A Tisza Párt mögé beálló Momentum Mozgalom kampányt indított jobboldali influenszerek ellen, amivel Magyar Pétert akarják segíteni. A kampányban ugyanis olyanokat támadnak, akik kritikusak a Tisza Párttal szemben – írja az Ellenpont.

A Momentum hirdetéseinek finanszírozási ügye már 2023 tavaszán téma volt a parlamentben. Novák Előd (Mi Hazánk) felszólalásában a titkosszolgálati jelentésből nyilvánosságra került szerződéseket kifogásolta. Szerinte
a 2021 őszén alapított Street Fluence Kft. az akkori piaci ár egynegyedéért biztosította a Momentumnak az óriásplakát-kampányt.
A kft. tartós együttműködést épített ki emellett a DK-val, de a kormányhivatalok nyilvános adatbázisa alapján a Momentum 2026 januári kampányát is a Street Fluence bonyolítja.

Ennél is összetettebb a StreetFluence mögötti cégháló.
A kft. ügyvezetője, Sárándy Rajmund ugyanis egy másik hirdető élén is megtalálható: nevezetesen egyben a FelitunoMedia Kft. cégvezetője. A FelitunoMedia pedig a Bajnai Gordon köreihez köthető DatAdat-cégcsoporton keresztül jutott a guruló dollárokként ismertté vált Action for Democracy-s forrásokhoz.

A kapocsolatot a bajorországi Kemptenben bejegyzett tulajdonos, az EMI Invest GmbH jelenti, melynek hivatalos képviselője a hazai közéletben ismeretlen Szabóné Kalmár Szilvia. Az EMI Invest(ment) GmbH kissé eltérő (talán szándékosan elírt) névvel, de ugyanazzal a németországi címmel ugyanis szintén megjelenik tagként a Hajdú Vagyonkezelőben, amely közvetlenül kötődik a cégjegyzésre jogosult ifj. Páva Zoltánhoz, a Páva tulajdonában álló Oraculum 2020 Kft.-hez.

Páva Zoltánék és a baloldali kampányok kapcsolatai
Az EzALényeg nevű gyurcsányista portál mögött álló Oraculum a 2020 és 2022 közötti választási kampány során kétmilliárd forintot kapott a Mindenki Magyarországa Mozgalmon keresztül a Korányi Dávid vezette Action for Democracytól, valamint egy svájci alapítványtól.
Érdekesség, hogy a kempteni EMI GmbH végelszámolás alatt álló magyar leánya, az EMI Online Kft., és az Oraculum egészen 2024 végéig ugyanabba a Dohány utcai irodába volt bejegyezve.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!