Soros-bábszínház Brüsszelben

Vegyük sorra a legfontosabb jeleit ­annak, hogy az unió ma már nem szuverén.

Berlin, 2019. május 26. Európai uniós zászlókat osztogat egy férfi az európai parlamenti választásokon az Európai Bizottság berlini képviseletének épülete elõtt 2019. május 26-án. MTI/EPA/Omer Messinger Fotó: Omer Messinger

Juncker ötéves tevékenysége pedig a mögötte állók elvárásai szerint nem szólt másról, mint a bizottság hatalmának növeléséről, a szuperföderális unió erőltetéséről, a migránsok kötelező kvóta szerinti elosztásáról és természetesen a rebellis közép-európai tagállamok, de elsősorban is a hazánkkal szembeni támadásokról.

Tegyük hozzá, a tavalyi bizottsági elnökválasztás sem volt különösebben transzparens folyamat, és bár a Soros-barát és magyargyűlölő Frans Timmermans személyét éppen a ­V4-ek ügyes diplomáciai lépéseivel sikerült elkerülni, de helyette ismét egy olyan hölgy került az elnöki pozícióba, aki súlytalan, ő is Merkel emberének mondható, tehát megint ott tartunk, ahol a part szakad; Ursula von der Leyen eddigi lépései, döntései, illetve nem döntései éppen arról árulkodnak, hogy a fősodratúnak mondott globalista liberális elit őt is a markában tartja, még annak ellenére is, hogy néha igyekszik kiegyensúlyozottabb döntéseket hozni elődjénél. De az alelnökei a globalista-liberális vonalhoz tartoznak.

Másodszor: az Európai Parlament elvileg egy, a tagállamok választópolgárai által választott, demokratikus testület, átlátható működéssel, az ideológia irányzatok által elkülönült frakciókkal, amelyek között az erőviszonynak megfelelő döntéshozás zajlik. De mi jellemzi valójában a testületet? Minden, csak nem a választói akarat érvényesülése. Szerencsés véletleneknek köszönhetően a DC Leaks nevű portál 2016-ban megszerzett a Soros Györgyhöz tartozó Open Society Fundationstól mintegy 2500 dokumentumot, amelyekből kiderült, hogy az akkor 751 tagú parlamentből 226-ot sorolnak fel, mint megbízható szövetségest, Soros György emberét. A dokumentumok azt is kiemelik, hogy olyan beépített képviselőjük is van, aki hajlandó szembemenni a saját frakció­jával, pártcsaládjával is, ha erre van szükség, mint például a magyar kormányt állandóan támadó, néppárti Frank Engel.

Mindez pedig azt jelentette, hogy az EP-ben a legnagyobb frakciója nem a néppártnak volt 215 fővel, hanem Soros Györgynek 226 hűséges szövetségessel. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a helyzet az új parlamentben különösebben megváltozhatott, hiszen egyfelől a képviselők jelentős részét újraválasztották, másfelől az EP új periódusában láthatóan még tovább erősödött a globalista-liberális vonal, aminek a leglátványosabb jele az, hogy a néppárt, amelyik eredetileg konzervatív és kereszténydemokrata irányultságú lenne, minden különösebb fenntartás nélkül csatlakozik fontos döntések esetében a balliberális frakciókhoz (lásd legújabban a szocdem-zöld-liberális-néppárti közös kezdeményezést arról, hogy a költségvetési támogatásokat jogállamiság kritériumokhoz kössék). Ha tehát valami látványosan bizonyítja a globalista hálózat uralmát az unió egy formálisan megválasztott, transzparensen működő testületével szemben, akkor az éppen az EP.

Harmadszor: nagyon keveset beszélünk róla, pedig különös jelentősége van annak is, hogy Soros György 2007-ben megalakította a globalista szervezet, a Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) – nevezzük így – leányvállalatát, a Külkapcsolatok Európai Tanácsát. A tanács a honlapján megfogalmazott ars poeticája szerint a gróf Coudenhove-Kalergiig visszavezethető páneurópai koncepció híve, amelyet Brüsszellel és a tagállamokkal együttműködve szeretne érvényre juttatni. Világos szavak, fordítsuk le magyarra: célja az Európai Egyesült Államok létrehozása.

Aligha lehet kétségünk, hogy a Soros György és fia által felügyelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) mint fiókintézmény az anyaintézményhez hasonló globalista, liberális célokat követ. Az ECFR-nek 330 tagja van, s itt is, akárcsak a CFR-ben, vezető európai politikusok, kormánytagok, médiaguruk, a tudományos és oktatási élet befolyásos személyiségei találhatók meg köztük. De ami a legfontosabb: számos, az Európai Unió testületeinek – a bizottságnak és a parlamentnek – volt és mai befolyásos vezetői tagjai az ECFR-nek – nincs hely, hogy a neveket felsoroljam, de egyvalami teljesen biztos: rendkívül befolyásos figurák alkotják a testületet.

Negyedszer: az elsősorban Soros György alapítványi hálózatához köthető álcivil szervezetek, úgynevezett NGO-k sokasága van jelen az unió döntéshozatali folyamataiban; megítélésem szerint már nem csupán lob­bisták, hanem mint a döntéshozatalban részt vevő, azokat meghatározó informális szerveződések. Éppen lapunk mutatta be többek között Gerald Knaust, az European Stability Initiative (Európai Stabilitási Kezdeményezés – vajon mit akarhat stabilizálni?) alapítóját, aki a Magyarország elleni folyamatos támadások egyik központi figurája. De természetesen számos ilyen, globalista-liberális elkötelezettségű, nyomásgyakorló szervezet van, ezek felsorolására itt nincs hely. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy döbbenetes módon ezeknek a szervezeteknek a véleményét kéri ki a bizottság, amikor Magyarország vagy Lengyelország jogállamiságát vizsgálja, tehát nem formálisan és transzparens módon működő állami szerveket kérdeznek meg, hanem a hálózatokat. Sőt jól tudjuk, a bizottság előtt ott van a javaslat, hogy a fősodratú ­NGO-knak az eddigieknél is több, külön költségvetési támogatást kellene kapniuk, hogy ellenőrizzék a fősodratú köröknek nem tetsző kormányok és országok működését.

Összegezve: a továbbiakban nekünk, magyaroknak kettőzött, de inkább sokszorozott figyelemmel kell lennünk az uniót valójában irányító informális hálózatra, a mélyunióra. Másképpen nem biztos, hogy az a meghatározó, amit Ursula von der Leyen, a formálisan megválasztott elnök mond vagy akar. Hanem az, amit a globalista hálózatok akarnak, melyek mögött Soros György és a fia áll. Sikeres védekezésünk érdekében tehát nekünk is ellenhálózatokat kell kiépítenünk, s az ő módszereiket is eltanulva kell a döntéshozatali folyamatokat befolyásolni, sőt alakítani.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója