Nagysándor József tábornok búcsúlevele

Az aradi vértanúk emlékét immár 165 éve ápolja a magyar nemzet, és a közvélemény mindig különös figyelemben részesítette a róluk előkerült újabb adatokat.

Az aradi vértanúk börtön- és búcsúleveleinek kiadása már a XIX. században megkezdődött. Első, teljességre törekvő gyűjteményüket Katona Tamás adta ki Az aradi vértanúk címmel 1979-ben megjelent kétkötetes forrásgyűjteményében. Ebben összesen negyven, 1849. augusztus vége és október 5. között írott levelet találunk. A legtöbb Damjanich Jánostól származik (13 levél). Leiningen-Westerburg Károlytól hét, Kiss Ernőtől öt, Nagysándor Józseftől és Poeltenberg Ernőtől négy-négy, Lázár Vilmostól három, Dessewffy Arisztidtól, Schweidel Józseftől és Vécsey Károlytól egy-egy levelet tartalmazott ez a kiadvány. Az 1983-ban megjelent második kiadás Poeltenberg Ernő két, a 2002. évi negyedik pedig Poeltenberg négy levelével, illetve Schweidel József végrendeletével és nyilatkozatával bővült.

Az elmúlt években az egykori Aradi Ereklyemúzeum gyűjteményének magyar és román muzeológusok és történészek közös munkájával történt feldolgozásakor a kéziratos emlékanyagból előkerült néhány, korábban csak publikációkból ismert levél eredetije, de a kutatók ráleltek a vértanúk néhány eleddig ismeretlen és kiadatlan börtönlevelére is. Közülük kettő Lázár Vilmostól, egy Leiningen-Westerburg Károlytól, egy pedig Vécsey Károlytól származik.

A vértanúk közül Aulich Lajostól, Knezic Károlytól, Lahner Györgytől és Török Ignáctól jelenleg egyetlen levelet sem ismerünk, noha a korabeli visszaemlékezések alapján feltételezhető, hogy mindegyikük legalább egy búcsúlevelet írt; de a többiek esetében is tudunk jelenleg már nem ismert börtönlevelekről. Nagysándor (mint Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, eredetileg Sándor) József 1803. augusztus 19-én született Nagyváradon. 1819-ben lépett be a cs. kir. hadseregbe, előbb az 5., majd a 2. huszárezredben szolgált, ez utóbbinál Kiss Ernő parancsnoksága alatt, és együtt Vécsey Károly gróffal. 1847-ben főszázadosi rangban nyugalmaztatta magát. 1848. június 19-én István nádor kinevezte Pest város egyik nemzetőr őrnagyává.

Szeptember 15-én áthelyezték Nagykikindára. Ettől kezdve részt vett a délvidéki harcokban. November 1-jén alezredessé nevezték ki, és egy többnyire nemzetőri alakulatokból álló dandárral Temesvár környékén működött. 1849. január 25-én ezredessé léptették elő, s hadosztályparancsnok lett a bánsági, majd a III. hadtestnél. Az 1849. március 5-i szolnoki ütközetben tanúsított vitézségéért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend II. osztályát.

A tavaszi hadjáratban a fősereg lovassági parancsnoka volt, április 7-én Kossuth tábornokká léptette elő. A hónap végén átvette az I. hadtest parancsnokságát. Buda bevételénél személyesen vezette rohamra katonáit a Fehérvári-kapu mellett lőtt résnél. Júniusban a Vág mentén harcolt Szerednél, majd részt vett a július 11-i komáromi és a 15–17-i váci csatában, az augusztus 2-i debreceni ütközetben. Ez utóbbiban az orosz főerők, mintegy nyolcszoros túlerő ellen harcolt. Az ő hadteste vívta a feldunai hadsereg utolsó ütközetét augusztus 10-én Németság és Újság között. A tábornok Kossuth feltétlen hívei közé tartozott, köztársasági érzelmű volt, és magával a fővezérrel, Görgeivel is szembeszállt, ha úgy vélte, hogy az a polgári kormányzattal került szembe.

