Ez az intézményrendszer a szó szoros értelmében az oktatók minden kijelentését cenzúrázta. Általánossá vált, hogy megalázó „diverzitásnyilatkozatot” kellett írniuk. A 60-as évek kínai egyetemistái lebegnek a szemem előtt, akik kezükben Mao Ce-tung-brosúrákkal hadonászva bírálták tanáraikat és kényszerítették őket önkritikára.

Azok a párt- és ifjúsági szervezetek, melyek Kelet-Európában a legbrutálisabb kommunista időkben működtek, még csak megközelítőleg sem rendelkeztek az egyetemeken ilyen kiterjedt szervezeti struktúrával politikájuk érvényesítésére. 

Ez a társadalmi igazságosságot a zászlajára tűző egyetemi aktivizmus most azért került az amerikai belpolitika előterébe, mert a Hamász-terroristák által legyilkolt 1200 zsidó áldozatról egy szava sem volt, viszont az izraeli megtorlásra tüntetésekkel és erős antiszemita felhangokkal válaszol. A dolog odáig fajult, hogy a kongresszusban bizottság alakult a Harvardon uralkodó antiszemitizmus kivizsgálására. 

A 90-es évek elején, amikor vendégkutató voltam a Harvardon, ottani – többnyire zsidó származású – kollégáim még azért panaszkodtak, hogy lassanként nem az ő tehetséges gyermekeik, hanem egyre inkább az ázsiai hallgatók uralják az egyetemet. A Columbián tapasztalható antiszemitizmus ügyét pedig bíróság tárgyalja.

Amerika most kezdett el aggódni: mi lesz egyetemeivel, az értelmiség és a szakemberek utánpótlásával. Széles körű nemzetközi felmérések szerint, melyek elsősorban az egyetemeken folyó kutatást veszik figyelembe, az összes neves amerikai egyetem (a Harvard, a MIT, a Stanford, a Berkeley, a Princeton, a Yale, a Caltech) nemzetközi reputációja csökkent, miközben a kínai egyetemek megjelentek a legjobbak között. Pozíciójuk különösen a matematikában, számítástudományban, a mérnökképzésben és a fizikában gyengül, illetve azt utolérik a kínai egyetemek. Lényegesen csökkent az amerikai egyetemeken tanuló külföldi diákok száma. Az elmúlt évtizedekben az amerikai egyetemisták egyharmaddal kevesebb időt fordítottak tanulásra, jegyeik átlaga mégis lényegesen javult.

De a teljesség kedvéért meg kell említenünk azt is, hogy azt a gyakorlatot is el akarják törölni, hogy az adott egyetemen végzett szülők gyermekeit automatikusan felveszik.

Azért is szükség van a visszatéréshez a normalitáshoz, mert a kongresszusban a republikánus képviselők azzal fenyegetnek, hogy ha nem történik változás, megszüntetik az egyetemek által működtetett alapítványok adókedvezményét. A legnevesebb magánegyetemek ugyanis hatalmas alapítványi vagyonnal rendelkeznek, és abból óriási bevételük származik. Ez 2017-ig adómentes volt, Trump elnöksége alatt vetettek ki rá 1,4 százalékos adót. A legnevesebb amerikai egyetemek bevételei – a borsos tandíjak mellett – magánadományokból és az azokból létrehozott alapítványok bevételeiből származnak; egyesek el sem fogadnak állami támogatást, nehogy a politika befolyása alá kerüljenek. Így ez a lépés jelentős kényszerítő eszközt jelenthet a központi kormány vagy a kongresszus számára.

A társadalmi igazságosságra törekvő aktivizmus egyetemi „infrastruktúrájának” (azaz a fent említett rengeteg pozíciónak és részlegnek) a létrehozása oda vezetett, hogy most háromszor akkora az adminisztratív alkalmazottak, mint a tanárok létszáma. Ez pedig megnöveli a tandíjat, ami például a Harvardon az elmúlt két évtizedben reálértékben 27 százalékkal, évi 80 ezer dollárra emelkedett az alapszintű képzésben. A konzervatív szemléletű tanárok elhagyják az akadémiai-egyetemi pályát – a Harvardon már csak mutatóba akad belőlük egy-kettő –, míg a magukat liberálisnak vallók aránya 75 százalék. Ez óhatatlanul visszaveti az oktatás színvonalát. És mindez a diverzitás magasztalásának jegyében történik!

Az állami egyetemek körében a Floridai Egyetem az első fecske. Alkalmazzák a republikánus Ron DeSantis kormányzó által érvénybe léptetett törvényt: felszámolják mindazokat a szervezeti és személyi pozíciókat, melyeket a „társadalmi igazságossági aktivizmus” szellemében hoztak létre.

A szerző közgazdász és társadalomkutató