Megtévesztésig hasonlító banki felülettel csalnak ki pénzt internetes vásárlásnál, eladásnál
A sértett bankkártyáján módosították a limitet, majd eltüntették a rajta levő pénzt
A sértett bankkártyáján módosították a limitet, majd eltüntették a rajta levő pénzt
Vasárnap sok budapesti és vidéki nagyvárosi épület mellett az online tér is kékbe borult az alapítvány #éniskékvagyok kampánya részeként.
Bemászott a kerítésen és egy törött ablakon át jutott be a raktárba
A sértett bankkártyáján módosították a limitet, majd eltüntették a rajta levő pénzt
Vasárnap sok budapesti és vidéki nagyvárosi épület mellett az online tér is kékbe borult az alapítvány #éniskékvagyok kampánya részeként.
Bemászott a kerítésen és egy törött ablakon át jutott be a raktárba
A hat települést érintő útvonal is az Istennel, önmagunkkal, az évszázados örökséggel, valamint a múlttal és a jövővel való találkozásokról szól – fogalmazott Nacsa Lőrinc.
A baloldali pártok vereségük óta belső dominanciaharcot folytatnak, amit valószínűleg kormányzati pozícióban is megtettek volna.
Egyes penészgombák erős biológiai hatású, mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek, amelyek között is az aflatoxinokat tekintik a legveszélyesebb méreganyagoknak.
A negyvenegy éves N. Barnabás nem kezdte meg két év és tíz hónapos szabadságvesztését.
Megállapították, hogy a fiú kóros elmeállapota miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje.
Igazoltatni akarták tavaly nyáron Hercegszántónál, de elhajtott a rendőrök elől.
Állami támogatás nélkül csaknem hétszáz településen veszélybe kerülne a szolgáltatás.
Jön az év első hosszú hétvégéje, érdemes előre átgondolni a nagy bevásárlást.
Egy volt általános iskolai tanárt szexuális visszaéléssel vádolnak, az egyik diákja ellen követhetett el abúzust.
Nincs sorban állás, nincs tumultus, egy orvosnál átlagosan óránként csak egy beteg jelenik meg − tájékoztatott Rétvári Bence.
Nincs megállás, a múltheti adatok szerint tovább nőtt a betegségben érintettek száma, közel kétszáz új fertőzöttet regisztráltak.
Figyelmeztet az Útinform.
Magyarország gazdaságának elemi érdeke, hogy a nyugati autógyárak és a keleti akkumulátorgyárak itt találkozzanak.
A kormány egyeztetett a szakszervezetekkel.
Ez az első olyan alkalom hazánkban, hogy egy magyar felségjelzésű csatarepülőgépet sikerült feltárni.
A többszörösen büntetett előéletű férfi egy ideig a forgalommal is szemben haladt.
Karbantartás lesz, a módosítás érinti a 931-es éjszakai buszt is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Balesetek és útfelújítások nehezítik a közlekedést.
Az épület, amely betegek ellátására szolgálna, még mindig nincs kész.
Akár a szárnyasok életébe is kerülhet az emberi jó szándék.
Sok tanulsága van a lezárult voksolásnak.
Az Európai Unió vezérkara minden támogatást megad Kijevnek.
A Tisza Párt elnöke bármit büntetlenül megtehetne, örök büntetőjogi mentességet kapna minden általa elkövetett bűncselekmény alól.
A családnak nagy felelőssége van abban, hogy hagyják-e idős hozzátartozójukat volán mögé ülni.
Még nem késő elindulni! Mutatjuk, milyen programokkal készültek országszerte.
Az ukrán elnök fegyvergyártásra akarja elvenni az országok pénzét.
Még pusztítóbb csapásokra készülnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.