A mindig mérsékelten fogalmazó, a politikai ellenfeleivel szemben mindig méltányos, soha nem indulatos Szabó Tímea, a Párbeszéd nevű minipárt frakcióvezetője egy minapi beszédében ékesen bizonyította, hogy liberalizmusa mennyire toleráns, elfogulatlan, de legfőképpen mennyire mentes az előítéletektől.
Sajátos évértékelőjében imigyen fogalmazott: „Orbán Viktor a totális diktatúra útján az oktatási és egészségügyi intézmények után a színházainkat is államosítani akarja. Jól tudjuk, hogy Orbán Viktor és haverjai nem járnak színházba, de azért van még Magyarországon pár százezer ember, akik nem Mészáros Lőrinc eddig kiadatlan verseit vagy Németh Szilárd megzenésített pacalreceptjeit szeretnék a színházakban hallgatni.” Szuper.
És most ne is azzal foglalkozzunk, hogy Szabó tárgyilagos és visszafogott stílusában már megint azt mantrázza, hogy Orbán Viktor a totális diktatúra útján halad. Ennél sokkal érdekesebb az az ex katedra kijelentése, hogy „Orbán Viktor és haverjai nem járnak színházba”, és ráadásul ezt „jól tudjuk”.
Tudjuk? Ki tudja ezt, képviselő asszony? Talán jól kifigyelte ezt? Túl azon, hogy ez az állítás egyszerűen szamárság és tévedés (pechjére például Orbán Viktor színházlátogató ember), az igazi baj az vele, hogy mélységesen előítéletes és lenéző, lekezelő megállapítás ez, a Párbeszéd által képviselt liberalizmus nagyobb dicsőségére.
Az a baj, hogy Szabó ezzel a kiszólásával – és leszólásával! – méltó követőjévé vált Tamás Gáspár Miklósnak és Bangónénak. Hogy is írta TGM a Beszélő 1990. március 24-i számában Új reformkor vagy új Horthy-korszak? című cikkében, mely egy nappal az első szabad választások előtt jelent meg.
„Mucsa és félelem – vagy szabad demokrata többség. Nincs harmadik út.” Világos beszéd volt az is, nem lehetett félreérteni. TGM arra figyelmeztetett mindenkit, hogy az egyik oldalon állnak a liberálisok – vagyis az SZDSZ –, akik européerek, műveltek és felvilágosultak, a másik oldalon pedig a balkáni módon elmaradottak, a műveletlen tahók, a mucsaiak, akikre egyszerűen nem szabad szavazni, ha valaki nyugatiasnak tartja magát és nem akar a bunkók világában élni.
Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő asszony pedig ez év tavaszán nemes egyszerűséggel lepatkányozta a fideszes szavazókat. Igaz, ő nem liberális, hanem baloldali és szocialista, de valahogy manapság oly nehéz különválasztani a két irányzatot egymástól. Gyönyörű harmincéves ív ez, így jutunk el TGM-től Bangónén át Szabó Tímeáig, és közben semmi sem változott a magyar „liberalizmus” háza táján. Azt hiszem, ennél a liberalizmusnál mindenki többet érdemel.
Eddig úgy tudtam, a liberalizmus minden állampolgárt egyenlőnek és szabadnak ismer el, s leginkább az ellen lép fel – egyébként helyesen –, ha egyes társadalmi csoportokat előítéletek alapján minősítenek és megbélyegeznek (például a nőket, a zsidókat, a cigányokat, az LMBTQ-csoportokat stb.).
Ez követendő minden csoport, kivéve Orbán Viktor és munkatársai, valamint a fideszes szavazók esetében? Róluk mint társadalmi-politikai csoportról könnyed hanyagsággal oda lehet vetni, hogy nem járnak színházba, tehát műveletlenek, tahók és bunkók? Ráadásul ezt egyébként „jól tudjuk”?
Tisztázzuk végre: bárkit vagy bármilyen csoportot köztudomásúan műveletlennek minősíteni kifejezetten bántó és hátrányt okozó magatartás. Előítélet, ami, bármilyen furcsa, de közel jár a rasszizmushoz.
