Rendkívül fontos határozatot fogadott el a szlovák parlament a Robert Fico kormányfő ellen elkövetett merénylet után. Ez felszólítja a politikai pártokat, civil szervezeteket és a médiát, hogy tartsák tiszteletben a parlamenti választások eredményét, és tartózkodjanak a demokratikusan megválasztott kormány elleni gyűlöletkeltéstől. Mélyen elgondolkodtatott a határozat minden szava, ami rávilágít egy hasonló szövegű kiáltvány égető hiányára hazánkban is.
Az elmúlt tizennégy év ugyanis nem szólt másról a háttérbe szorulását elviselni képtelen globalista ellenzék számára, mint a nemzeti kormány ellen érzett zsigeri gyűlölet felkorbácsolásáról és szétterítéséről a társadalom különböző rétegeiben. Bár módszerük összetett, mára bárki által tetten érhető, és le is kell róla rántani a leplet minden esetben, ha nem akarjuk még több honfitársunkat az áldozatai között tudni.
A megbélyegzéssel kezdődött. Nekik mi magyarkodó nacionalisták, de inkább nácik, fasiszták voltunk mindig is, akikkel szemben bármilyen eszköz megengedett.
De neveztek bennünket populistának, kirekesztőnek, idegengyűlölőnek, rasszistának, antiszemitának, majd megjelentek a repertoárban a különféle fóbiák, úgymint homofób, xenofób, transzfób és iszlamofób. A lényeg az, hogy olyan kép alakuljon ki rólunk, ami minden jóérzésű emberben viszolygást kelt, és elriaszt mindenkit az együttműködéstől. Halljuk ma is, hogy szerintük ciki fideszesnek lenni.
A hatás-ellenhatás törvénye értelmében mi sem maradtunk adósok, és néven neveztük a bennünket bemocskolókat. Érdekes, mennyire megsértődtek, amikor posztkommunistának, bolsevikoknak, neomarxistának vagy éppen libernyáknak hívtuk őket. Azt is személyes támadásnak értékelték, amikor rámutattunk nemzetelleneségükre, hazaárulásaikra, és nem értették a humort abban sem, amikor inverz kisgazdáknak neveztük őket, akiknek se istenük, se hazájuk, se családjuk. Ekkor jött a legcinikusabb csavar a magyar politika történetében, amikor ők vádoltak meg bennünket gyűlöletkeltéssel. Állt a mádi honpolgár a rázúduló gyűlöletcunami közepén, és azt kellett volna felfognia, hogy ezt az egészet ő okozta. Fröcsögő gyűlölettel átitatott Orbán-fóbiások vörös fejjel, kidagadó nyaki erekkel ordítják a képünkbe, hogy az orbánista nácipopulisták gyűlöletet keltenek.
Nem akarom elbagatellizálni ezt a jelenséget, de mindez csak úgy lehetséges, ha a nemzeti oldal politikai közösségének puszta léte önmagában gyűlölködésre sarkallja az újbalos globalistákat. Ez viszont nem politikai, hanem orvosi kérdés.
Azt, hogy nem vagyok cinikus, hanem a valóság lett oly mértékben abszurd, ami egyszerre röhejes és siralmas, azt a legfrissebb eset is bizonyítja. Közismert, hogy Nádas Péter azért nem kapott meg egy irodalmi díjat a minap, mert a zsűri szerint sikeres fehér férfi, nem illik a woke-kvótába. Itt tart ma Európa, ebben a közegben hangzott el Orbán Viktor szájából kampánykörútjának hódmezővásárhelyi állomásán a következő mondat: Nincs elég fehér keresztény ember Európában. Erre jön Donáth Anna, és belerikácsolja az éterbe, hogy a miniszterelnök rasszista húrokat penget, kijelentése gyűlöletes mondat, gyűlöletes gondolkodás, gyűlöletes hergelés.
