Belga miniszterelnök: Van B terv Orbán Viktor megkerülésére

Bart De Wever arra figyelmeztetett, hogy az energiaárak újabb megugrása komoly veszélyt jelent Európára, miközben a brüsszeli EU-csúcson az ukrajnai támogatás kérdése áll a középpontban, és a belga miniszterelnök szerint a magyar ellenállás ellenére is végre kell hajtani a 90 milliárd eurós hitelt. De Wever szerint létezik egy tartalékmegoldás arra az esetre, ha Orbán Viktor nem járul hozzá a hitelhez, ugyanakkor hozzátette: „nem lenne bölcs” erről nyilvánosan beszélni.

2026. 03. 19. 10:39
Bart De Wever belga miniszterelnök (Fotó: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Már a háború kezdete előtt is aggódtunk, és az árak túl magasak voltak. Ez a háború pedig … újabb áremelkedést okozott” – mondta a belga miniszterelnök, majd hozzátette: „Erre lesznek javaslataim … az ETS reformja kiemelt helyen szerepel a napirenden.”

Belga miniszterelnök szerint a magyar ellenállás ellenére is végre kell hajtani a 90 milliárd eurós hitelt (Fotó: AFP)
Belga miniszterelnök szerint a magyar ellenállás ellenére is végre kell hajtani a 90 milliárd eurós hitelt (Fotó: AFP)

Ezzel az Európai Unió kibocsátáskereskedelmi rendszerére (ETS) utal, amely a blokk szén-dioxid-kibocsátási kvótakereskedelmi rendszere.

Belga miniszterelnök: „Meg kell valósítani a hitelt”

Bart De Wever hangsúlyozta, hogy az Európai Uniónak a magyar ellenállás ellenére is előre kell haladnia a 90 milliárd eurós ukrajnai hitellel, mondván, a vezetőknek most végre kell hajtaniuk a már elfogadott döntéseket – írja a Politico.

„Meg kell valósítani a hitelt. Ez ilyen egyszerű” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Európának „továbbra is pénzügyileg támogatnia kell Ukrajnát”.

De Wever arra is utalt, hogy létezik egy tartalékmegoldás arra az esetre, ha Orbán Viktor nem járul hozzá a hitelhez, megerősítve, hogy van „B terv”, ugyanakkor hozzátette: „nem lenne bölcs” erről nyilvánosan beszélni.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Brüsszelben zajlik az EU-csúcs, ahol az eredetileg tervezett versenyképességi kérdések helyett Ukrajna finanszírozása került a középpontba. A legnagyobb vita a 90 milliárd eurós hitel körül alakult ki, amelyet Magyarország és Szlovákia továbbra is blokkol, mivel álláspontjuk szerint addig nem támogatható a csomag, amíg nem rendeződik a Barátság kőolajvezeték ügye. Az Európai Unió vezetői ugyanakkor azon dolgoznak, hogy megoldást találjanak a helyzetre, akár a magyar vétó megkerülésével is, például alternatív finanszírozási formák révén, hogy biztosítani tudják Kijev további támogatását.

Borítókép: Bart De Wever (Fotó: AFP)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.