„Egy óvatos kormány csődöt jelentett volna”

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője a Fidesz–KDNP-kormány elmúlt két évét értékelte az MTI-nek adott interjúban.

PR
2012. 06. 01. 6:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszterelnök szerint a győzni tudás képessége abban áll, ha jobban cselekszünk, mint a legyőzöttek. Orbán Csaba Lászlót idézve elmondta, hogy a válságot nem definiálta senki, de ha látjuk, akkor mindenki fölismeri. Az irigység kultúrája húzódik meg az összes hazai problémánk gyökerénél – tette hozzá a Századvég Alapítvány, a Széll Kálmán Alapítvány és a Heti Válasz által szervezett, Fókuszban a nemzeti érdek, kétéves a második Orbán-kormány című csütörtöki, budapesti rendezvényen.

Ugyanitt Wolfgang Schüssel volt osztrák kancellár kifejtette: bízik a magyar parlamentben és a kormányzó Fideszben, mert egyes kritikákkal ellentétben „nem veszélyeztetik a demokráciát”, hanem arra használják a hatalmukat, hogy a megfelelő irányba vigyék az országot.

„Egy óvatos kormány 2010-ben az örökség ismeretében csődöt jelentett volna, a kabinet azonban bátor volt, vállalta a »kalandot«, úgy csökkentette a hiányt, hogy közben a terheket nem a polgárok vállára rakta, és megkezdte a nagy rendszerek átalakítását is” – összegzett Harrach Péter. Hozzátette: a rendetlen világból rendezettet teremtettek, mindezt „fergeteges támadások közepette”, mert akik a politikai hatalmukat, vagy busás profitjuk egy részét elveszítették a választások után, az ideológiai ellenfelekkel társulva mindent megtettek a kormány megbuktatásáért.

Az eredményeket áttekintve kiemelte, hogy a gyermekek utáni adókedvezmény a KDNP régi felvetése volt. Külön kitért a családok védelméről szóló törvényre, a devizahitelesek megsegítésére, valamint a nemzetpolitika területén megvalósult fordulatra. A határon túli magyarok választási jogáról azt mondta: egyértelműnek látszik a levélben történő szavazás, és ez valószínűleg meg is valósulhat. Ennek technikáját még ki kell dolgozni – jelezte, hozzátéve: az állampolgárság és a választójog megadásával megkezdődött a nemzeti egység újjáépítése. Harrach Péter szerint a nagy ellátórendszerek átalakítása, köztük az oktatási rendszer és az egészségügy megkezdett átszervezése jelentős érdeksérelmekkel járt, de – adott hangot reményének – a végeredmény végül igazolja az elképzeléseket.

Arra a felvetésre, hogy mely területen van hiányérzete, azt válaszolta: a választópolgárok a leggyakrabban a kommunikációs hiányosságokat vetik a kormány szemére, azt, hogy az általuk képviselt jó irányt, és az intézkedések mögött rejlő valóságot nem tárják fel olyan egyértelműen, hogy az mindenki számára világos legyen. E téren valóban vannak hiányosságok – jegyezte meg. Harrach Péter szerint az áldozat sok volt, de még mindig kevesebb, mint amit egy hagyományos, a megszorításokra épülő politika hozott volna.

A közgondolkodás megváltoztatása a megfelelő eszköz

A frakcióvezető az elmúlt időszakban nagy vihart kavart abortusztabletta-ügyben ismét megerősítette: a KDNP életpárti, az abortusz egyetlen formáját sem tartják támogathatónak. Magyarországon az a probléma, hogy nem születnek meg a kívánt gyermekek, és nem az, hogy hogyan akadályozzák meg a megszületésüket – mutatott rá. Úgy fogalmazott: ha a KDNP-n múlna, és „a társadalom érett lenne rá”, akkor nagyobb védelmet tudnának a magzatnak adni. A kérdés lényege azonban szerinte nem a tabletta, hanem az, hogy a magyar fiatalok gondolkodásmódjában meg tudják-e jeleníteni az élet tiszteletének gondolatát, és a felelős párkapcsolat fontosságát. Ma a törvény szigorítása nem aktuális, hanem a közgondolkodás megváltoztatása a megfelelő eszköz – rögzítette.

A pártfinanszírozás területén megfogalmazott elképzelésekről, a támogatások esetleges felfüggesztéséről azt mondta: minden pártnak a jelenlegi finanszírozás fenntartása lenne a jó. Elvi kérdés számukra, hogy egy demokratikus párt akkor tud működni, ha kap állami támogatást; ennek mértéke az elmúlt évek során kialakult, és elfogadott volt. Ha azonban olyan helyzet alakul ki, mint amilyen jelenleg van, indokolt lehet, hogy egy-két évre módosítsák az állami támogatás összegét – tette hozzá.

Az esetek többségében érvényesítették elképzeléseiket

A frakcióvezető szerint a KDNP az elmúlt két évben az esetek többségében érvényesíteni tudta elképzeléseit. Előfordult néhányszor, hogy a frakciószövetség másként döntött, de ezt elfogadták – fűzte hozzá. Úgy értékelte, minden területen, ahol kereszténydemokrata államtitkárok dolgoztak, sikeres és jó munka zajlott. A KDNP által kidolgozott kétharmados törvények kapcsán megjegyezte, „minden látszat ellenére” az egyházi törvény első változatát jobbnak tartják, mint a később módosított jogszabályt.

A két kormánypárt frakciója közötti együttműködést értékelve azt mondta: a szövetségi rendszer jól működik. „Lázár Jánossal, a Fidesz korábbi frakcióvezetőjével jó volt a személyes kapcsolatom” – mondta, hozzátéve: bár vezetési stílusuk jelentősen különbözött, de ez megfelelt a frakciók sajátosságainak. A kereszténydemokrata politikus arra számít, hogy Rogán Antallal, az új frakcióvezetővel legalább ennyire jó lesz az együttműködés.

Szólt arról is, hogy a választókerületek elosztásánál a KDNP-nek felajánlott körzetek aránya megegyezik a frakció mostani arányaival, ez 13 helyet jelent, a lista ügyében azonban még nem született döntés. Harrach Péter azt mondta, a KDNP a jövőben is elsősorban a szociálisan érzékeny területekre kíván koncentrálni. A kereszténydemokrata politikus kiemelte a rászorulók védelmét, az egészséges társadalom építését és a civil szférával a kapcsolatok erősítését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.