A Medián-féle közvélemény-kutatás eredményeiről mindent elmond, hogy azokat még annak vezetője, Hann Endre sem veszi komolyan – erről beszélt a közösségi oldalára feltöltött videójában Menczer Tamás. A kormánypártok kommunikációs igazgatója a Gulyás Márton vezette Partizánnak válaszolt, amely azt kérdezte: hogyan értékeli, hogy a Medián szerint 51-39-re vezet a Tisza a Fidesszel szemben a biztos választók körében?

Menczer Tamás válaszában emlékeztetett az intézet vezetőjének azon interjújára, amikor az ATV stúdiójában lényegében saját maga vallotta be, hogy nem megbízható a felmérése.
Én még korainak tartom, hogy ezeket a számokat előrejelzésnek nevezzük. Ez néha félreértésre is ad okot. És hogyha véletlenül nagyon eltérő szavazási eredmények lesznek majd április 12-én, akkor utólag vannak, akik szemrehányásokat tesznek, hogy lám, a Medián mekkorát tévedett, mert januárban ezt meg azt mondta
– fogalmazott Hann Endre.
Ismeretes, még a Demokratikus Koalíció (DK) is erős kritikával illette a nyilvánosságra hozott eredményeket. Ennek kapcsán Menczer Tamás megjegyezte: „bármilyen furcsa, még az sem kizárható, hogy a DK-sok egyszer eltalálják az igazságot”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!