Az (egyelőre?) visszavonult Victoria Nuland, az egyik legkártékonyabb amerikai kormányilletékes, akinek férje Robert Kagan, a világ amerikanizálásának vezető ideológusa a saját kezével osztogatott szendvicseket a kijevi Majdanon. A lengyel Nie értesülései szerint Radoslaw Sikorski egykori és jelenlegi lengyel külügyminiszter diákcsereprogramnak álcázva kiképzésre hívta országába az ukrán szélsőséges Jobb Szektor milicistáit. (Sikorski felesége Anne Applebaum, újságírói-történészi fedésben működő, Orbán-gyűlölőként is ismert háttérhatalmi szereplő, a 2022-es magyarországi választásokba is beavatkozó Action for Democracy tanácsadó testületének volt tagja. Érdekesen festhet egy kerti sütögetés a Kagan–Nuland és a Sikorski–Applebaum házaspárral. Jó esetben csak a sülteket osztják fel, nem rögtön fél Európát.) Európában másutt is vannak az oroszokkal kapcsolatos valós félelmek, különösen a balti államokban és a lengyeleknél. Erre is lehet alapozni.

A kiprovokált háború gondolatmenete persze csak részben magyarázza a 2022. február 24-i orosz inváziót, és nem ment fel senkit számos későbbi háborús cselekmény alól. De világossá vált, hogy Oroszországot az ukránoknak nyújtott, dollárban számolva százmilliárdos nagyságrendű támogatással és szankciók sorával sem lehet térdre kényszeríteni. Az elhúzódó háború sokkal alkalmasabb az ukránok kivéreztetésére, mint az összehasonlíthatatlanul több erőforrással rendelkező Moszkva megtörésére. A tévéképernyőkön Zelenszkij kialvatlannak és zaklatottnak tűnik, a követelőzést fatalista siránkozással váltogatja, míg Putyint nehéz kihozni a sodrából. Utóbbi kivárta, amíg a javára alakulnak az amerikai fejlemények, Trump lép Joe Biden helyébe. Kivárja azt a pontot is, amikor arcát mentve hátrálhat ki a háborúból, további irtózatos költségektől és áldozatoktól kímélve meg az ilyenekhez egyébként történelmileg hozzászokott népét.

 Ma éppen három éve várunk a békére, de ezalatt leginkább nyugalmat értünk, az öldöklés befejezését a szomszédunkban – beleértve kárpátaljai nemzettársaink szülőföldjét –, a sokunkat sújtó káros gazdasági hatások megszűntét. Oroszországot előbb-utóbb vissza kell engedni a világpolitikába és -gazdaságba (meg az élsportba). Ha valakit ebben is csak az a szándék vezényel, hogy kárt okozzon Moszkvának, ám legyen: a kínaiakat csak az oroszok visszaengedésével tudja majd leválasztani róluk.

Az ilyen számításokban tekintélyes Rand Corporation ötszáz–ezer milliárd dollárra becsüli az ukrán újjáépítés költségét. Ez roppant nagy összeg, ennyije Európának nincs, Ukrajna felvétele az unióba pedig számos oknál fogva délibáb vagy egyszerűen csak rossz vicc. Trump márpedig leginkább Európára hagyná Ukrajnát, ami annyiban teljesen jogos, hogy országának másutt vannak nagyobb feladatai: főleg Kínával. Egy dolog biztos. 

Ezért is vagyunk olyan rendezésben érdekeltek, amely az 1994-es budapesti memorandummal és a 2014–15-ös minszki egyezményekkel ellentétben hosszabb távú megoldást, nyugalmat garantál. A valóban tartós tűzszünet jobb egy rossz, rákényszerített békemegállapodásnál, amely újra és újra a rendezetlen számlákat hívná elő, mint a XX. századi Európában. „A háborúk nem csak úgy megtörténnek, mint holmi kis összetűzések. A háborúkat finanszírozni kell, és a pénzt kamatostól vissza kell fizetni”– írja Docherty és MacGregor. A visszafizetést képletesen is érthetjük, nem csak dollárban.