Jennifer Lawrence és Robert Pattinson házassága teljesen összeomlik

Lehet-e úgy igazán szeretni, ha nem merünk kötődni vagy ha félünk a veszteségtől? A Dögölj meg, szerelmem elvileg egy szülési depresszióval küzdő nőről (Jennifer Lawrence) és családjának megpróbáltatásiról szól, de túlmutat ezen. Lynne Ramsay rendező olyan alkotást hozott létre, amely mélyen megérint és arra késztet, hogy próbáljunk egymás felé fordulni, még akkor is, ha ez már szinte lehetetlen.

Forrás: Variety

Megrázó, nehezen befogadható, és mégis: egy percét se untuk Lynne Ramsay skót filmrendezőnő legújabb filmjének. A Dögölj meg, szerelmem (Die My Love) csodája a tökéletes színészi alakításokban és a dermesztően szürreális, mégis igazán eleven hangulatában keresendő. A történet elvileg egy fiatal párról szól, akik New York nyüzsgéséből vidékre költöznek a férfi (Robert Pattinson) nagybátyjának lepukkant házába. Amíg csak ketten vannak, el is szórakoztatják egymást, azonban amikor megszületik a kisfiuk, megváltozik az életük, és a friss anyuka (Jennifer Lawrence) az idegösszeomlás szélére sodródik.

Jennifer Lawrence és Robert Pattinson tökéletes választásnak bizonyultak a szerepre (Forrás: ADS Service)

A rendező lassan adagolja az információkat, az időben ugrálva villant fel egy-egy fontosabb momentumot a pár és közvetlen családjának életéből. Ezekből a mozaikokból áll össze a végén a dermesztő végkifejlet. Az egész filmre jellemző, hogy sokszor elejtett szavakból és elkapott pillantásokból érthetők meg a családi viszonyok. A történet vonalvezetése ugyan nem lineáris, de mindig pont azt látjuk, amit látnunk kell, hogy átérezzük azt a poklot, amin a főszereplőnő, a friss édesanya keresztülmegy.

 Jennifer Lawrence (Grace) hihetetlenül szuggesztív alakítást nyújt, míg a férjét alakító Robert Pattinsonnak (Jackson) talán még soha nem volt ennyire átütő a jelenléte egy filmben. 

Mondhatnánk, hogy a két színész végre felnőtt, hiszen már nem csak hősöket (Éhezők viadala, Batman) és „hisztis vérszívókat” (Amerikai botrány, Alkonyat) alakítanak kiválóan (a humor ettől az alkotástól sem áll távol, de az inkább groteszk). Nem is csoda, hiszen Jennifernek 2022-ben született az első, míg 2025-ben a második gyermeke, Robert pedig 2024-ben lett apuka. Így mindketten tökéletes választásnak bizonyultak a szerepre.

Fotó: Kimberly French

Jennifer Lawrence hátborzongatóan hiteles alakítást nyújt

A történet egyik kulcsmondatát az idegösszeroppanás miatt kórházba került Grace mondja ki, amikor a pszichiátere a babájáról kérdezi: ő tökéletes, minden más szar. Ugyanitt elhangzik, hogy a friss anyuka a szüleit még gyerekként elvesztette, és talán ezért nem tud kötődni, vagy fél az erős kötődéstől. 

Az egész arra enged következtetni, hogy a nő már korábban is küzdött nehézségekkel, viszont a gyermek születésével járó változás felborította az amúgy sem stabil pszichéjét. 

Az alkotás kapaszkodókat ad a teljes történet feltárásához, de nekünk kell felfejtenünk az igazságot, így még napokkal a film megnézését követően is azon agyalhatunk, hogy mi miért történt, és mi minek a metaforája. Ilyen például a motoros, akinek jelenlétét értjük, azonban létezésében kételkedünk.

A film nem a gyerekvállalás ellen szól, sokkal inkább a mentális betegségekkel küzdők világát mutatja meg. A gyermek megszületése, aki a főhősnő szerint is tökéletes, ebben az esetben csak a gyújtózsinór, ami elindítja a folyamatokat.

 

A kis család másik felnőtt tagját alakító Robert Pattinson színészi alakításának minden megnyilvánulása a helyén van. Értjük teljesen hétköznapi, már-már átlagos emberi megnyilvánulásait. Ő a film végén kimondottakkal magyarázza meg viselkedését: tovább próbálkozom. Mit is tehetne mást, hiszen szereti a feleségét, de túl kevés ahhoz, hogy időben kapcsoljon. Már csak akkor eszmél, amikor a nő fizikai sérüléseket okoz önmagának. Innen pedig már úgy tűnik, nincs visszaút, nincs lehetőség – talán soha nem is volt – a felépülésre. A film utolsó képsorai is erre utalhatnak, hiszen az égő erdő, ahova Grace meztelenül besétál, csak egy metafora, a földi pokolé, amiben a betegünk létezik, és ahonnan ajtót nyit társára is, aki megpörkölődve igyekszik onnan kihozni.

A filmet nem könnyű megemészteni, azonban a kiváló színészi játék (feltűnik az elbűvölő Sissy Spacek és a karizmatikus Nick Nolte is), a tűpontos rendezés és a természetes fény mellett felvett képsorok, a különleges atmoszférát teremtő operatőri munka miatt mindenképpen érdemes.

Az alkotás valószínűleg kultikus filmmé válik. Mi pedig ezentúl odafigyelünk majd Lynne Ramsay rendező munkásságára, mert kevés olyan rendező létezik, aki ilyen húsbavágóan készít filmet a nőket érintő témákról, főleg nőknek.