A lelkekért folytatott háború

Európa megszállását meg lehet állítani, és van visszaút a legszorongatottabb helyzetből is. Ennek eléréséhez a mára már kibiztosított fegyvereket nem feltétlen kell élesíteni.

Fotó: REDUAN Forrás: MTI

Talán furcsa a példa, de még az országutakon is nő az agresszivitás, pedig ez egyértelműen önveszélyes cselekedet. Az interneten látható egy jelenet, amikor egy személyautó vezetője büntetni akar – ki tudja, miért – egy kamiont.

A jelenetben a sztrádán a teherautó elé hajt, majd ráfékez. A többtonnás jármű persze nem képes azonnali lassításra – vélelmezhető, hogy a kamion sofőrje nem is számít a helyzetre –, és nekimegy az előtte satuféket nyomó gépkocsinak.

Visszaemlékezve a hidegháború éveire, amikor javában tartott az ádáz küzdelem a két világrend között, nem rémlik, hogy lélekben igazán féltünk volna a háború valóságától. Pedig Magyarországon is, a Varsói Szerződés nevű katonai tömb tagjaként, rendszeresen gyakorlatoztak a sorkatonák és az időnként behívott tartalékosok.

A kubai rakétaválság, a szuezi konfliktus vagy a minket leginkább érintő 1956-os magyar szabadságharc mind-mind előszele volt vagy lehetett volna egy világháborúnak. Nem lett, de ami leginkább szembetűnő volt, hogy az emberek lelke békés maradt. Bár a politikai elit mindent megtett, hogy vérontásig feszítse az ideológiai ütközetet a kapitalizmus–szocializmus vitában.

A civil világ viszont, és ez elmondható a mindkét oldalon élőkről, a békét erőltette a mindennapokban. Érződött az egymás iránti tisztelet akkor is, ha nem közvetlen rokonok együttélését szemléltük. Nem vitathatóan elfogadták volna a harmadik világháború tényét, és elindultak volna a frontra, de a lelkük békéjét a politikai manipuláció nem tudta megtörni. És ez biztosan közrejátszott abban, hogy mégsem lett világégés. Igaz, ezzel együtt helyi háborúk az azóta eltelt több mint hetven évben folyamatosan kirobbantak egy-egy régióban.

Nos, akkor a szerzők vajon miért választották a háború – és nem a béke – szimbolikáját a könyveik címében? Pontosan azért, mert a ma kihívásai az ember igazi értéke ellen támadnak. Az ember legfőbb értéke, tegyen bármit, éljen bárhol, a lelkisége. A képessége arra, hogy felülemelkedjen bármilyen nem kívánt élethelyzet negatív hatásain.

Meg kell hogy őrizze saját és a másik ember becsületét a legvadabb kihívás idején, például akkor is, ha éppen polgármestereket vagy önkormányzati képviselőket kell választaniuk. Ami miatt napjainkban esélyünk sincs a békére, az pontosan abból fakad, hogy léteznek olyan erőterek, amelyek képesek mesterséges konfliktusokat előidézni. Olyankor teljesen elvész az önkontroll, a minimálisan elvárható józan ész és a másik ember – mint ember – tisztelete. Mi ez, ha nem a lelkekért folytatott háború?

Európa megszállását meg lehet állítani, és van visszaút a legszorongatottabb helyzetből is. Ennek eléréséhez a mára már kibiztosított fegyvereket nem feltétlen kell élesíteni. Euró­pa értékei erősebbek annál, hogy messziről jött más kultúrák le tudják igázni.

Fiaink és unokáink erejében és akaratában nyugodtan bízhatunk, és higgyünk elszántságukban, hogy képesek rendbe hozni, amit mi, az apáik, nagyapáik elrontottunk itt, a XXI. század elején. De!

Ki vagy mi hozza vissza a lelkünk békéjét, ahogy az egykoron a legádázabb időkben is az emberek sajátja tudott maradni? Aki rombolni jön közénk és megmételyezni napjainkat, elvenni ünnepeink méltóságát vagy éppen ordenárévá tenni akár egy önkormányzati választást, vajon önszántából meg fog változni? Szóval, háború vagy béke?

A szerző titkosszolgálati szakértő