Sokkal inkább azon érdemes gondolkodni, hogy ki nyert és ki veszített, mármint ami a politika lényegét illeti. Orbán egy szuverenista politikát vitt, aminek lényege, hogy Magyarország függetlenségét, amennyire lehetséges, meg kell tartani. Mindenekelőtt jó viszonyban kell lennünk az országot környező nagyobb hatalmakkal, akik ezer évvel ezelőtt is itt voltak, és még évszázadokig itt lesznek: Németország, Oroszország, Törökország. Az atlantizmus behatolása Közép-Európába, bármennyire erős ma, átmeneti jelenség lesz, hiszen mindenütt lázadnak ellene, az európaiak nem akarnak egy a fejükre növő, általuk ellenőrizhetetlen, számonkérhetetlen hatalom alávetettjei maradni, amely nem az európaiak érdekeit képviseli. A szuverenista politikának többsége van nemcsak Magyarországon, hanem egész Európában, pusztán arra kell rádöbbenteni az embereket, hogy hagyományos pártjaik cserben hagyták őket. A szocialisták, szociáldemokraták, nem kis mértékben a Frankfurti iskola tanítása nyomán, kultúrkommunistákká váltak, a genderideológia, a bevándorlás támogatóivá. A valamikor konzervatív értékeket képviselő kereszténydemokrata és néppártok pedig a multinacionális tőke szolgálatába álltak. Mindkét irányzat utálja, megszüntetni akarja a nemzetállamot, mert az korlátozza hatalmi ambícióit. Hogy ez mennyire így van, arra kiváló példát szolgáltat az Európai Parlament jobb- és baloldali frakcióinak összeborulása.

Amit most tenni lehet, az az, hogy a hazai hátvédharcokat a megcsappant parlamenti képviseletre hagyva, a tevékenység súlypontját Brüsszelbe, illetve a 2027-ban sok helyen tartandó választásokra való tekintettel, általában Európára áthelyezni. Ehhez jó alapot ad az Orbán által az Európai Parlamentben már megszervezett Patrióta frakció és a vele lényegében azonos platformon lévő Szuverenisták csoportja. Idővel talán a Fideszt is célszerű lenne Patriótákra átkeresztelni.

Európában megszűnt a XX. századot jellemző két nagy irányzat, a szociáldemokraták által képviselt baloldal és a néppártok által képviselt konzervatív jobboldal, ma már nem ezek, hanem a szuverenisták és a globalisták állnak szembe, az utóbbiakra az általam célszerűnek tartott fogalom az euro-atlanti háttérhatalom (Trump Amerikában mélyállamról beszél).

Ami most fontos, megismerni az euro-atlanti háttérhatalom szerkezetét, és amennyiben lehetséges, minden alkotórészével szembe kell állítani egy szuverenista szervezetet, illetve az alulról szerveződő mozgalmak mintájára a pénzhiányt erőteljes szervezőmunkával pótolni.

Ami a háttérhatalom szerkezetét illeti, annak fő elemei, mindenekelőtt az euro-atlanti térséget uraló multinacionális tőke és ennek olyan intézményei, mint az IMF és a Világbank. Emellett a kutatóintézetek, a média, az egyetemek és természetesen az intézmények, különösen a bíróságok (lásd például Olaszország).

Nyilvánvaló, hogy nem lehet minden fent említett intézménnyel szemben egy szuverenistát állítani, viszont mégis van némi mozgástér, és erre szeretnék néhány példát felhozni.

Ami a kutatóintézeteket illeti, jelenleg is vannak a globalista világrenddel szembenálló kutatóintézetek és kutatók, megemlíthető például a CATO Institute, a New Direction és a hazai központú Danube Institute. Ha nem akarunk teljesen azonos nézeteket, hanem csak a nemzetállamok feletti, globalista irányzattal szembeszállni, akkor a kör jelentősen bővíthető és talán még a magyarországi központi szervező erő is megtartható. Ugyanez vonatkozik a globalista fősodorral szemben álló nemzetközileg ismert szakértőkre is, mint John Mearsheimer, Jeffrey Sachs vagy Stephen Walt. Itt jegyzem meg, hogy a hagyományos értelemben vett baloldal globalizációellenes, ezt én a saját közvélemény-kutatásaimból is tudom. Az eredeti értelemben vett baloldal tehát a globalizáló, centralizáló tendenciák elleni harcban szövetséges, nem tévesztendő össze a balliberális irányzattal, amely történelmi okokból retteg a szuverenista gondolkodástól, mert nacionalizmust, antiszemitizmust vél benne felfedezni.

Míg kutatóintézetekkel a szuverenista irányzat korlátosan ugyan, de el van látva, annál nagyobb a hiányosság a média területén. A szuverenista irányzatot a mainstream média szélsőjobboldalinak minősíti, és folyamatosan támadja, míg a hatalmon lévő politikai erők fizikailag is korlátozni akarják, mint a német (AfD) és a francia (Le Pen) példa is mutatja. Ugyanakkor e téren használni lehetne az alternatív médiát. Európában több száz globalizációellenes alternatív média található, amelyet egy vagy néhány személy vezet. Ezek munkáját csekély anyagi és erőteljesebb szervezőerővel össze lehetne hangolni, összekapcsolni a szuverenista kutatóintézetekkel és rendezvényekkel, és akkor a szuverenista gondolatok sokkal szélesebb kört érhetnének el, ami különösen fontos lenne a sok európai országban 2027-ben rendezendő választások szempontjából.

Végül mindezt a tevékenységet az Európai Parlament Patrióta, Szuverenista és ECR-csoportjainak bázisán az Európai Parlament infrastruktúrájának és anyagi erőforrásainak felhasználásával lehetne megszervezni. Az Európai Unió jelenlegi vezetése számos baklövést elkövetett az elmúlt két évtizedben (kezdve mondjuk a lisszaboni szerződéstől), ami bőven ad lehetőséget arra, hogy a szuverenista koncepciót az uniós vezetés sikertelen politikájára válaszul lehessen felépíteni.

Én tehát úgy látom, hogy a Fidesznek ez a veresége nem valaminek a vége, hanem egy európai, sőt euro-amerikai mozgalom kezdete a nemzeti önrendelkezés visszaszerzése érdekében.

A szerző közgazdász, a Nemzeti Fórum tanácsadója