Ugyanis jó lenne egyszer végre egyértelműsíteni, hogy a rasszizmusnak különféle megnyilvánulási formái vannak. A liberalizmus mindig is fontosnak tartotta a – mondjuk így – hagyományos rasszizmus, azaz a faji-etnikai alapú előítéletek elítélését, így felléptek az afroamerikaik, a zsidók, a cigányok stb. hátrányos megkülönböztetése ellen az elmúlt évtizedekben, indokoltan és jogosan.
Ugyanakkor a hatvanas évektől kezdve, de különösen az elmúlt két-három évtizedben, a frankfurti iskolának elnevezett társadalomtudományi központ által kifejlesztett kulturális marxizmus talaján egyre inkább kiszélesítették az „elnyomott kisebbségek” körét, s ebbe már nemcsak etnikailag elkülöníthető csoportok tartoztak, hanem többek között szexuális és vallási kisebbségek is.
Ma már a 72 vagy talán már több – ki tudja ezt követni? – szexuális genderidentitással szembeni bármilyen kritikus megnyilvánulás is előítéletesnek, rasszistának minősül, függetlenül attól, hogy adott esetben a kritika csak arra vonatkozik, hogy a homoszexuális, leszbikus, transzvesztita, transzszexuális, queer stb. csoportok az elfogadtatásukért folytatott küzdelmüket ne alakítsák propagandává, ne akarják sajátos identitásukat harsány eszközökkel ráerőltetni a hagyományos heteroszexualitáshoz ragaszkodó többségre, ne akarják a hagyományos családmodellt ilyen módon is megbontani.
Másfelől a multikulturalizmus szellemében a vallások egyenrangúságát is meghirdették, s egész egyszerűen szakítottak azzal az évszázadokig elfogadott és meg nem kérdőjelezett ténnyel, hogy Európában és a nyugati világban a kereszténység a meghatározó és uralkodó vallás, erre épül Európa erkölcsi és szokásrendszere.
Innentől kezdve minden más vallás is egyenrangúvá válik a szemükben a kereszténységgel, amiből viszont az következik, hogy Európában nincs semmilyen előjoga sem a kereszténységnek, viszont az iszlám nem bírálható, az iszlám jogait, érzékenységeit tiszteletben kell tartani, a kereszténységnek kell visszalépnie a saját civilizációjában és kultúrájában.
És ha valaki ezt meg meri kérdőjelezni, az iszlámmal szemben pedig a kereszténységnek adna elsőbbséget, egyben az iszlám európai önkorlátozását követelné, máris rasszistának minősül az iszlám vallással szemben.
Tehát ma már lassan mindenki előítéletes és rasszista a mai liberálisok szemében. Ezzel szemben számukra természetes, hogy a nekik nem tetsző politikai és társadalmi csoportokat, így például a fideszes tábort műveletlennek és mucsainak állítsák be.
Holott nagyon egyértelmű, hogy emberek kulturálatlannak minősítése a XXI. században a legnagyobb előítéletek közé tartozik, akkor, amikor a tudásnak, az informáltságnak, a világ dolgaiban való tájékozottságnak kiemelt jelentősége van; akiről az a hír terjed el, hogy műveletlen és tahó, az komoly hátrányokat szenved el és leértékelődik.
Ez tehát a modern kor egyik legnagyobb megbélyegzése, veszélyesebb, mint sok más rasszizmus: a kulturális leminősítés tulajdonképpen nem más, mint a liberálisok által előszeretettel művelt kirekesztés, alárendelés. Gratulálok ehhez!
Vajon mit szólnának hozzá, ha a Szabó-féle kijelentések hatására egyesek azt állítanák, hogy a magyar „liberálisok” beképzelt, gőgös, fennhéjázó senkiháziak, akikkel képtelenség közös hangot találni? S vajon hova vezetne mindez?
Szóval csak annyit: több visszafogottságot, Szabó képviselő asszony! És több tiszteletet a másságnak, több empátiát, több toleranciát, több méltányosságot, több elfogulatlan, mérsékelt értékelést. És főleg: több jó értelemben vett liberalizmust!
A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója
