Soros-bábszínház Brüsszelben

Ki kell mondanunk: az Európai Unió már nem szuverén szervezet. Nem azok irányítják, akik formálisan az irányító pozícióban vannak, hanem globalista és liberális hálózatok, s mögöttük a globális pénzügyi elit. Ennélfogva pedig a tagállamok, amelyek részei az uniónak, nem lehetnek szuverének, mert nem tudják valójában befolyásolni azokat a döntéseket, amelyek máshol születnek meg.

A hazánkkal és Lengyelországgal szembeni összehangolt támadások ellen is azért nehéz védekezni, mert a formális, látható szervezeti döntések mögött, amelyeket az Európai Bizottság és az Európai Parlament (EP), illetve az Európai Unió Bírósága meghoz, gyakran nem látható, nem ellenőrizhető, nem számonkérhető erők, körök, csoportok húzódnak meg. De vegyük sorra a legfontosabb jeleit ­annak, hogy az unió ma már nem szuverén, nem a választott testületek döntenek a valódi kérdésekben, hanem egy mögöttes hálózat, amelyet akár – a deep state mintájára – mélyunió­nak is nevezhetnénk.

Először: a Európai Bizottság elnökét, illetve tagjait, biztosait háttéralkuk alapján választják – nem meg, hanem – ki. Emlékezzünk arra, hogy 2014-ben milyen körülmények között „választódott ki” egy luxemburgi politikus, nevezett Jean-Claude Juncker az elnöki pozícióra. Nem más, mint Angela Merkel szemelte ki, de mivel Angela Merkel is kiszolgálója egy nála jóval erősebb hatalomnak, méghozzá a globális pénzügyi elitnek, ezért inkább azt kell mondanunk, hogy Merkel lenyomta a tagállami vezetők torkán azt a személyt, akit a mélyunió emberei a saját érdekük szempontjából a legtökéletesebbnek tartottak. Miért is volt tökéletes a pénzügyi elitnek Juncker? Azért, mert luxemburgi pénzügyminiszterként, majd utána miniszterelnökként Luxemburgból adóparadicsomot csinált, a gigacégek, befektetési alapok és globális bankok számára a lehető legkedvezőbb feltételekkel, egyfajta Kajmán-szigetekként vagy Panamaként. Luxemburg fontos hely lett ilyen szempontból a globális hálózatnak, amelyen keresztül gigantikus pénzeket mentettek ki az adózás fárasztó terhei alól.

Juncker ötéves tevékenysége pedig a mögötte állók elvárásai szerint nem szólt másról, mint a bizottság hatalmának növeléséről, a szuperföderális unió erőltetéséről, a migránsok kötelező kvóta szerinti elosztásáról és természetesen a rebellis közép-európai tagállamok, de elsősorban is a hazánkkal szembeni támadásokról.

Tegyük hozzá, a tavalyi bizottsági elnökválasztás sem volt különösebben transzparens folyamat, és bár a Soros-barát és magyargyűlölő Frans Timmermans személyét éppen a ­V4-ek ügyes diplomáciai lépéseivel sikerült elkerülni, de helyette ismét egy olyan hölgy került az elnöki pozícióba, aki súlytalan, ő is Merkel emberének mondható, tehát megint ott tartunk, ahol a part szakad; Ursula von der Leyen eddigi lépései, döntései, illetve nem döntései éppen arról árulkodnak, hogy a fősodratúnak mondott globalista liberális elit őt is a markában tartja, még annak ellenére is, hogy néha igyekszik kiegyensúlyozottabb döntéseket hozni elődjénél. De az alelnökei a globalista-liberális vonalhoz tartoznak.

Másodszor: az Európai Parlament elvileg egy, a tagállamok választópolgárai által választott, demokratikus testület, átlátható működéssel, az ideológia irányzatok által elkülönült frakciókkal, amelyek között az erőviszonynak megfelelő döntéshozás zajlik. De mi jellemzi valójában a testületet? Minden, csak nem a választói akarat érvényesülése. Szerencsés véletleneknek köszönhetően a DC Leaks nevű portál 2016-ban megszerzett a Soros Györgyhöz tartozó Open Society Fundationstól mintegy 2500 dokumentumot, amelyekből kiderült, hogy az akkor 751 tagú parlamentből 226-ot sorolnak fel, mint megbízható szövetségest, Soros György emberét. A dokumentumok azt is kiemelik, hogy olyan beépített képviselőjük is van, aki hajlandó szembemenni a saját frakció­jával, pártcsaládjával is, ha erre van szükség, mint például a magyar kormányt állandóan támadó, néppárti Frank Engel.

