Az emberi cselekedetekben mindig jelen volt/van/lesz a mérlegelés képessége, a mindent lehet, azonban erkölcsi értelemben maradjunk emberek. Aztán itt van a XXI. század húszas éveinek közepe, és már dohányozni sem szabad hivatalos helyiségekben, mintha ennek képletes és tartalmi üzenete is lenne egyben. A szolgálatok befolyása és hatékonysága nem azért csökken, mert a jelenlegi állomány nem ütné meg a kívánt mércét.
Az élet változott, a cél elérése mindenáron végrehajtandó. Korunk kihívásának sarokpontja a titkosszolgálati módszerek kiszabadulása a titkosszolgálati objektumokból. A mára öncélúvá fajult fejlett technikák korában – főként a mesterséges intelligencia biztosította lehetőségek miatt – bárki lehet befolyásoló és a befolyás céltáblája egyaránt.
A befolyásolás – gyakran lejáratás – a leglehetetlenebb és legdurvább módszer, ami emberekkel, országokkal vagy akár értékrendekkel szemben elkövethető, amennyiben: „A cél szentesíti az eszközt.” Már az is komoly erkölcsi kárt tud okozni bárkinek, ha valótlant terjesztenek róla, hisz „nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja”, tartja a népi bölcselet. Pedig akkor még semmi konkrét tény el nem hangzott. Nincs fotó egy eltitkolt találkozást rögzítendő, ahogy nincs hangfelvétel, ahol mondjuk egy elkövetett bűncselekményről számolna be az illető. Mégis képes rombolni a feltételezésre épített találat. Ebből persze az is következik, hogy elég nehéz olyan akciót összehozni, ahol a valóságból kiinduló tények állnak rendelkezésre, olyan igaznak tűnő tételek, amelyek a célszemélyt vagy szervezetet valóban alkalmasak ellehetetleníteni.
Miért is kérdés mindez, amikor ez ismert mindenki előtt? A gond az, hogy a leírtak mára a vitrinbe helyezhető ősi múlt.
A ma világában, a túlpörgetett technikai fejlesztések öncélúsága idején nincs mérlegelési követelmény. Mert elmúlt a tények biztonsága. Fantáziával, technológiai felkészültséggel és persze szuper adottságú géppel a háttérben bárki képes célponttá változtatni akárkit vagy akármit. Az akciózó ebben az esetben nem a szolgálat, egyéb hivatalos szervezet, még csak nem is propagandista csoport, hanem egy magányos, unatkozó személy is lehet.
A félreértések elkerülése érdekében nem arról van szó, hogy egy illető kipécéz valakit és anonymusi rejtekéből mindenféle valótlant állít róla, hanem arról, hogy bizonyítékokat produkál olyan élethű formában, ami cáfolhatóvá teszi a védekező álláspontot.
A mesterségesintelligencia-producer képes élethű fényképeket, a célszemély saját hangját utánozva beszélgetéseket imitálni. Helyzeteket, körülményeket produkálva építi fel a tények sokaságát, amely egyértelműen találja telibe a kiszemeltet. Mielőtt legyintgetnénk, hogy féljen, akinek van takargatnivalója, álljon itt az új világrendre vágyók, azt ácsolók egyik kinyilatkoztatása: „Most már megvan a technológia, amellyel hamis emlékeket ültethetünk az agyba.” Szóval,
a jövőt úgy befolyásolják a gondolkodást irányítva, hogy a már megtörtént dolgokat átírva teszik lehetővé a meg sem történt tételek, állítások elfogadását. A megtörtént ugyanis a legkézenfekvőbb tényszerűség. Azzal nehéz vitatkozni, szemben a jövőben elképzelt dolgok elfogadhatóságával.
Az előttünk álló évek az ütközetek, összecsapások időszaka lesz a nemzetközi politikai térben. Legalább három harctéren folyik a komoly tétre menő háború. Az első terület a degeneráció visszafordítása, azon gazdasági erőtér befolyásának a csökkentése, amely az erkölcs, a hitélet, a család és végső soron a nemzeti lét eltörlésén dolgozott az elmúlt évtizedekben.
A másik, nem kis kétségeket hordozó összecsapás területe az egypólusú világ több pólusra szakadása lesz, miközben az Egyesült Államok ragaszkodik kiépített erőtereihez, ellenpontjai – főként Kína és Oroszország – kiszorítani akarják azokból. És ne felejtkezzünk meg a harmadik harchelyzetről sem, a nemzetek csatájáról, hiszen a „nagyok” vitája közben a nemzeti szintek identitás- és ebből következően jövőképválságba kerülhetnek.
Ha mindezeket – persze kibontva – elemezzük, nem kérdés, hogy végtelen sora lesz a különböző befolyásolási kísérleteknek. Nos, talán így érhető, hogyan került a csizma az asztalra, és miért lenne fontos, hogy bizonyos módszerek és eszközök kontroll alatt maradjanak. Az egyébként is puskaporos időszak könnyen felturbózható egy jól felszerelt „önkéntes csoport” beavatkozása által. Én magam – nyilván szegényes fantázia okán – csak az ókori Róma szenátorának, Marcus Porcius Cato víziójával tudok egyetérteni, aki minden szenátusi felszólalása után ezt mondta: „Egyébként javaslom, Karthágót el kell pusztítani.” Vagyis lefordítva korunk kihívásaira: „A túlhajtott technikát pedig ki kell húzni a konnektorból, mert a baj hatványát már érzékelni sem tudjuk, nemhogy kezelni.”
A szerző titkosszolgálati szakértő, a Védett Társadalom Alapítvány kuratóriumának elnöke
