mögül előbújó komcsi vezetők ÁVH-s lendülettel láttak neki a restaurációnak.
A leszámolás emblematikus jelenete a nemzeti büszkeséget tápláló, nagyszerű Álmok álmodói, világraszóló magyarok című kiállítás megalkotójának, a kisgyermekes Berkecz Máriának a koholt és bizonyítani sem tudott vádak okán történt letartóztatása és barbár megalázása volt. Onnan már nagyon hamar eljutottunk 2006 őszéig, amikor Gergényi Péter leheletétől lett bűzös a pesti utca, és Gyurcsány szemkilövő pribékjeitől kellett rettegnie a magyaroknak. Nihilizmus és az erőszakos hatalomvágy ült tort a nemzeten. Ne feledjük el nekik, soha!
A múlt csütörtöki varsói nagy tüntetés előtt interjút adott Szalai Szilárd kollégámnak és a PestiSrácoknak Jacek Karnowski, a Sieci című, a nemzeti oldalhoz tartozó hetilap főszerkesztője. A szerkesztőség most kapkodva próbál felnőni a feladathoz: online és kísérleti lineáris tévéadást indítottak a kirúgott műsorvezetőkkel, s megpróbálnak bepótolni mindent, amit az elmúlt években naivan az állami médiára és a sors kegyére bíztak. Karnowski igen tanulságos dolgokat mondott, érdemes figyelmesen olvasni:
„Fontos tudniuk a magyaroknak, hogy a liberálisok és a baloldaliak mindig hazudnak a választások előtt. Amikor pedig nyernek, brutális megtorlórendszert építenek ki. Lengyelországban jelenleg politikai foglyok vannak, az Európai Unió pedig nemhogy nem tesz semmit, még cinikus módon oda is szúr, mondván: nem avatkoznak bele más országok belügyeibe. Ez egy kemény harc, ez egy küzdelem, a kérdés pedig csak annyi, milyen messzire merészkednek. Az embereknek össze kell fogniuk, ki kell menniük demonstrálni, mert ha most hagyjuk, hogy így kezeljenek minket, akkor még tovább fognak menni, és még több embert fognak letartóztatni. Ha ez megtörténne, az egyfajta hadiállapotot jelentene” – sorolta a lengyelek kálváriáját Karnowski.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!