Ha rajtam múlna, lekapnám a falakról a zongoristát és az sms-ben vakcinázót, és csak ennyit írnék ki új plakátokra: „Itt vagyok, szívem!” De persze tudom, az egész megrendezett volt, mint egy U2-koncerten, a kislányt a Tóni találta a neten, de még valószínűbb, hogy Putyin unokája és az orosz titkosszolgálat dobta le egy drónról ürgebőrbe varrva a főtérre, ahol Radics Gigi ugyan nem volt jelen, ám csodával határos módon mégis kicsomagolta, aztán a TEK-esek erőszakkal rávettek egy odabuszoztatott apukának látszó férfit, hogy vegye a nyakába, Gigi szelleme sebtében varrt neki egy plüssmacit és odavetették a láthatóan begyógyszerezett, abuzált gyermeket a fenevad elé.

Ez az a képesség (többek között), amire egy képességmentes kappan akkor sem lesz képes, ha órákig próbálja utánozni a tükör előtt a félrefixálódott apaképét. Az „Itt vagyok, szívem!” ugyanakkor a mi „hiszünk a szeretet és az összefogás erejében” tökéletes újrafogalmazása, és annak elegánsan érzelmes kinyilatkoztatása, hogy a polgári Magyarország mégsem csupán egy politikai termék.

Szemben a szeretetországi szekta egyre jobban elhatalmasodó gyűlöletével, Magyarország miniszterelnöke arra kéri a mocskosfideszező, diktatúrázó, megvezetett polgártársakat, akik közül jó néhányan egy jó kis polgárháborútól sem riadnának vissza alkalomadtán, hogy ne keményítsék meg a szívüket. Türelmes, mint apa a hülye gyerekével. Ugyanakkor határozott, stabil és valljuk be, karizmatikus vezető. 

Úgy is, mint propagandista, lakáj és pincsi a PR-tevékenységemért, valamint elemzői munkásságomért a lóvét táskában kérem, majd elverjük Gigivel és Feróval, és meghívom Dopemant és Viktóriát is, ha esetleg valahol elakadna a zsozsó a karmelitából.