Kamarai választás: a gyurcsányi politikai múlt nem segített
Egyik egykori baloldali politikus sem aratott sikert a választáson.
Egyik egykori baloldali politikus sem aratott sikert a választáson.
Szintén pozitív, hogy a koronavírus koncentrációja csökken a szennyvizekben.
Akár 150 kilogrammos robbanófejet is képesek magukkal vinni a nagy hatótávolságú SZ–300-as légvédelmi rakéták.
Egyik egykori baloldali politikus sem aratott sikert a választáson.
Szintén pozitív, hogy a koronavírus koncentrációja csökken a szennyvizekben.
Akár 150 kilogrammos robbanófejet is képesek magukkal vinni a nagy hatótávolságú SZ–300-as légvédelmi rakéták.
Az eddigi információk alapján az önkormányzat mind ez idáig nem tett érdemi lépéseket.
Galambos Lajost vesztegetésért és államtitoksértésért négy évre ítélte a bíróság.
A gyermeket vállaló édesanyák nem kényszerülnek választásra a munka és a család között Magyarországon, vélekedik Vitályos Eszter államtitkár.
A Belügyminisztérium ismertette az egészségügy átalakítására vonatkozó javaslatait, amelyek az Országgyűlés elé kerülnek.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója közölte, hogy idén már 244 ezer határsértőt fogtak el a hatóságok.
Nem véletlenül ragadt rá a „Trükkös Zotyó” elnevezés.
Elemzik a kialakult helyzetet Magyarország katonai és energiabiztonsága szempontjából.
Embercsempészés miatt hat esetben indult büntetőeljárás.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul.
Tömegesen torlódtak fel az illegális migránsok a szerb–magyar határ közvetlen közelében, az embercsempészek mindenáron tovább akarják vinni őket.
Kilépett a DK-ból annak egykori alelnöke, Nagy Huszein-Tibor személyi kultuszt emleget.
Idén hétmilliárdos kiegészítő forrást biztosít közfoglalkoztatásra az állam – nyilatkozta lapunknak Rétvári Bence államtitkár.
A Századvég jogi szakértője annak kapcsán mondta ezt, hogy lengyel sajtóhírek szerint rakéták csapódtak be Lengyelország területén.
Magyarország kőolajellátása több hónapra biztosítva van.
A WHO európai regionális igazgatója Novák Katalinnak köszönetet mondott, Müller Cecília országos tiszti főorvost pedig WHO-díjjal tüntette ki.
A Barátság kőolajvezeték leállása és a lengyelországi rakétabecsapódás miatt hívják össze.
A Jobbik egykori alelnöke 2018 és 2022 között volt parlamenti képviselő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A rendszerváltás óta a nyugati társadalmakban egyre éleződik a politikai feszültség, ami nálunk termékeny talajra hull.
Veszélyhelyzet, természeti csapás idején a saját politikai sormintáját követve terjeszt hamis információkat – mondta lapunknak ijf. Lomnici Zoltán.
Mindent tagadott.
Arról szavaznak a képviselők, folytassa-e Ursula von der Leyen a brüsszeli bürokrácia élén.
Mert szakított vele a lány.
Komoly felzúdulást váltott ki, hogy a Kneecap nevű ír rapzenekar is koncertezik a fesztiválon.
Humorosan indult az este, hunoros lett belőle.
Kiderült a lemondás oka is.
A nyilatkozat szerint Trump és Netanjahu Allah ellenségei.
Messi, Ronaldo és José Mourinho megúszta a rácsokat, kérdés, mi vár az olasz trénerre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.