Mindeddig büszke voltam arra, hogy ebből a nyugat-európai őrületből hazánk kimaradt. Egy olyan kormányunk volt, amely az új identitásokkal szemben a hagyományos keresztény és nemzeti értékek mellett köteleződött el. Az EU-val szembeszállva nem engedte be a migránsokat. Ellenállt a brüsszeli föderalista törekvéseknek. Nem vett részt Ukrajna Oroszország elleni háborújának pénzügyi támogatásában, nemet mert mondani az Oroszország elleni szankciókra. Azt pedig különösen ellenezte, hogy a NATO, esetleg az EU-tagországok csapatokat küldjenek Ukrajnába. A tűzszüneten és a békekötésen munkálkodott, ellenezte az ukrán nép áldozattá tételét a nyugat-európaiak mondvacsinált (a hadiipar profitérdekeltségét szolgáló) fenyegetettségének oltárán. Nemet mondott Ukrajna EU-tagságára, hiszen az az átlaghoz képest kevésbé fejlett tagországok számára igen súlyos anyagi következményekkel járna.
Magyarországra – kormányának okos, bátor és következetes politikájának köszönhetően – Európa és a világ nemzeti érzelmektől vezérelt politikai erői úgy néztek, mint követendő példaképre. Magyarország a nemzeti szuverenista erők középpontjává vált. Ráadásul a kormány, hogy ellensúlyozza a Brüsszellel fennálló konfliktust, sikeres külpolitikát folytatott: jó gazdasági és politikai kapcsolatokat épített ki a nagyhatalmakkal: Amerikával, Kínával és Oroszországgal. Mindennek most vége.
Einstein azt mondta, hogy két végtelen dolog van a világban: maga az univerzum és az emberi hülyeség. Csatlakozom. Az ellenzék ezt úgy tematizálta, hogy az Orbán-kormány szembefordult Európával, az európai értékekkel. A felszínen ez tényleg így jelent meg, és a szavazók többsége vevőnek bizonyult erre a szemfényvesztésre, nem gondolva bele, hogy mit is jelentenek ma az európai értékek.
A kormánnyal való tömeges szembefordulás és elégedetlenség másik okának én egy vulgáris vád sikeres elterjesztését látom: Orbán lop! Az átlagembertől nem várható el, hogy a gazdasági folyamatokat elemezze, és különösen, hogy a fontosabb összefüggéseket megértse. Felesleges próbálkozás lenne megmagyarázni a közepes fejlettség csapdáját. Vagy hogy a visszavásárolt nemzeti vagyon költségvetési kiadásai hogyan hatnak még ma is az államháztartás finanszírozására és a forint árfolyamára. A nehéz körülmények között élők bűnbakot keresnek. És mennyivel könnyebb a rendszer korruptságával magyarázni a személyes sikertelenséget, semmint a helyzetet elemezni és megérteni.
Nyilvánvaló, hogy a NER alapvető érdekeket sértett, hiszen az állami megrendeléseket többnyire egy viszonylag szűk kör kapta. De ne felejtsük el, hogy az alapvető cél a nemzeti nagytőke kialakítása volt – a NER ezt szolgálta.
Sokat ártott viszont az MNB vagyona körüli tisztázatlanság.
