Kissé ijesztő úgy olvasni két skót szerző, Gerry Docherty és Jim MacGregor könyvét, amely nemrég A titkos elit címmel jelent meg magyarul, hogy közben az ukrajnai fejleményeket követjük, belegondolva azok évtizedekre visszanyúló előzményeire is. Ez a vaskos munka – eredeti címe: Rejtett történelem – annak hátterét tárja fel, hogyan sodorta a világot az első világháborúba az angolszászok globális uralmának megőrzésére esküdött elit, amely így közvetve utat nyitott annak következményeihez, a második világháborút megelőlegező Párizs környéki békeszerződésekhez is, beleértve a csak nekünk fájó Trianont.
Azért ijesztő rávetíteni mindezt Ukrajnára, mert a két történetben számos párhuzamosság figyelhető meg – leszámítva a megváltozott világpolitikai körülményeket. Ahogy százhúsz évvel ezelőtt – hiszen az első világháború előkészítését már évtizeddel korábban megkezdték – a kis Belgiumot jelölték ki ütközőállamnak az akkori fő ellenség, Németország ellenében, úgy a mi századunkban a méretesebb Ukrajnát mai fő ellenségükkel, Oroszországgal szemben. Ugyanúgy altatták az 1900-as évek elején, jó szándékot mímelve a németeket, lefékezve a flottafejlesztésüket, ahogy a Nyugat a 2014–15-ös, bukásra ítélt minszki egyezményekkel altatta az oroszokat. Ugyanúgy adták a lovat a Monarchiát provokáló szerb szélsőségesek, valamint a németekkel szembeni francia revansizmus alá – ma is jól ismerős módszerrel avatkozva be szövetségeseik belügyeibe –, ahogy az ukrán nacionalizmust is felhasználták a saját céljaikra. Nemkülönben a bankokat és a háborúpárti sajtót.
Sok minden persze megváltozott. Az angolszász világ vezető erejét 1945 óta az Egyesült Államok jelenti. Azoknak, akik váltig tagadták, hogy Washington proxyháborút folytatna Ukrajnában – vagyis valójában a saját pénzén és fegyvereivel úgy konfrontálódik Oroszországgal, kistestvérként maga mellé vonva Európát, hogy a harcot ukrán „élőerővel” vívatja meg –, most azzal kell szembesülniük, hogy a gyökeres változásokat hozó Donald Trump egyenesen kiszorítja az ukrán vezetőt a tervezett rendezésből.
Érezteti Volodimir Zelenszkijjel, hogy ez a nagyok dolga, nem egy kitartotté, akinek ráadásul tavaly lejárt az elnöki mandátuma. Előbb beszélt Vlagyimir Putyinnal, Zelenszkijt utólag tájékoztatta. Ukrajna eszköz, felvonulási terület, amely a szemünk előtt válik mellékszereplővé a saját életében.
Az ügyes manipulátor valós, olykor jól érthető félelmekre épít. Ezeket a legkönnyebb kihasználnia és a saját céljaira fordítania. A szerbek annak idején nem nyelték le, hogy a Monarchia annektálta Bosznia-Hercegovinát. Orosz közvetítéssel fel lehetett őket tüzelni. A lotaringiai származású Raymond Poincarét azzal lehetett hadrendbe állítani, hogy a poroszok évtizedekkel korábban elfoglalták a szülőföldjét, elvéve a szülőházát is. A kutyáját elnevezte Bismarcknak, és Elzász-Lotaringia francia visszaszerzéséért harcolt. Ezek ugyanúgy érthető sérelmek, mint amilyenek a magyar vezetést is fűtötték Trianon után. Csakhogy a titkos elit a maga céljára használta fel Poincarét, sikerrel támogatva őt békepárti ellenfelével szemben az 1913-as francia elnökválasztáson. Ugyanúgy használták fel, ahogy a kétezres évektől kezdve a Nyugat – elsősorban az Egyesült Államok, európai segítséggel – az ukránoknak az oroszokkal szembeni sérelmeit és revansvágyát.
