Szósz és irgalmasság

Most immár bizonyos, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk.

Az elmúlt napok kétségkívül legérdekesebb hordaléka (már azon kívül, hogy végképp belezavarodtam, hogy hívják a belarusz elnököt meg az országot, ahol elnök), hogy a Knorr nevű cég végre bejelentette, átnevezi Cigányszósz elnevezésű termékét. Mégpedig Magyar stílusú szószra. A forradalmi lépés pedig az eddigi név rasszista áthallása miatt vált haladéktalanul esedékessé.

Na most immár bizonyos, hogy történelmi fordulóponthoz érkeztünk. Tekintsünk el attól, hogy szószt vagy bármi mást csak akkor vesz az ember a Knorrtól, ha nagyon verik a veséjét, pláne ilyen hülye felirattal a zacskón, legyen az cigány vagy magyar, ha nem készít magának ügyesen. Már szegény rizses Ben bácsi felszámolásakor is lehetett érezni, hogy nagy a baj, és hamarosan sorra kerülnek a cigányok is és rögvest befellegzik a cigányfúrótól a cigányzenéig mindennek, de azt csak kevesen gondolták, hogy legelőször a szószosok tébolyodnak meg végképp ezen a fronton. Bár az állományjavítók és a tudatmódosítók sok szép közös tulajdonságot mutatnak rendszeres használat esetén. Mondjuk az meg, hogy cigány vagy magyar, végül is tökmindegy, vagy mi.

Azt hiszem, megengedve már magamnak a tévedés lehetőségét, eljött a perc, amikor a szép csecsemőnek indult túltolt PC és a hozzá kapcsolódó egyre mulatságosabb leágazások elveszítették azt a lehetőséget, hogy a továbbiakban komolyan vegyük őket. Ezen már csak röhögni lehet. Mert van a túltolásnak egy olyan fázisa, amelyben minden az ellenkezőjére fordul. Egy kicsit olyan ez, mint amikor valaki addig ismételget egy hazugságot, míg végül maga is elhiszi. De rajta kívül már senki. Illetve akadnak még, akik filozófiai szintre emelik ezt az egészet és ez sem baj, sőt. Különösen, ha az illetőt Nick Cave-nek hívják. Ugyanis Nick Cave bálvány. Ráadásul annak az úgynevezett baloldali, liberális értelmiségnek is az egyik bálványa, amelyik a rock and rollt bizonyos szinten felül nem csupán a népszórakoztatás-ipar egyik szegmensének tekinti. És ugyanez vonatkozik az úgynevezett jobboldali konzervatív értelmiség egy bizonyos részére.

Nick Cave tehát egy konszenzusos ikon, az ilyenekkel kellene betemetni az árkokat, de persze nem úgy, hogy rájuk dózerolják a földet, ahogy azt szokás. Nick Cave egy remek énekes, költő, szövegíró, zenész és regényíró, eddigi pályája csodákkal és rettenetekkel teli, mély lelkű ember, akitől egyáltalán nem áll távol a transzcendens, sőt. Viszont a rasszizmus, az előítéletesség meg nagyon. Ugyanakkor úgy vélem, hogy most egy ideig kevésbé lesz népszerű az eddig megszokottnál. Ezt abból gondolom, hogy ha eddig kitettem egy klipjét a Facebook-oldalamra, nagy volt a helyeslés.

Most, amikor az egyik legutóbbi nyilatkozatát osztottam meg, alig volt lájk, mindenesetre kevesebb, mint amikor a macskáimról posztoltam. Ennek persze más okai is vannak, azok is világosak, még szerencse, hogy Nick Cave már régen megengedheti magának, hogy ne érdekeljék a baromságok, a súlyos frusztrációkból fakadó ítélkezések, vagy bármi más azokon kívül, amikkel viszont amúgy is meg kell küzdenie. A gyereke elvesztése meg ilyen apróságok. Mert gazdag és sikeres, ami a hétköznapokban azért nem elhanyagolható körülmény.

Nos, akkor ideírom, mit mondott ez a férfi, egy nevezzük így, bár semmi értelme, alternatív rocker az eltörlés kultúrájáról és a politikai korrektségről.

„Az eltörlés kultúrája, amennyire én látom, az irgalmasság antitézise. A politikai korrektség a világ legboldogtalanabb vallása lett. Az egykori becsülendő próbálkozása, hogy méltányosabb társadalmat képzeljen el, mostanra egy vallás legrosszabb aspektusait tükrözi – annak szépségei nélkül. Az irgalom az az érték, aminek minden működő és toleráns társadalom szívében kellene lennie. Az irgalmasság végső soron elismeri, hogy mi mindannyian tökéletlenek vagyunk, és ezzel oxigénhez juttat, hogy levegőt tudjunk venni – hogy védve érezzük magunkat egy társadalmon belül, kölcsönös gyarlóságainkon keresztül. Az irgalmasság nélkül egy társadalom elveszíti a lelkét és felfalja önmagát. Az irgalmasság megadja nekünk a képességet, hogy nyíltan vegyünk részt szabad társalgásokban – a kollektív felfedezés kiterjesztésével a közös jó felé. Ha az irgalom vezérel minket, akkor létezik a kölcsönös figyelem biztonsági hálója és így eljátszhatunk a gondolatokkal. De az irgalmasság nem adottság. Ez egy olyan érték, amit gondoznunk és ami felé törekednünk kell. A türelem megadja a bizalmat az érdeklődő szellemnek, hogy szabadon barangoljon, hogy hibázhasson, hogy kijavítsa önmagát, hogy bátor legyen, hogy merjen kétkedni és a folyamat során új és fejlettebb gondolatokra találjon. Az irgalom nélkül a társadalom rugalmatlan, félelemteli, bosszúszomjas és humortalan lesz.”

És így és ekképp tovább, érdemes végigolvasni. Bravó Nick, akkor is bírtalak, amikor japán punkok köpködtek a színpadon és most is.