A film nem a gyerekvállalás ellen szól, sokkal inkább a mentális betegségekkel küzdők világát mutatja meg. A gyermek megszületése, aki a főhősnő szerint is tökéletes, ebben az esetben csak a gyújtózsinór, ami elindítja a folyamatokat.
A kis család másik felnőtt tagját alakító Robert Pattinson színészi alakításának minden megnyilvánulása a helyén van. Értjük teljesen hétköznapi, már-már átlagos emberi megnyilvánulásait. Ő a film végén kimondottakkal magyarázza meg viselkedését: tovább próbálkozom. Mit is tehetne mást, hiszen szereti a feleségét, de túl kevés ahhoz, hogy időben kapcsoljon. Már csak akkor eszmél, amikor a nő fizikai sérüléseket okoz önmagának. Innen pedig már úgy tűnik, nincs visszaút, nincs lehetőség – talán soha nem is volt – a felépülésre. A film utolsó képsorai is erre utalhatnak, hiszen az égő erdő, ahova Grace meztelenül besétál, csak egy metafora, a földi pokolé, amiben a betegünk létezik, és ahonnan ajtót nyit társára is, aki megpörkölődve igyekszik onnan kihozni.
A filmet nem könnyű megemészteni, azonban a kiváló színészi játék (feltűnik az elbűvölő Sissy Spacek és a karizmatikus Nick Nolte is), a tűpontos rendezés és a természetes fény mellett felvett képsorok, a különleges atmoszférát teremtő operatőri munka miatt mindenképpen érdemes.
Az alkotás valószínűleg kultikus filmmé válik. Mi pedig ezentúl odafigyelünk majd Lynne Ramsay rendező munkásságára, mert kevés olyan rendező létezik, aki ilyen húsbavágóan készít filmet a nőket érintő témákról, főleg nőknek.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!