Azért adja isten, hogy erre ne kerüljön sor, annak ellenére sem, hogy a brüsszeli őrültek háza leghangosabb lakói jó ideje egyebet sem tesznek, mint apokaliptikus jóslatokkal borzolják szerencsétlen európai emberek ide­geit. A finn Iltalehti Journal nevezetű hírportál a tavalyi év utolsó napján a 2023-ban NATO-tagállammá vált ország elleni lehetséges orosz támadásról elmélkedve alapozta meg a szilveszteresti jó hangulatot: a volt észt miniszterelnök, jelenlegi uniós kül- és biztonságpolitikai főtótumfaktum, a kardcsörtető szájaskodásban élenjáró Kaja Kallas januárban már az Európai Unió elleni támadás évét, jelesül 2028-at is tudni vélte, egyszersmind ötmil­liárd eurós lőszercsomaggal szorgalmazta tovább folytatni az ukrajnai háborút. A holland katonai biztonsági szolgálat vezetője, Peter Ree­sink a Het Financieele Dagblad című gazdasági napilap olvasóit 2030 előtti NATO–Oroszország-konfliktussal riogatta tavaly decemberben, Emmanuel Macron francia elnök Moldovát és Romániát vélte potenciális célpontnak, és ezért azzal az ötlettel rukkolt elő, hogy Franciaországnak több atombombára volna szüksége, hogy védőernyőjét (magyarul: totális és kontrollálatlan egyeduralmát) kiterjeszthesse egész Európára.

A dán hírszerzés szerint az ukrajnai háború vége után hat hónappal Moszkva már megtámadhat egy szomszédos semleges országot. Hogy ez a szóba jöhető, tehát nem NATO-államok közül Észak-Korea, Fehéroroszország, Grúzia, Kazahsztán, Kína vagy Mongólia volna, arról nem szólt a dán látomás, arról viszont igen, hogy két évvel később már az agresszívan terjeszkedő katonai szövetség balti tagországai ellen vívhatnak lokális háborút az oroszok. Hogy ez miképpen volna helyi konfliktus, tekintve, hogy ilyen esetben a teljes NATO-nak be kell szállni, az megfejthetetlen rejtély, miként az is, hogy ugyan miért támadná meg öt év múlva Oroszország „egész Európát”, miként a dán szolgálat riogat. Avagy van élő ember, aki azt gondolja, hogy az oroszok magukhoz szándékoznak csatolni mondjuk Katalóniát, netán a Man-szigetet?

Német hírszerzők már tavaly októberben arról fantáziáltak, hogy Oroszország 2030-ig megtámadhatja a NATO-t, az ország egyik hadtörténésze, bizonyos Sönke Neitzel pedig odáig ment minap, hogy a Bild című liberális bulvárlapnak nyilatkozva kijelentette: az idei lehet Németország utolsó békés nyara, minekutána ősszel Oroszország megtámadhatja Litvániát.

A nemzetközi hülyeség egyre fokozódik, a korrupt kijevi rezsim zsebdiktátora, Volodimir Zelenszkij februárban azzal emelte a horrorlicit tétjét, hogy az oroszok tizenöt új hadosztályt hoznak létre Fehéroroszországban, ahonnan szerinte már jövőre jól megtámadják a NATO-t. Hogy honnan kerítene tizenöt friss, jól felszerelt hadosztályt Vlagyimir Putyin, amikor Ukrajnában egyébként is lekötött hadseregének emberveszteségei meglehetősen súlyosak, arról természetesen nem beszélt a pulóveres szélhámos, aki egyébként, mintegy menekülve saját szavai felelőssége elől, csak kibökte nevetséges mondókája végén, hogy nem százszázalékosan biztos abban, hogy mindez megtörténik, egyúttal reméli, hogy elkerülhető.

Marginális szereplővé válik, amelynek véleményére már senki sem kíváncsi. Földrészünk politikailag és katonailag összetöpörödött, gazdaságilag foszladozik, értékrendje, karaktere nincs. 

Korunk nagy világfordulása immár a történelemben először Európa nélkül zajlik, a kontinensnek már nincs beleszólása abba, ami körülötte történik.
Bizony Európára nem a globális Nyugat által évtizedek óta fenyegetett és provokált Oroszország jelent veszélyt, hanem ez a tehetségtelen, szemellenzős, lejárt szavatosságú, kissé retardált brüsszeli és lokálisan brüsszelita személyzet. Oroszország a maga eurázsiai birodalmiságával is a valódi Európa szerves része, a valódi európaiság elképzelhetetlen Mengyelejev, Pavlov, Muszorgszkij, Csajkovszkij, Puskin, Csehov, Dosztojevszkij, Szolzsenyicin, Repin, Tarkovszkij nélkül.

Ez ad reményt mégis arra, hogy egyszer megvalósul a Lisszabontól Vlagyivosztokig tartó kívánatos eurázsiai együttműködés minden érintett ország megelégedésére, békéjére, hasznára.