„Béna kacsa maradhat a lengyel kormány a szélsőjobboldali Karol Nawrocki elnökké választása után. Donald Tusk arra kényszerül, hogy tovább éljen társbérletben olyan államfővel, aki azt tekinti feladatának, hogy akadályozza a kormány munkáját. Ez pedig a koalíció széteséséhez és Kaczynskiék hatalomba való visszatéréséhez vezethet” – így szörnyülködött hétfőn a Pravdák Pravdája, azaz a HVG.
Mondom is, óvatosan avval az átláthatósági törvénnyel, megbocsáthatatlan volna, ha a szórakoztatóipar e remek műhelyei elhallgatnának a cinkelt külföldi pénzek megakasztása miatt. Inkább hallgassunk Kohán Mátyásra, támogassa az állam az idegenszívű médiát (is) a jövedelemadó egy százalékából, vagy még inkább az NKA varietéalapjából! Virágozzék minden virág!
Mindenesetre ami ezúttal a Tisza Párt harsonájaként működő HVG-ből kiolvasható, az a színtiszta igazság. Persze a legkevésbé sem szörnyű, hanem sokkal inkább felemelő igazság. A hétvégén Lengyelországban ismét bebizonyosodott, hogy van remény! Igenis győzhet Dávid Góliát fölött.
Friss hír, hogy a megszeppent quisling, azaz Donald Tusk bizalmi szavazást kért maga ellen a szejmben, megvizsgálandó, hogy a nagy össznemzeti kiábrándulás közepette még számíthat-e az amúgy meglehetősen köpönyegforgató koalíciós partnereire.
Ismét bebizonyosodott tehát, hogy a nép ellen kormányozni büntetlenül nem lehet. Hiába csináltak Tuskból néppárti elnököt, hiába ültette őt a bal térdére Ursula von der Leyen (a másikon persze Manfred Weber ül), hiába zúdították a lengyelek nyakába a bődületes propagandát, húzták a mézesmadzagot, gyártottak rettegni való ellenséget, a másik kezükkel pedig ostorozták az ellenállókat, például az LMBTQ-propagandát elutasító önkormányzatok brüsszeli megbüntetésével, de lám-lám, a Közép-Európa kolonializálását szolgáló birodalmi mesterterv újfent besült.
Ne tagadjuk, a háború kirobbantása óta újra és újra elönt minket az aggodalom, hogy az óriási túlerővel szemben nem sikerülhet.
Nem ok nélkül: a V4-eket ügyesen szétszedték, a patrióta szövetségeseket az oroszpártiság billogjával elidegenítették egymástól, a sikeres alternatívákat titkosszolgálati módszerekkel, machinációkkal, jogi visszaélésekkel likvidálták (lásd Strache-ügy) és a Kurz-botrányoktól Marie le Pen eltiltásán át Salvini besározásáig és az AfD törvényen kívül helyezéséig az intrikák és az aljas támadások kimeríthetetlen tárházát.
Lássuk be: a tavalyi európai parlamenti választás összképe lesújtó volt. A globalista–progresszív erők megtartották pozíciójukat, sőt nyílttá tették a korábban is létező összjátékukat, megalakították a háború- és birodalompárti, szocialista–zöld–liberális–néppárti nagykoalíciót Brüsszelben. Ezt követően újult erővel törtek a józan, nemzeti ellentáborra, s még arra is volt bátorságuk, hogy a kardjukba dőlő amerikai elvtársaiktól átvegyék a stafétát, megfúrják a tűzszünetet, és tovább robogjanak az őrület útján. Most épp a szétzilált, fegyverben álló maffiaállammal, Ukrajnával szeretnék tovább hizlalni a zombitestüket.
A csendes, normális többség, a túlélés ösztöne mégis újra meg újra utat tör magának.
Épp az EP-választás másnapján kellett ezt megállapítani, amikor a lesajnált patrióta tábor hirtelen összeállt, létrehozva az azóta is szépen fejlődő Patrióták Európáért pártcsaládot. A sikert az epét hányó fősodratú sajtó egyértelműen Orbán Viktor személyes varázsának tudta be, nekik már csak elhihetjük, hogy valóban főként a miniszterelnökünk érdeme mindez.