Nagysándor Józseftől eleddig a nővéréhez, Schmidt Jánosnéhoz 1849. szeptember 8-án, a sógorához, Schmidt Jánoshoz szeptember 9-én, a menyasszonyához (egyben unokahúgához), Schmidt Emmához szintén szeptember 9-én, végül a Vinkler Brúnó aradi minorita szerzeteshez október 6-án hajnalban írott leveleket ismertük. Ez utóbbiban arra kérte Vinklert, hogy „ígérete szerint méltóztassék Pestre Schmidt János rokonomnak, Kalocsára Nagysándor Imre érseki orvos bátyámnak s Lugosra Ungváry János rokonomnak nehány vigasztaló sorokat írni”. E levelet személyesen adta át az őt felkereső Vinklernek, egyben megajándékozta „egy, a harc folyama alatt használt térképpel”. A vele „rokonérzelműleg” elbeszélgető Sujánszky Euszták szerzetest „emlékül saját szivartokjával ajándékozá meg”. „Fölkért azután – írja Vinkler –, hogy a szomszéd szobában levő Gáspár Endre honvéd tábornokhoz [ ] mennék be, s nevében tőle végbúcsút vegyek.”

Nagysándor ötödikként lépett a bitófa alá. „Ma nekem, holnap neked” – mondta a kivégzésen jelen lévő Karl Ernst hadbírónak. A vértanúk többségéhez hasonlóan a kivégzés helyén temették el, s földi maradványai csak 1932-ben, a Maros megrongálódott töltésének erősítése idején kerültek elő. Az újonnan előkerült levelet Nagysándor a nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak írta. Merényi-Metzger Gábor kutatásaiból tudjuk, hogy Nagysándor Imre 1775-ben született Nagyváradon, római katolikus családban. 1799. november 21-én avatták orvosdoktorrá. 1824-től volt kalocsai érseki orvos, 1829-től a pesti egyetem orvoskarának tanára, 1836-tól Szatmár vármegye táblabírája, 1845-től a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének tagja. 1850. május 19-én hunyt el Kalocsán, a 75. életévében. Feleségét, a levélben említett „kedves jó nénémet” Kauffer Annának hívták, és 1787 körül születhetett. Két évvel élte túl a férjét, szintén Kalocsán hunyt el 1852. április 17-én.

A levélben említett Emma és Nina (Anna) az ő gyerekeik voltak. Anna 1826 körül születhetett, és 1848. szeptember 13-án kötött házasságot Kalocsán a levélben szintén említett, akkor 26 éves Csernyus István izsáki lakossal. Nagysándor Anna 1891. január 28-án, Kalocsán hunyt el, 65 éves korában; a férje ekkor még élt.

Kováts vagy Kovács Róza a tábornok unokahúga volt. Miután Nagysándor testvére, Johanna (1805 körül – 1869) férjét Schmidt Jánosnak hívták, viszont valamikor 1849 után magyarosította nevét Kovácsra, valószínű, hogy Kováts/Kovács Róza ugyanennek a családnak egy másik, nevét már korábban magyarosító ágából származik. Szabó György szintén a rokona volt a tábornoknak, de magát a rokonsági fokot nem ismerjük. A levélben említett szinte valamennyi személy neve szerepel egyébként a tábornok 1849. szeptember 9-én sógorához, Schmidt Jánoshoz írott levélben is.

A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt; a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét.

A szerző hadtörténész

Nagysándor Imre
tisztelt kedves Nagy bátyámnak
– Erseki orvos
Kalocsán

Arad, oktober 6-kan 849.
Tisztelt kedves jó Bátyám!
Mit a sors reám mért – nehány óra múlva tűrni fogom – de nyugott lelkiösmérettel s tiszta öntudattal – tsókolom kedves Bátyámnak atyai – kedves jó nénémnek anyai kezeit – köszöntöm tsókolom Emmit, Ninát – Kováts Rózát, Szabó Gyurit gyerekeivel együtt s Csernust – Isten áldása mindnyájokra – kivánja lelkeből
Tisztelt kedves Bátyámnak alázatos ötse Józsi