Görögországban a helyzet napról napra fokozódik: portálunk szerdán arról adott hírt, hogy a lakosság megrohamozta a bankokat, s veszik ki az euróban tartott megtakarításaikat. Csütörtökön pedig már a Fitch Ratings is lépett, s leminősítette az országot, mert nem látja garantáltnak a görög eurótagság fenntarthatóságát.
„Megelégelték a megszorításokat az emberek, mert a gazdasági növekedés nemhogy megállt, hanem átcsapott egy nagyon jelentős, drámai recesszióba” – mondta a köztévé reggeli műsorában Csath Magdolna. A közgazdász hozzátette, hogy a több mint 7 százalékos gazdasági visszaesés mellé óriási munkanélküliség párosul, mely meghaladja a 20 százalékot. „A fiatalok nem tudnak dolgozni, rá vannak kényszerülve arra, hogy elhagyják hazájukat” – tette hozzá.
A legutóbbi választásokon megerősödtek azok a pártok, akik szerint ki kellene lépni az eurózónából, s vissza kellene térni a nemzeti valutára. Csath szerint az okok mögött az található, hogy az euró megköti a kevésbé fejlett országok gazdaságait, továbbá az euróövezethez való tartozás miatt bizonyos gazdaságpolitikai lépéseket nem léphetnek meg.
Nincs is görög gazdaság
A közgazdász elmondta, hogy a görög válság nem csupán a görögöknek köszönhető. Szerinte az egy álságos magyarázat, mely szerint az unió rengeteg pénzt pumpált Görögországba. Ha megnézzük a gazdasági számokat, akkor jól látható, hogy az Európai Unió erős gazdaságai – alapvetően Németország – óriási hasznot húztak abból, hogy az euró létrejött. Görögországba a pénzek azért áramlottak, hogy utána vehessenek német és egyéb termékeket.
„Ezért a görög gazdaság sem fejlődött” – emelte ki Csath. Kiléphetnek ugyan az euróövezetből, s megpróbálhatnak a saját valutájukkal „játszani” – például a versenyképesség miatt leértékelhetik azt –, de kérdéses, hogy ezt minek az érdekében teszik meg. Ugyanis „nem nagyon van görög gazdaság”.
Az „agyelszívás” tönkreteheti a gazdaságot
Spanyolország is hasonló problémával néz szembe: hatalmas a munkanélküliség, főleg a fiatalok és a diplomások körében. Csath a legfontosabb értéknek a tudást nevezte meg. „A szakemberek elmennek, ez pedig távlatilag is tönkretesz egy gazdaságot” – tette hozzá.