Mindez pedig azt jelentette, hogy az EP-ben a legnagyobb frakciója nem a néppártnak volt 215 fővel, hanem Soros Györgynek 226 hűséges szövetségessel. Nincs okunk azt feltételezni, hogy ez a helyzet az új parlamentben különösebben megváltozhatott, hiszen egyfelől a képviselők jelentős részét újraválasztották, másfelől az EP új periódusában láthatóan még tovább erősödött a globalista-liberális vonal, aminek a leglátványosabb jele az, hogy a néppárt, amelyik eredetileg konzervatív és kereszténydemokrata irányultságú lenne, minden különösebb fenntartás nélkül csatlakozik fontos döntések esetében a balliberális frakciókhoz (lásd legújabban a szocdem-zöld-liberális-néppárti közös kezdeményezést arról, hogy a költségvetési támogatásokat jogállamiság kritériumokhoz kössék). Ha tehát valami látványosan bizonyítja a globalista hálózat uralmát az unió egy formálisan megválasztott, transzparensen működő testületével szemben, akkor az éppen az EP.

Harmadszor: nagyon keveset beszélünk róla, pedig különös jelentősége van annak is, hogy Soros György 2007-ben megalakította a globalista szervezet, a Külkapcsolatok Tanácsának (CFR) – nevezzük így – leányvállalatát, a Külkapcsolatok Európai Tanácsát. A tanács a honlapján megfogalmazott ars poeticája szerint a gróf Coudenhove-Kalergiig visszavezethető páneurópai koncepció híve, amelyet Brüsszellel és a tagállamokkal együttműködve szeretne érvényre juttatni. Világos szavak, fordítsuk le magyarra: célja az Európai Egyesült Államok létrehozása.

Aligha lehet kétségünk, hogy a Soros György és fia által felügyelt Külkapcsolatok Európai Tanácsa (ECFR) mint fiókintézmény az anyaintézményhez hasonló globalista, liberális célokat követ. Az ECFR-nek 330 tagja van, s itt is, akárcsak a CFR-ben, vezető európai politikusok, kormánytagok, médiaguruk, a tudományos és oktatási élet befolyásos személyiségei találhatók meg köztük. De ami a legfontosabb: számos, az Európai Unió testületeinek – a bizottságnak és a parlamentnek – volt és mai befolyásos vezetői tagjai az ECFR-nek – nincs hely, hogy a neveket felsoroljam, de egyvalami teljesen biztos: rendkívül befolyásos figurák alkotják a testületet.

Negyedszer: az elsősorban Soros György alapítványi hálózatához köthető álcivil szervezetek, úgynevezett NGO-k sokasága van jelen az unió döntéshozatali folyamataiban; megítélésem szerint már nem csupán lob­bisták, hanem mint a döntéshozatalban részt vevő, azokat meghatározó informális szerveződések. Éppen lapunk mutatta be többek között Gerald Knaust, az European Stability Initiative (Európai Stabilitási Kezdeményezés – vajon mit akarhat stabilizálni?) alapítóját, aki a Magyarország elleni folyamatos támadások egyik központi figurája. De természetesen számos ilyen, globalista-liberális elkötelezettségű, nyomásgyakorló szervezet van, ezek felsorolására itt nincs hely. Csak arra hívom fel a figyelmet, hogy döbbenetes módon ezeknek a szervezeteknek a véleményét kéri ki a bizottság, amikor Magyarország vagy Lengyelország jogállamiságát vizsgálja, tehát nem formálisan és transzparens módon működő állami szerveket kérdeznek meg, hanem a hálózatokat. Sőt jól tudjuk, a bizottság előtt ott van a javaslat, hogy a fősodratú ­NGO-knak az eddigieknél is több, külön költségvetési támogatást kellene kapniuk, hogy ellenőrizzék a fősodratú köröknek nem tetsző kormányok és országok működését.

Összegezve: a továbbiakban nekünk, magyaroknak kettőzött, de inkább sokszorozott figyelemmel kell lennünk az uniót valójában irányító informális hálózatra, a mélyunióra. Másképpen nem biztos, hogy az a meghatározó, amit Ursula von der Leyen, a formálisan megválasztott elnök mond vagy akar. Hanem az, amit a globalista hálózatok akarnak, melyek mögött Soros György és a fia áll. Sikeres védekezésünk érdekében tehát nekünk is ellenhálózatokat kell kiépítenünk, s az ő módszereiket is eltanulva kell a döntéshozatali folyamatokat befolyásolni, sőt alakítani.

A szerző politológus, az Alapjogokért Központ kutatási tanácsadója