Ahogy közeledik a választás időpontja, egyre több közvélemény-kutatás fog napvilágot látni. Azonban a szokásosnál sokkal nagyobb az eltérés a cégek mérései között. Mint ismert, a balliberális kutatóintézetek hónapokon át olyan felméréseket közöltek, amelyek szerint a Tisza messze megelőzi a Fideszt a pártok versenyében.
Ezek a cégek – a 21 Kutatóközpont, a Medián, a Publicus, az Idea, a Republikon és a Závecz – összehangoltan, koordinálva dolgoznak. Lényegében ennek a politikai menetrenden alapuló, ütemezett összjátéknak tudható be, hogy a szóban forgó intézetek egymáshoz igazított „méréseikkel” folyamatosan a Tisza Párt vezetését mutatták ki.
Ezzel szemben fontos hangsúlyozni, hogy ugyanebben az időszakban több másik meghatározó közvélemény-kutató jóval kiegyensúlyozottabb adatokat közölt, ráadásul ezekben a mérésekben nem találhatók a szakma alapelveivel összeegyeztethetetlen anomáliák. Ráadásul ezeket a kiegyensúlyozottabb számokat erősíti meg a McLaughlin & Associates nevű amerikai közvélemény-kutató is, amely a 2025-ös év utolsó negyedében végzett méréseket. Az adatfelvételnél 44 százalékos támogatottságot rögzítettek a Fidesz, és 38 százalékosat a Tisza esetében.
További Poszt-trauma híreink
Tegnap jött ki az Alapjogokért Központ friss felmérése, amely szerint állandósult a kormánypártok vezetése. A januári adatfelvétel alapján a kormánypártokra 49 százalék, a Tiszára 41 százalék szavazna egy mostani választáson. Rajtuk kívül csak a Mi Hazánk jutna a parlamentbe, a DK és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt két százalékon rekedt.

További Poszt-trauma híreink
A kormánypártisággal nem vádolható Nagy Attila Tibor is aggodalmát fejezte ki a meglepően eltérő adatok miatt:
„Nagyok az eltérések az egyes közvélemény-kutató cégek számai között, attól függően, hogy kormánypárti vagy nem kormánypárti intézetek számairól van szó. Mivel nekem nincs hozzáférésem az intézetek belső anyagaihoz, nem tudom eldönteni, ki téved, ki manipulál, ki hazudik, de itt valami nagyon bűzlik.”
Ez az átlátszó baloldali befolyásolási kísérlet szemet szúrt már Puzsér Róbertnek is.
Kinevette és hihetetlennek minősítette a baloldali publicista azt a legutóbbi közvélemény-kutatást, amely szerint a Tisza 17 százalékponttal vezet a Fidesz előtt. A kormányt sokszor szélsőséges módon kritizáló Puzsér manipulációt is emlegetett, vagyis azt, hogy szándékosan torzíthatták a kutatás adatait a Tisza javára, hátha így többen szavaznak majd Magyar Péterékre. A felmérést egyébként az a 21 Kutatóközpont készítette, amelyet a Tisza házi elemzőcégének is neveznek, s amelynek alapítványánál az utóbbi időben – hogy, hogy nem – Brüsszel is felbukkant.
További Poszt-trauma híreink
Mráz Ágoston Sámuel Facebook-oldalán leleplezte a Tisza Pártot:
„Érdemes külön figyelni, hogy a Tiszához közeli megmondóemberek hogyan készülnek április 13-ra. Itt egy nagyon nagy készülődés van a vereségre és a választási csalás kiáltásra. Ha nem sikerül a kormányváltás, ha nem sikerül egy baráti miniszterelnöknek a felépítése és az Európai Unió Tanácsába való beültetése, akkor legalább Orbán Viktort lehessen karanténba zárni, és lehessen azt mondani, hogy csalással győzött újra Orbán Viktor. Az egész Tisza Párt megértésénél mindig a brüsszeli logikát kell keresni.”
További Poszt-trauma híreink
Mráz szavait erősíti a Politico friss elemzése, mely szerint az európai intézményekben komoly figyelem kísérik a magyar választási folyamatot, és Brüsszel kifejezetten reménykedik Magyar Péter sikerében; a lap szerint ez azért is fontos, mert Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője a Tisza Párttal kialakított kapcsolatán keresztül növelné befolyását Budapesten.
Magyar Péter hiába próbálja foggal-körömmel elhitetni az emberekkel, hogy ők teljesen függetlenek, most ismét kiderült a súlyos titok, pártja Brüsszel kottájából játszik, úgy táncol, ahogy Weberék fütyülnek.
Ismét lelepleződtek.
További Poszt-trauma híreink
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke kezet fog Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével. A háttérben Manfred Weber, az Európai Néppárt vezetője figyel Brüsszelben (Forrás: AFP)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Dobrev Klára durván kitálalt Magyar Péterrel kapcsolatban
Ebből balhé lesz.

Magyar Péter sistergős sallert kapott, de Anita és Kapitány Pista sem úszta meg
Újból lecsapott, akitől a legjobban rettegnek a baloldalon.

Fodor Gábor kemény ütést mért Magyar Péterre
A tények magukért beszélnek.

Futótűzként terjed a neten Kunhalmi Ágnes legújabb aranyköpése
Ha hallgatott volna, bölcs maradt volna.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Onnan kapott pofont Magyar Péter, ahonnan a kétharmadot remélte – elég volt egy bejegyzés a Facebookon
Az internet nem felejt, még a Tisza Pártban sem!

Magyar Péter kampányát a haverjai törhetik derékba
Ezek mindenhol ugyanazt csinálják!

Még egyszer – utoljára – a Lázár elleni hisztériáról
Azoknak pedig ott Gyöngyösön egy üzenet küldhető: saját fajtátok ocsmány árulói vagytok.

Klára, Péter és az átváltozás
A bukott Jobbik-vezér legszebb álmai is megvalósíthatók!





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!