Nemzetépítés felsőfokon

Ritka, hogy egy hivatalos minisztériumi közlemény olvasása közben átmelegedjen a lelke az újságolvasónak, az Emberi Erőforrások Minisztériumának közlését olvasva mégis ez történt velem.

Lehet ezt a közös erőfeszítést kritizálni, lehet sokallni a családokra fordított kiadásokat az egészségügy vagy az oktatás létező hiányosságait sorolva, ám kétségtelen, hogy a történelmileg megöröklött magyar demográfiai helyzet és a világban ma érvényesülő gyermek- és családellenes ideológiák folyamatos térnyerése kiköveteli, hogy minden energiánkkal a jövő magyarjainak megszületését támogassuk.

Ugyanis ha ők nem lesznek, nem lesz, aki megoldja minden más bajunkat, nem lesz, aki fenntartsa nyugdíjrendszerünket és egészségbiztosítási rendszerünket, nem lesz, aki az oktatási és szociális rendszerek működtetését biztosítsa, egyáltalán, nem lesz, aki a közösségünk életében előálló nélkülözhetetlen munkákat elvégezze – hogy az érzelmi és kulturális fókuszt mellőzve csak e racionális szempontokat említsem.

A dimenzióváltás esélye és a 2020-as esztendő mint a magyarság szempontjából sorsfordító év csak akkor következhet el, ha a helyzet elemzéséből fakadó következtetést végletesen leegyszerűsítjük, a cselekvési tervet pedig a lehetőségek határáig (vagy kissé még azon is túl) tágítjuk.

Magyarország, ezeréves hazánk és népünk mára olyan helyzetbe került, amelyben legjelentősebb problémájává a népesség elfogyásának kérdése vált. És ennek orvoslása nélkül be kell lássuk, a többi megoldásának esélye is elveszik.

Ezért kell minden eszközt ennek szolgálatába állítani, és valamiféle katasztrófaorvoslás módjára az egyéb gondokat úgy rangsorolni, hogy az erőforrások rákapcsolását a népesedés ügyére más figyelem- és energiaelvonó projektek ne tehessék hatástalanná.

Nehéz kimondani, ugyanakkor – a Ratkó-unokák szülőképes korának elmúltával – muszáj: a matematika törvényszerűségeivel szemben csak a totális odafordulás hozhat sikert, ugyanazon irányba állított program-elemek egymást erősítő hatását kihasználva. Lehet és van is gond az egészségüggyel, az oktatással, a kultúrával vagy a szociális ellátással, tehát az államszervezés és feladatellátás más rendszereivel, mégis az erőforrásaink nagy részét a népesedés kérdésére kell összpontosítani, és a fent sorolt problémák kezeléséből is főként azzal törődni, ami közvetlen összefüggést mutat a népesedés ügyével – hisz ennek megoldásától középtávon többi problémánk orvoslása is várható.

Ha a Titanic süllyed, minden cselekvés a mentés, a túlélés célját kell szolgálja. Nem szabad a lepattogzott festéket igazítani, a kiégett izzót cserélni, a kazánokat szervizelni, és a zenekar is csak addig fontos, ameddig a katasztrófahelyzet kezelésének közvetlen eleme a pánik csillapításában. Csak a szivattyúk üzemi teljesítményére, a legnagyobb sérülések javítására, a mentőcsónakok optimális kihasználására, egyáltalán: a süllyedési idő meghosszabbítására szabad minden módon törekedni.

Aki időt nyer, egy nemzet életét nyerheti. Amíg a kataklizmát késleltetni tudjuk, történhet egy sor, előre tán meg sem jósolható esemény: közelebb érhet a Carpathia gőzös, felkelhet a Nap, javítva a látást s vele a vízbe kerültek kilátásait, és ma az irracionalitás világába tartozó dolgok is elkövetkezhetnek, amelyek kikezdik immár a titanicos példa logikáját. Mert kiszáradhat a tenger, mégis bedeszkázható lehet a lék, vagy a mentőcsónakok körbefűzése fenntarthatja a történelmi süllyesztőbe tartó nagy hajót.

Volt már a magyar históriának hasonló krízise, nem is egy, azokból sikerült kijönni. Akkor más eszközöket adhatott csak egy más kor, amelyek a konkrét esetben relevánsak is voltak, most viszont, a XXI. században használható adó- és kedvezményrendszerekkel vagy épp a meddőségi és szülészeti ellátás színvonalának emelésével – a rég leszorított csecsemőhalandóság és a már elért hosszabb várható élettartam mellett – a kormánynak van és még kell is legyen további eszközrendszere a születések elősegítésére.

Magyarok nélkül ugyanis nincs magyar jövő, nincs értelme az infrastruktúrák fejlesztésének sem. Vajon van-e erőnk kimondani és vállalni a sokat hangoztatott prioritások elé sorolt jelszót? Hagyjuk-e, hogy elbizonytalanítson minket a kétség: valóban pénz és juttatás kérdése lenne a nagycsalád? A minimum három gyerek?

De hát mi másé lehetne mindaddig, míg a childfree (gyermekmentes) világlátás nyugalmat, kényelmet és jólétet ígér, a nagycsaládos pedig nélkülözést, beszűkülést, az egy-két gyermekesekhez képesti jóval gyengébb életkezdési segítséget a következő generáció számára?

Ezért a kormányt a négy- és több gyermekes anyák élethosszig tartó szja-mentességéhez hasonló bátorságú, mérföldes lépésekre szeretnénk továbbra is biztatni a ránk köszönt új év első napjaiban, amikor ez a nagy figyelmet keltett intézkedés foganatosul.

Hisz tudjuk, látjuk: ha fontos a nemzetünk, nincs más utunk, továbbra is előre kell menekülnünk az újabb, gyermekvállalást ösztönző, családokat erősítő intézkedések irányába.

A szerző a Fiatal Családosok Klubjának az alapítója